Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-06-04 / 19. szám

] Köztér Jövőre csak ÚjpestKártyával jár az ajándék Bár idén is minden muskátli gazdára talált, az osztás során mégis adódtak kellemetlenségek. Sajnos előfordult, hogy a szervezők igyekezete ellenére valaki többször próbált sorba állni vi­rágért, így elvéve mások elől a lehetőséget. Mivel az ÚjpestKártya- rendszer idén már bebizonyította, hogy zökkenőmentesen mű­ködik, így több szempontból is indokolt, hogy a jövő évtől már csak és kizárólag ÚjpestKártyával vehető majd át az ajándék virág, elkerülve az esetleges kellemetlenségeket. Újpest Találkozzunk minden nap! Családi hétvége Már fél 8-kor nagy volt a nyüzsgés a víztorony lábánál, május utolsó szombatján. Míg a Családi Nap helyszíne elkészült, addig az utolsó tő muskátlik is gazdá­ra találtak, tíz órától pedig családi- és gyermekprogramok, valamint koncertek szórakoztatták a közönséget. Együtt Kezdődik. Megint ugyanaz a műsor. Anya mindig aggódik, a fater pedig el van varázsolva. A húgomról ne is beszéljünk. Az öcsémről pláne. So­kaknál ugyanaz a műsor. Milyen jó, hogy van műsor! Foglalkoznak ve­lünk. És mi egy idő után elkezdjük értékelni. Barátság, párkapcsolat, család, veszekedés, konfliktus, megoldás, kibékülés, összetartozás. Minden ellentét lehetőség, minden feszült­ség erőforrás. Egymásra fordított energia, mely létezik, pulzál. Ne­gatív vagy pozitív irányban lüktet. Működik, él. Van. Újpesten mi összetartozunk. Családi Nap volt múlt szombaton és gyermeknap vasárnap. Többta­gú családok, rokonok, barátok, sze­relmespárok, osztálytársak együtt a szabadban. Sírás, nevetés, ujjongás, ordibálás, rohangálás, szórakozás, tánc, minden. Jó volt látni. Jó volt ott lenni. Úgy, mint az UTE relikviáiból nyílt kiállításon, június elsején, az Ifjúsági Házban. Százharminc év, nagy múltú sportolók, fiatal re­ménységek. A közös remények egyre mesz- szebbre viszik a várost. Az újpesti képviselő-testület május 28-i ülésén megszavazta, mindent el kell követ­ni azért, hogy a fővárosba tervezett új kórház Újpesten épüljön fel. Elkészült az Integrált Település- fejlesztési Stratégia (ITS) vélemé­nyezésre szánt munkaanyaga is. Új­pest a társadalmi egyeztetésben is élen jár. Újabb területen mutatko­zott meg az itt élők legendás lokál­patriotizmusa, az újpesti közösség ereje. VG

Next

/
Thumbnails
Contents