Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-10-14 / 29. szám

I MOZAIK Újpesti séta című rovatunkban arra vállalkozunk, hogy. hétköznapi sétáinkat nem mindennapivá tesszük: a megszokott útvonalakról letérve jobban meg­ismerjük Újpestet. Erre a sétára invitájuk Önöket is. -Tartsanak velünk! Az egytonnás Újpest „felirat” előtt állok a Szent István téren. Nézem a városházát. Hidegben is szép. „Jó állapotú épület, kör­nyezete rendezett, parkosított” - írja a muemlek.hu. A látvány csodálatos, a hangulat egyedi, mégis az összetartozás érzését adja - mondják az újpestiek. A többi pedig történelem. „A város első emberén erősen látszott a meghatottság, izzadt kezét a nadrágfelvarrásra tapasztotta, bele-belehalkult az eskü szövegébe: Én, Ugró Gyula, Újpest rendezett ta­nácsú város polgármestere esküszöm..- olvashatjuk az első polgármester szavait, Jolsvai András Ez is csak egy hétfő című írásában. „Személy szerint elmondhatatlanul büszke vagyok, nemcsak arra, hogy világraszóló szépségű a Városházánk, de arra is, hogy ez az építészeti remekmű a munkahelyem”- írja most, 2015-ben Wintermantel Zsolt polgármester Facebook-oldalán. „A díszes, eklektikus épület, amely a századforduló egyik jelentős alkotása volt, szá­mos szecessziós jegyet visel magán. Oromzatát a Nagy Károly korabeli legendákból ismert Roland vitéz szobrával díszítették, ami a városok törvényhatósági jogait jelké­pezte, a hátsó homlokzathoz tartozó erkély alatt pedig kis teret alakítottak ki, ahonnan a járásbíró intézhetett szózatot az egybegyűltekhez (ma pedig a legnépszerűbb sztárok szórakoztatják időről-időre az újpestieket)” - tette hozzá Wintermantel Zsolt, október 8-i bejegyzésében. A poszthoz rengeteg komment érkezett. „Magyarország legszebb önkormányzata”, „Újpest, büszkeség”, „Újpest legcsodálatosabb épülete”, „A legszebb városháza”, és hasonlók. Dicséretek, lájkok, tetszésnyilvánítás és pár kérdés a pol­gármesterhez. Mindent megválaszol, szervezett programok keretében látogatható a városháza, nőnek a fák, képet is mutat. Idén márciusban volt Újpest alapításának százhetvenötödik évfordulója. Az alkalomra em­lékülést rendeztek a városháza dísztermében. Az esemény apropója az volt, hogy az alapí­tólevelet 1840. március 15-én írták alá. Újpest százhetvenöt éve létező település. A miénk. 1895-ben határozatot fogadtak el egy kétszintes községháza felépítéséről a Szent István téri telken, az akkori mázsaházzal szemben. A pályázatot 1898-ban írták ki, melynek nyertesei a kor jelentős építészei lettek: Böhm Henrik és Hegedűs Ármin. A kivitelezést egy helyi építési vállalkozóra, Schreiber Gyulára bízták, így 1899 májusában elindulhatott az építkezés. Az új községháza szédületes tempóban épült, egy év múlva már teljes pompájában át is adták. Némi változás történt az eredeti tervekhez képest a hasznosításban, hiszen itt kapott helyet a já­rásbíróság és az alagsorban a börtön isi Ezen kívül a téglavörösre vakolt, világos mészkővel díszített községháza földszinti helyiségeit üzleteknek adták ki. Az épület felénk eső oldalán Glück József mé­száros üzlete, Kohn Sámuel-Fischer Mór Cipőraktár áruháza, az épület sarkán pedig a Tejcsarnok Szövetkezet boltja látható. Az Újpesten játszódó, Kártyavár című Babits-regényben szereplő kávéház is itt üzemelhetett. A hideg idő sem tántorította el a virágok kedvelőit október 12-én, a Városgondnokság telephelyén. A fűmagon és a fagyalon kívül hatalmas mennyiségű nyári orgona, japánbirs, kerti gyöngyvessző, rózsalonc, árnyékliliom, levendula, kerti zsálya, meténg, japán kö­vérke, tulipán, krókusz, nárcisz, nőszirom, sásliliom, nagy rezgőfű, dísznapraforgó, lángvirág, búzavirág és őszirózsa várja gazdáját az Óradna utca 2/a-ban. Újpest Önkormányzata idén is jó minőségű, jól bevált, jelentős díszítő-értékkel bíró növényeket bocsát a közös használatú terüle­tekért tenni szándékozók rendelkezésére. A 2015 augusztusában közzétett pályázaton eredményesen szerepelt jelentkezők, szemé­lyesen, telefonon, e-mailben vagy levélben történt felkeresés után a növényeket a következő időpontokban vehetik át a Városgondnokság telephelyén, az Óradna utca 2/a szám alatt: IDŐPONTOK: 2015. október 12., hétfő 7.00-16.00 2015. október 13., kedd 7.00-16.00 2015. október 14., szerda 7.00-16.00 2015. október 15., csütörtök 7.00-16.00 2015. október 16., péntek 7.00-16.00 2015. október 17., szombat 8.00-13.00 . ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW. U JPEST. HU | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK. HU/UJ PEST. KÁPOSZTÁSM EGYER | 9 Dísznövényosztás

Next

/
Thumbnails
Contents