Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-03-03 / 8. szám
Újpest a legjobb téma Ezt mondják azok a fotósok, akik sorra küldik a jobbnál-jobb képeket facebook oldalunkra és az Újpesti Sajtó Kft által kiírt fotópályázatra is. A képeket itt is bemutatjuk, így egyre többen látják Újpestet a fotósok lencséjén keresztül. Bernolák Béla neve nem csak Újpesten ismert. Fotóit a látogatók megcsodálhatták már országszerte több kiállításon, és külföldön is. Pest, Buda, Óbuda egyesítésének száznegyvenedik évében, a magyar kultúra napján nyílt meg a tősgyökeres újpesti fótos, Budapest blendén át című fotókiállítása az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium galériájában, ahol három újpesti kép is helyet kapott. Ennek a kiállításnak a képeit bemutatták már Moszkvában, Bukarestben, és most Kazahsztánban készül belőle a legújabb tárlat. Bernolák Béla az édesapjától örökölte a szakmát és a tehetséget. 1987-ben még analóg gépen gyakorolt, majd a '90-es években már digitális formában készített fotókat a számára fontos pillanatokról, helyekről, emlékekről. 2013 augusztusában egy újabb történet vette kezdetét a fotós életében. „Összegyűlt egy baráti társaság. A beszélgetés iránya a második világháborúra terelődött, azon belül is a Don-kanyarra. Ekkor jött az ötlet, hogy meglátogathatnánk a központi katonai temetőt Oroszországban, Rudkinóban. A látogatás apropóját az adta, hogy nagypapámat, dr. Haraszti Bernolák Bélát ott temették el. Ő Újpest tisztiorvosa volt, akit 1942 októberében vittek ki a frontra katonaorvosnak. A dokumentumok alapján 1943. január 12-én kapott halálos lövést Osztrogorszk falunál. Elkezdtem a nagypapám után kutatni az interneten. Nagy szerencsémre a fellelhető adatok mellett édesanyám otthon megtalálta a frontról a nagymamámnak és a fiának írt leveleit, képeslapjait” - meséli Bernolák Béla. Az Újpesti Sajtó Kft. segítségével az utazásról film, könyv és fotókiállítás is készült. Ezt a kiállítást a művész kiegészítette a II. világháborús magyarországi katonai szovjet emlékművekkel. Az Oroszországi Föderáció Nagykövetsége Magyarországon támogatta a munkát és a kiállítás Oroszországban és Magyarországon, több helyen is látogatható volt. Újpest blendén át a címe annak a képanyagnak, melyet a művész 37 méter magasról fotózott a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság közreműködésével. Bernolák Béla jelenleg egy filmben gondolkodik Újpestről, melynek alapját az a felvétel adta, amely több, mint 110 éve készült a városról. A rengeteg terv között .még szerepel egy újabb könyv, fotó-, és filmanyag, melyet a Szent István téri templomról készít a művész. „Újpest a legjobb téma.” VG ■ Újpest, ahogy az : újpestiek látják! Szeretsz fotózni? Örökítsd meg a város életét, hogy a te képed legyen „A hét fotója!” Várjuk az újpesti témájú fényképeket az ujpestifoto@gmail. com címre. Technikai megkötések nincsenek, mobiltelefonos fotóval ugyanúgy lehet pályázni, mint profi géppel készített kompozícióval. (A nyertes műveket később akár ki is állíthatjuk, vagy felhasználhatjuk az Újpesti Sajtó Kft. kiadványaiban, ezért érdemes legalább 2 megabyte-os képfájlt küldeni.) A hét képét vasárnap hirdetjük ki és tesszük közzé az Újpest- Káposztásmegyer Facebook-oldalon, de akár ide, az Újpesti Napló soron következő számába is bekerülhet.