Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-12-03 / 35. szám

_ „Házhoz jöttek” a vásárba Ezúttal a Karácsonyi Vásárban, a jégpálya közelében lévő informá­ciós ponton találkozhatnak az újpesti rendőrökkel, akik a Házhoz megyünk program keretében települnek ki minden hónap első he­tében valamely forgalmas és jól megközelíthető helyre. Ahogyan Újpesten ez megszokott, egyenru- elsők között csatlakozott novemberben, ak- hások, polgárőr, közterület-felügyelő és va- kor keddtől péntekig a piacon, szombaton gyonvédelmi szakemberek közösen adnak pedig a Megyeri klubban voltak. A látogatók bűnmegelőzési-vagyonvédelmi tanácsot. Az minden hónap első hetében, előre megadott egyébként országos programhoz Újpest az helyszíneken és időpontban találkozhatnak a rendőrségi információs ponttal. Az újpesti rendőrségnek az a célja ezzel, hogy mintegy megfordítsák a bűnmegelőzés módját, ők „mennek házhoz”, azaz olyan helyszínre, ahol a legtöbben megfordulnak. Most december első hetében a Karácsonyi Vásárban találkozhatunk az információs ponttal. Péntekig 12 és 15 óra között, advent második vasárnapján, 6-án pedig 12 és 18 óra között várják az érdeklődőket. Kép és szöveg: MOA SZÓBAN ÉS ÍRÁSBAN IS HATÉKONYAN Az információs ponton szórólapok, ki­adványok is átvehetők, amelyek mind­mind a bűnmegelőzésről, hatékony vagyonvédelemről adnak rövid, átfogó, szemléletes ismertetőt. A rendőrök, va­gyonvédelmi szakemberek kifejezetten tanácsadási céllal vannak kint. Szívesen adnak ötletet abban, hogyan óvjuk saját magunk vagy értékeink biztonságát és kerüljük el azt, hogy áldozattá váljunk. Az információs pontok fontos és közös jellemzője, hogy fix helyen és időpontban állnak rendelkezésre az adott hónap első hetében. Most, decemberben a Karácso­nyi Vására helyszín. OROSZ CUKRÁSZDA KARÁCSONY! AKCIÓJA MINDEN NAP NYITVA 7:00-21:00 -IG 1042 BUDAPEST, ÁRPÁD ÚT 85. °rosz Cukrász^ °6 Zo 429 39 "V Rendeljen karácsonyra december 10-ig, így a bejglik árából 10% kedvezményt adunk. Szamos szaloncukrok kimérve kaphatók. Várjuk üzletünkben: 1041 Bp„ Templom u.3. Süti vonal: 70-429-3917. y V j ITALDISZKONT ÉS aBORELLÁTÓ fantázia y&F/ kreatív hobbibolt Különféle kreatív és kézműves technikákhoz kínálunk sokféle alapanyagot és kiegészítőt, dekorációs és hobbi anyagokat. Néhány termékünk: akrilfestékek, fa alapanyagok, decoupage-kellékek, gyöngyök, szalvéták stb. Cím: Újpest, Kemény Gusztáv utca 3. a piac mellett, a BÁV-val szemben Tel.: 272-1323, 06/30-201-4717 Nyitvatartási Hétfőn 8-14-ig K-P: 9-17-ig, szombaton 8-12-ig GM?) Palota Információ: T.: 306-1498 http://www.sekkonet.hu 1152 Bp., Illyés Gy. utca 10. Kurzusok újszülött kortól 14 éves korig. Képességek fejlesztése a szenzitív időszakban, mindenre kiterjedő állapotfelmérést követően. Heti 1 vagy 2, egyénre szabott, játékos foglalkozás, 3-4 fős mikrocsoportokban, diplomás fejlesztőpedagógus vezetésével. Tanulmányi eredmények javítása, tanulási, magatartási, és egyéb részképességzavarok megelőzése, kezelése. Bölcsődére, óvodára, iskolára felkészítés. SZERETETTEL, DISZKONT ÁRAKKAL, MINŐSÉGI TERMÉKEKKEL VÁRUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT! 12 ÚJPESTI NAPLÓ -IX. ÉVFOLYAM,. 35. SZÁM, 2015. december 3.

Next

/
Thumbnails
Contents