Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-01-21 / 2. szám

ll MOZAIK A diótörővei folytatódott a Zenede Második állomásához érkezett január 19-én, kedden a Zenede az Ady End­re Művelődési Ház színháztermében. A MÁV Szimfonikus Zenekar tagjai ezúttal Csajkovszkij klasszikusával, A diótörő­vei lepték meg az újpesti óvodásokat. Az ismeretterjesztő hangversenysorozat célja, hogy a mesék segítsé­gével közelebb hozza a gyerekekhez a zene és a hangszerek világát. A szervezők bemutatják a hangszercsaládokat, beszélgetnek a ké­szítésükről és a megszólaltatásuk módjába is beavatják az érdeklődő óvodásokat és alsó tagozatos gyerekeket. Fontosnak tartják, hogy az ifjúság megtanuljon különbséget tenni a figyelmes zenehallgatás és a háttérzene között. A befogadható mennyiségű információ mellett ver­sek, közös éneklés és játékos együttműködés is szerepel a műsorban, egy-egy zenei részlet elmélyültebb befogadását pedig balett és kortárs táncosok segítik. A diótörőtjanuári 29-én, pénteken 15 órától nézhetik meg az iskolás­korú gyerekek. Jegyár: 1000 Ft. A bérlet ára 3400 Ft. Jegyértékesítés a jegy.ujkk.hu címen, illetve a helyszínen. B. S. Újpesti sáta című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy hétköznapi sétáin­kat nem mindennapivá tesszük: a megszokott útvonalakról letérve jobban megismerjük Újpestet. Erre a sétára invitáljuk Önöket is. Tartsanak velünk! Mostani sétánk a szokottnál kicsit gyorsabb­ra sikerült. Makár Tomival tartani a tempót már eleve kihívás. A Központban futunk össze, szó szerint. Ő rohan, mint mindig. Edzésről edzésre. A séta nála nem nagyon jön szóba. Maximum a gyaloglás, abban is a gyors. Három gyaloglóversenyen indult életében. Három magyar bajnokságból két győzelem, ilyen tempó mellett nem csodálkozom, hogy két arannyal és egy ezüsttel tért haza. A gya­loglás mellett a futásban is hasonló eredményeket ért el, abban is országos bajnok. Korosztályos ranglistavezető maratonon és félmaratonon, húszévesen pedig megcsi­nálta az Ironmant, mellyel ő lett minden idők egyik legfiatalabb teljesítője hazánkban. Ezt csak úgy mellékesen mondja, szerényen. így csinál mindent. Semmi erőlködés. Lazán, mosolyogva. Több ideje nincs is rám, az órájára siet, nem hagyja cserben a vendégeit. Itt Új­pesten spinning edzéseket tart teremben, őrült jó hangulatban. Férfiak, nők, fiatalok, idősebbek, várandós nők és nyugdíjasok együtt tekernek a bicikliken Tomi instrukció­ira, dinamikusan, felszabadultan. Csak jókat mond az újpesti közönségről: „Visszajáró vendégek mind, sportosak, kedvesek, lelkesek és mosolygósak”! Hamarosan jön a jó idő. Még egy gyors kérdést felteszek neki, foglalkoztat, hogy va­jon tavasszal és nyáron is a teremben bicikliznek-e az emberek. Tomi válasza az, hogy igen, de rengeteg szabadtéri bicajos programot is csinál a barátaival, sporttársaival, vendégeivel. „Innen Újpestről át lehet menni a Rómaira, onnan pedig Szentendrére. Ez az egyik kedvenc útvonalam” - meséli sietősen. A spinninget mindenkinek ajánlja, ilyenkor télen a legjobb sport, kint nem lehet biciklizni. Fedett helyen, együtt, jó zenére tekerni fantasztikus érzés. „Rendszert hoz az ember életébe, jobb anyagcserét biztosít és javítja a közérzetet!” - mondja Tomi lazán, mosolyogva. Igen. Újpest a legsportosabb város. VG. 8 | ÚJPESTI NAPLÓ - X. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM, 2016. január 21

Next

/
Thumbnails
Contents