Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-02-25 / 7. szám
Újpest a legjobb téma Ezt mondják azok a fotósok, akik sorra küldik a jobbnál-jobb képeket Facebook-oldalunkra és az Újpesti Sajtó Kft. által kiírt fotópályázatra is. A képeket itt is bemutatjuk, így egyre többen látják Újpestet a fotósok lencséjén keresztül. Laczkó-Magyar ^György a szerelem miatt költözött Újpestre. Amikor összeházasodtak feleségével, ide költöztek. Ennek 26 éve. Szerelem, otthon, Újpest. A három legfontosabb dolog György életében. Ő is, mint a többi, városunk iránt elkötelezett fotós, egyetlen napot sem hagyna ki, hogy ne készítsen képet Újpest valamely részletéről. Ezeket sokszor összenézi, összerakja, s a legjobbnak ítélt darabokat beküldi egy pályázatra. 2011 -ben például az emlékezetes neonos képével, amit a Horváth Cukrászdában készített, első lett az Újpesti Sajtó Kft. által kiírt Élet-képek fotópályázaton. A Győri Fotóklub Egyesület pályázatán pedig az Újpesten készült pipacsos képével nyert, melyen a virág szála egy női arcra asszociál. A Farkas-erdő és a Szilas-patak közelében készítette. Sokat kirándul, járja a tereket, utcákat és számtalan természet adta csodát látogat fotós barátaival, a Sasszem Fotókörrel. Együtt minden könnyebb. 16 | ÚJPESTI NAPLÓ - X. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM, 2016. február 25. Újpest, ahogy az újpestiek látják! Szeretsz fotózni? Örökítsd meg a város életét, hogy a te képed legyen „A hét fotója!” Várjuk az újpesti témájú fényképeket az ujpestifoto@gmail. com címre. Technikai megkötések nincsenek, mobiltelefonos fotóval ugyanúgy lehet pályázni, mint profi géppel készített kompozícióval. (A nyertes műveket később akár ki is állíthatjuk, vagy felhasználhatjuk az Újpesti Sajtó Kft. kiadványaiban, ezért érdemes legalább 2 megabyte-os képfájlt küldeni.) A hét képét vasárnap hirdetjük ki és tesszük közzé az Újpest- Káposztásmegyer Facebook-oldalon, de akár ide, az Újpesti Napló soron következő számába is bekerülhet.