Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-02-19 / 6. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 2015. február 19. KulTérKép Kijárat a mindennapokból Az Exit Cirkusz idén is tárt kapukkal, fűtött sátorral és nézőtérrel várja a szórakozni vágyó családokat március 4-től március 8-ig a Külső Szilágyi út és a Böröndös utca találkozásánál. A Nemzetközi Cirkuszfesztiválok díj­nyertes állatprodukciói mellett lesznek lenyűgöző akrobata-mutatványok, továbbá lábzsonglőrök, légtornászok, sőt még bűvészek is jönnek Újpestre, hogy kizökkentsék a közönséget a hétköznapokból. A merikai törpemalacok, holland törpekecs­kék, makákók, majmok, indiai futókacsák és csivavák fognak szaladgálni a színpadon, és természetesen értékes produkciókat előadni a sokak által régóta várt előadáson. Az Exit Cirkusz porond­ján most először Mosly, az öttonnás elefánt is fellép, aki a Monte Carlo Cirkuszfesztivál díjazottja. És ez még nem minden! A Római Cirkuszfesztivál díja­zottja, a Magyar Köztársasági Arany Érdem kereszttel kitüntetett Picard Vilmos is itt lesz Újpesten. És aki még szintén az újpestiek szórakoztatására érkezik március 4-én, az Slinky, a esőember, Dzsenifer és Gá­bor, akik lábzsonglőrök, Vincze Tünde és a Magyar Légtornász Egyesület légtornász produkciói, Richter Tibor, humoros bűvész, és a közkedvelt „Apród", Hrisafis Gábor bohóc. A családbarát akció keretében csütörtökön min­den belépő 1500 Ft/fő, a többi napokra a kedvezmé­nyes kuponok lesznek érvényesek! Előadások időpontjai: szerda, csütörtök, péntek: 18.00 órakor, szombat: 15.00 és 18.00 órakor, vasárnap: 11.00 és 15.00 órakor Információ és jegyrendelés: 06 30 693 46 32 www.exitcirkusz.hu Hősöknek állít emléket Oroszországi magyar katonatemető­ket és magyarországi szovjet emlék­műveket bemutató fotókiállítás nyílt meg a Polgár Centrumban február 6-án. Az újpesti születésű Bernolák Béla a második magyar hadseregben szolgált orvos nagyapjának állít emlé­ket, s vele együtt mindazoknak, akik hazájuktól távol estek el a harcokban.- Nagyapám 1943 januárjában tűnt el a Don-ka- nyarban. Kétszer jártam azokon a helyszíneken, ahol utolsó napjait-heteit töltötte. Amikor haza­tértem a második útról, akkor határoztam el, hogy emléket állítok mindazoknak, akik a hazájuktól tá­vol estek el. Szinte mindenkinek a családjában van olyan, aki a harcokban vesztette életét - utalt vissza korábbi látogatásaira az alkotó Bernolák Béla. Dr. Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-he­lyettese felidézte: az újpesti fotósnak nem ez az első tárlata, az először Újpesten megnyílt Buda­pest blendén át című tárlatot például Moszkvában is bemutatták. (Az eredeti összeállításhoz képest több újpesti képpel kiegészítve.) Dr. Bagdy Gábor szerint Bernolák Béla olyan al­kotó, aki nem kívülről szemléli, mégis tárgyilagosan jeleníti meg a látottakat. Szemidetko Vladimir Anatoljevics, az Oroszorszá­gi Föderáció Nagykövetségének I. titkára rámuta­tott, a második világháború, mint összemberi tra­gédia, több millió ember életét vette el, a harcok pedig negyvennél is több állam területén folytak. A kiállításról azt mondta: középpontjában az emberi élet, a katona élete áll. Maga a tárlat február 28-ig tekinthető meg. MOA KÖNYV ÉS FILM IS KÉSZÜLT BELŐLE Bernolák Béla tavaly két alkalommal, január­ban és májusban járt Oroszországban nagyap­ja nyomdokait kutatva. Még akkor határozta el, hogy nem csupán az itt is bemutatott fotó­kon, hanem könyvben és filmen is méltó em­léket állít nagyapjának, és a második magyar hadseregnek. A film nem csupán az újpesti fotós-rendőr miatt jelentős: elkészítésében Ju­hász Mátyás kollégánk, az ÚKTV szerkesztő-ri­portere is részt vett. A bemutatóra közvetlenül a kiállítás megnyitója után került sor. ÁLDOZATOK IDEGENBEN A Magyarország területén folytatott harcokban több mint száznegyvenezer szovjet katona esett el, százharminchárom temetkezési helyet tartunk nyil­ván és minden harmadik magyar településen van valamilyen szovjet emlékmű. Százkétezer harcos neve mindmáig ismeretlen. Voronyezs körzetében (ahol Bernolák Béla nagyapja is elesett - a szerk.) több mint negyvenezer magyar katona vesztette életét a harcok során. A teljes magyar haderő vesz­tesége százötvenezerre rúg. Oroszországban 379 magyar temetkezési helyet tartanak nyilván.

Next

/
Thumbnails
Contents