Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-08-26 / 23. szám

VÁROSNAPOK AUGUSZTUS 2 7- 3 0. Az utca embere Városnapokra várva Közeleg a Városnapok négynapos ünnepségsorozata, amelyet hagyományo­san Újpest 1907-es várossá nyilvánításának évfordulójára rendeznek meg. Gyermekes családok, idősebbek egyaránt várják a színes programsorozatot, amiből mindenkihez más-más áll közelebb. 'vi&E&JiíP-'äfft! Fülöp Antallal és két gyermekével az egyik káposztás­megyeri játszótéren találkoztunk. Évek óta lelkes látogatói a Városnapok színes programsorozatának. Antal szerint f | évről évre színvonalas műsorok, változatos kikapcsolódási I í nJÉHg; -f lehetőségek jellemzik az augusztus végi színes forgatagot.- Valódi közösségformáló programokat rendeznek minden korosztály szárnára. A gyerekek a csocsót és a rí |*i falmászást élvezték leginkább, de szinte felsorolni sem ’ tudnánk az összes nekik való elfoglaltságot, ami lekötöt­te a figyelmüket - mondja. Karpierz Ferenc a család barátja, szerinte is közösséget kovácsol a városnapok forgataga. Őt inkább a színpadi fellépők érdeklik elsősorban.- Szerencsére a mai és a régi kedvencek is évről évre ellátogatnak Újpestre, amit nagyon jó dolognak tartok. Én személy szerint a „régiek” műsorát követem kiemelt figyelemmel, nagyon várom például a KFT-t - mondja. Hozzáteszi, a különböző látványos színpadi produkciókat is ugyanúgy szívesen nézi. Az épp hazafelé tartó Reisz Ágnest viszont a színdarabok kötik le leginkább.- Nekem az első este bemutatásra kerülő Apácák keltette fel leginkább az érdeklődésemet, és az el­múlt években is a színdarabok vonzottak leginkább. Mindannyiunkat más köt le jobban, így hol külön-külön nézelődünk, hol pedig együtt töltjük az időt - árulja el. Sietve hozzáteszi: igyekeznek mihamarabb kiérni az Apá­cákra, hogy biztosan legyen helyük. Bulldogs bemutató Az újpesti amerikaifoci-csapat utánpótlásával, az Újpest Bulldogs legfiatalabb kor­osztályával is találkozhat, aki 30-án délelőtt a Szent István téren jár. A csapat tagjai és edzőjük húsz perces bemutatóval készülnek, így közelebb hozva ezt a Magyar- országon kevésbé elterjedt sportot a fiatalokhoz. A bemutató után jelentkezni is lehet majd a csapatba. Gasztronómia és élmények a Városnapokon A jól bevált ízeken és a megszokott, kiváló mi­nőségű termékeken kívül idén tovább bővül a kí­nálat a Városnapokon! A szokásos, hamisítatlanhot-dogon, hamburgeren, lángoson, sülteken, fagylaltokon és kürtőskalácson kívül számos újdonság és különlegesség is érkezik Újpestre a hétvégén: Be­fut a Rétesvonat! Az édes vagy sós finomságokat egyedülállóan ötvözi a találmány a látványossággal és a játékkal! A tíz méter hosszúságú pá­lyán mozgó vonat frissen sült rétest hagy maga után. Ezt mindenképpen látni kell! És amit szintén nem lehet kihagyni, az az egyedi fejlesztésű és alapvetően magyaros ízvilágú, „Kolbice” fantázianéven futó gyors­étel. A termék két éve van jelen ha­zánkban, azóta a kulturális, zenei és gasztronómiai fesztiválok egyik ked­venc harapnivalója lett! Ezen a hét­végén már Újpesten is kóstolhatjuk ezt a hagyományos, magyar és bajor jellegű kolbász-kenyér párosítást, továbbfejlesztve. Friss dzsúszokat és zöldségleveket is találunk majd az italkínálatban, ezeket a különleges­ségeket a Mahung hozza el nekünk. A fagylalt szerelmesei is az egekben fogják érezni magukat a négynapos rendezvényen, hiszen a számtalan jobbnál-jobb hűs finomság mellett ízelítőt kaphatnak Újpest legjobb citromfagyijából! Idén ugyanis a 2012-es, „Újpest legjobb fagyija” címmel kitüntetett Édes-Gyömbér Cukrászda is kint lesz a téren, a fagy­laltok mellett, kiváló alapanyagok­ból készült süteményeivel! A férfiak legnagyobb örömére pedig a Belga Sörök Háza is kitelepül a Városna­pokra, így több mint 200 féle bel­ga sörkülönlegességből álló kínálat nyújt majd felüdülést a szomjas kö­zönségnek! Persze a borok kedvelői sem lesznek elhanyagolva, a Kovács- Harmat Pincészet tárt karokkal várja azokat, akik rajonganak a pécsi bor­vidékre jellemző fehér és a villányi borvidéken termett vörös borokért. A különféle színvonalas, sza­badidős programok és látnivalók minden korosztálynak nyújtanak szórakozást, kikapcsolódást, néze­lődéssel, ajándéktárgyakkal, arc­festéssel, ásványokkal, fajátékok­kal, autómodellekkel, bizsukkal. A MagicBox, A gondolkodtató játékok boltja bemutatja a fejlesztő játékok új generációját, itt lesz az Állatmen­tő Liga, és természetesen az Újpest Márkabolt, mely új termékekkel és akciókkal várja a vásárlóit. A Márka­bolt faházában a „Nem Nagy Dolog" játékban részt vevők értékes aján­dékokkal gazdagodhatnak, és aki az összegyűjtött műanyag kupakokat szeretné leadni, annak is a 10-es fa­házat kell keresni a színpad mögött.

Next

/
Thumbnails
Contents