Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-04-07 / 12. szám
KÖZTÉR Régi helyett teljesen új Már év végére elkészülhet a Kunhalom utcai új orvosi rendelő. Ezúttal nem a régit újítja fel az önkormányzat, hanem egy teljesen új, akadálymentes létesítményt épít helyette. Az építési munkálatok a napokban kezdődtek, a rendelőnek kicsivel több, mint egy év alatt kell elkészülnie, akár még ebben az évben befejeződhet az építkezés. A betegek a Vadgesztenye utcára nyíló főbejárat felől közelíthetik meg a rendelőt, míg az orvosi bejárat az udvar felől, az orvosok és nővérek parkolójából nyílik majd. A betegek továbbra is a környező utcákban parkolhatnak. A betegforgalmi terület és az orvostechnológiai kiszolgáló rész elkülönül egymástól, a két szárny kis eltolással csatlakozik egymáshoz. A főbejárat előtti részen égy fedett várakozót alakítanak ki, amely előtérként is funkcionál majd, ez például a nyitvatartás előtti várakozás esetén lesz hasznos, különösen esős időben. A telek külső részén húzódó víznyomócsőre tekintettel, a Vízművek előírásainak megfelelően, az épületet a terepből ki kell emelni, ezért a bejáratot rámpával, illetve lépcsővel lehet majd megközelíteni. Az új létesítmény teljesen akadálymentes lesz. A kiemelés miatt a hordággyal történő megközelíthetőség érdekében a hátsó udvart is megemelik. Az építkezés idejére a játszótér a gyerekek biztonsága érdekében bezár, de jövő tavasszal felújítva és átépítve nyílik meg újra. Az épület építése során kivágandó fák egy részét a telken belül ültetik át, másik részét pedig pótolják. MOA FIGYELEM! FORGALMIREND-VÁLTOZÁS A SZENT ISTVÁN TÉREN Virágcsarnok A VÁSÁRLÓK SZAMARA FENNTARTOTT KERAMITOS PARKOLÓ EGY RÉSZE IDEIGLENESEN LEZÁRÁSRA KERÜLT. A KÖRNYEZŐ UTCÁKBAN ÚJ PARKOLÁSI HELYEKET ALAKÍTOTTUNK KI. HAMAROSAN ÚJ, 100 FÉRŐHELYES FIZETŐPARKOLÓT BIZTOSÍTUNK. NAGYCSARNOK-í< < < <; Szent István tér m Baji ■H 1 n Üi I Szent István tér Aktuális információk; ujpest.hu/piac ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW. U J PEST. HU | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK. H U/UJ PEST . KÁPOSZTÁS M EG YE R | 3