Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-01-29 / 3. szám
KulTérKép Két hete indítottuk Újpesti séta című rovatunkat, melyben arra vállalkoztunk, hogy hétköznapi sétáinkat nem mindennapivá tesszük: a megszokott útvonalakról letérve jobban megismerjük Újpestet. Erre a sétára invitáljuk Önöket is. Tartsanak velünk. Sőt! Ha kedvük van, adjanak ötletet, merre tartson a következő, közös sétánk... Zsizseg a Könyves Zene a fülemben, ritmusra lépek, kerek a világ. Sétálni és zenét hallgatni jó. így jövök minden reggel Újpest Központig, felfelé a lépcsőkön, egészen az Adyig. Nincs ebben semmi különleges, sokan jönnek velem szemben ugyanígy. Jönnek-mennek, zenét hallgatnak, mosolyognak. Boldogabbak. vés, így mondják. Imádnak itt lenni, van olyan kórustag, aki Pestszentimréről jár minden héten, szeretik, amit csinálnak, szeretik egymást. Az új tagok, akikkel most harminc főre emelkedett a létszám, hamar beilleszkedtek. Fel sem tűnik, kik az újak, pedig mindent elmondtak magukról, de annyira egységes a társaság, kedvben, hangulatban, lelkesedésben, hogy öröm őket nézni és hallgatni. Nem csak engem ragad magával az érzés, mesélték, hogy az orgona. Mindenki sírt. Aki aznap tervezetten, vagy véletlenül tévedt a bazilikába, egy életre szóló élményt kapott. A fellépések is kiváló hangulatban telnek. Legyen az templom, idősek otthona, óvoda, vagy kiállításmegnyitó, sokszor még a férjek is mennek és csatlakoznak a társasághoz. Nem hagyják egyedül ennyi nővel Drexler Vajkot, a Városvédők kórusának karvezetőjét, aki egyébként zenetanár, zongorakísérő és kórustag a Madách Színházban. V. C. Akik még náluk is boldogabbak, azok nemcsak hallgatják. Régen láttam ennyi felszabadult és energikus embert, mint az Újpesti Civil Kórus próbáján, a Könyves Gimnáziumban. A kezdetektől itt énekelnek, tizenöt éve. Hétfő esténként zsizseg a Könyegyszer egy szlovákiai kórustalálkozó után, a hazafelé úton, megálltak az Esztergomi bazilikánál. Annyira megérintette őket a hely, hogy egy rögtönzött fellépés lett a látogatásból. Az orgonista meghallotta a kórust, s az erdélyi népdal után, válaszként, felcsendült Az Újpesti Civil Kórus tizenötödik születésnapja alkalmából hatalmas szeretettel várja a hallgatóságot május 9-én szombaton, az Ady Endre Művelődési Ház színháztermében, a nagykoncerten! Könyvtári éjszaka Kicsik és nagyok körében is sikert aratott a Király utcai könyvtár már hagyományosnak számító „Éjszaka a könyvtárban" című programsorozata. Délután Méhes Csaba és a Brass in the Five „A Rézerdő lakói" című zenés, interaktív gyerekműsora szórakoztatta az aprónépet. Este az ef. Zámbó Happy Dead Bandé volt a főszerep. Az egészen reggel hat óráig tartó programban gyermekszínház, koncert és kiállítás is szerepelt. A már megszokott módon, ingyenes beiratkozással, teaházzal, társasjátékokkal is várták a vendégeket. D.V. Tekintet Pár évvel ezelőtt lenyűgözve néztem Keleti Éva fotóművész kiállításán az ifjú Törőcsik Mariról készült képeket, és próbáltam megfejteni, hogy vitathatatlan színészi nagyságán túl, mi is a titka a művésznő varázsának. Milyen Törőcsik Mari? Szép? Különleges? Érdekes? E kérdéseket tettem fel a kiállítást mellettem végignéző idős hölgyeknek, akik nem győztek egymás szavába vágva válaszolni. „Hát szépnek azért nem szép, inkább különleges"- így egyikük, „vékony a hangja"- tette hozzá a másik, „kicsi a cicije"- pirult el a harmadik, „sokszor modoros"- zárta a negyedik. A mellettük álló úr mosolyogva mondta, hogy a hölgyek féltékenyek voltak a Soós Imrére, de hogy Törőcsik zseniális, és különben is, ő a Körhinta óta szerelmes belé. Azért a csacsogó nénik is dicsértek, felidéztek filmeket, előadásokat, történeteket. Végigkísérték a pályáját, ismeretlenül is együtt nőttek fel. Egy dologban feltétlenül megegyeztek: a tekintetében. Miszerint, Törőcsik tekintete „varázslatos". Pár héttel ezelőtt a Nemzeti Színházban néztem az Éjjeli menedékhely című előadást és már nem próbáltam megfejteni a főszerepet játszó Törőcsik Mari titkát. Az említett tekintet ugyanis mit sem változott, és a hátsó sorok egyikéből is elvarázsolt. Gorkij 1902-ben írt klasszikusában az akkori orosz társadalom perifériájára szorult emberekről írt, akiket egy afféle korabeli hajléktalanszállón hoz össze sanyarú sorsuk. Merengenek a szebb múlton, álmodoznak az elérhetetlennek tűnő boldogságról, és keresik a kiutat reménytelen helyzetükből. Becsöppen közéjük Luka, a különös és bölcs vándor, aki reményt adna nekik, de hasztalan. A jeles orosz rendező, Viktor Rizsakov kiemeli a szegényházból a Nemzeti előadását és egy letisztult, majdnem üres fekete-fehér teret tesz éjjeli menedékhellyé, vagyis helyszínné. A szereplők fehér maszkban, ember nagyságú bábokkal, meghasadt, kettős személyiségként küzdenek a térben. így Rizsakov előadása inkább mutat be egy általános, lelki szegénységet, mint valamiféle társadalmi nyomort. A látványos tér, a kiváló csapatmunka, és néhány remek színészi alakítás (Pál András, Kristán Attila, Trill Zsolt) ellenére Gorkij mondatai kissé didaktikussá válnak az előadásban. Viszont Törőcsik minden szava természetes és emberi. Az előadás központi figuráját, Lukát játssza, maszk és báb nélkül, imponáló egyszerűséggel, nyolcvan évét meghazudtoló erővel, de az azt alátámasztó bölcsességgel. És persze „varázslatos" tekintetével. Amit érdemes megnézni. Amíg még varázsol vele a színpadon. JUHÁSZ MÁTYÁS
