Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-02-19 / 6. szám

Nagycsaládosok pályázhatnak Hét célcsoport számára összesen csaknem hetven pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Március 12-ig a nagycsaládo­sok kapnak lehetőséget, és hamarosan a fogyatékkal élők is pályázhatnak. Tematikus kirándulásokra már folyamatosan lehet jelentkezni. A gyerekekre, csaladokra is meses nyár vnrhnt- Jelenleg nagycsaládosok pályázhatnak kedvezményes nyaralásra, a gyerekek pedig kirándulásokon és tematikus táborokban vehetnek rész - hívja fel a figyelmet Hladony Sándor önkormányzati kép­viselő. A pályázati felhívásból kiemeli, olyan három vagy több gyermeket nevelő családok pályázhatnak, akiknek az egy főre eső összjövedelme nem haladja meg a 105 ezer forintot. Hladony Sándor rámutat: azok is benyújt­hatják a pályázatot, akik jelenleg nem rendelkeznek munkaviszonnyal. Felnőtteknek ötezer, 3-14 év közötti gyerekenként pedig 2500 forint önrészt kell befizetni. A nagycsaládos pályázatok mellett a gyerekek­nek szóló tematikus táborokat, kirándulásokat is meghirdették. A tematikus táborokon csoportok vehetnek részt - emeli ki Hladony Sándor. Az Erzsé- bet-program honlapján cikkünk megjelenése idején többféle sport-, művészeti- és „egyéb" táborra is le­het jelentkezni. (Utóbbi kategória többek között jégkorcsolya-programot takar.) Hladony Sándor felhívja a figyelmet: a meghir­detett lehetőségeket érdemes mielőbb kihasználni. Március 16-tól a fogyatékkal élők, például látássé­rültek is pályázhatnak kedvezményes üdülésre. Ná­luk az egy főre jutó összjövedelem magasabb, leg­feljebb százötvenezer forint lehet. További részletek a www.erzsebetprogram.hu honlapon olvashatók. A Váci úti Tesco épületében, a Kormányablaknál, személyesen is lehet jelentkezni és a papírok kitöl­tésében is segítenek. NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS Az Erzsébet-program honlapján olvasható: a nagycsaládos pályázat iránt - akár csak az előző években - igen élénk az érdeklődés. A nyertesek országosan több mint negyven szál­láshely közül választhatják majd ki pihenésük helyszínét. A szálláshelyek többsége színes, tar­talmas családi programokat, sporteszközöket biztosít, a vendégek kirándulásokon vehetnek részt. Nagyobb eséllyel indul, aki tavaly és ta­valyelőtt nem nyert el semmilyen támogatást a Nemzeti Üdülési Alaptványtól. M. ORBÁN ANDRÁS JÓ LEHETŐSÉG ÚJPESTNEK Amikor az önkormányzatnak volt rá lehetősége, idősek számára biztosított ked­vezményes üdülési lehetőséget. Az Erzsébet-program gyerekek, családok, idősek számára egyaránt jó kezdeményezés - mondja Nagy István alpolgármester. Sze­rinte főleg Újpesten fontos, ahol a kilencvenes években több vállalati jóléti léte­sítményt bezártak vagy magánkézbe adtak, és zártkörűvé tették a használatát. mm

Next

/
Thumbnails
Contents