Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-04-10 / 13. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2015. április 10. Köztér Tervek szerint halad a Görgey Két hónapja kezdődtek meg az építkezési munkálatok a Görgey Artúr út Rózsa és a Szilágyi utca közötti szakaszán. A felújítás a tervek szerint halad, így várhatón jövő év elején már rá sem lehet majd ismerni Budapest egyik legrégebben felújított utcájára.- Faltól-falig újjáépül a Görgey. A rossz villamos pálya és a macskakő sem okoz többé majd gondot az itt közlekedőknek - mondja Hódi Attila alpolgármester.- A Görgey út teljes hosszában kerékpárút létesül, ami jelentősen megkönnyíti a környezetbarát közlekedést, az út két szélén a régi kockakövek visszaépítésével parkolósávok alakulnak ki. Teljesen megújulnak a villamos megállók, a járdák és az út menti növényzet is. A felújítás két fő ütemben történik majd, várhatóan jövő év elejére fejeződnek be a munkálatok.- Jelenleg az első ütem zajlik, ami a Rózsa utca és a Rákospalota-Újpest Vasútállomás közti területet öleli fel. Ennek a szakasznak a rekonstrukciója június végén fejeződik be. Nyár közepén lesz egy ütemváltás. A második ütemben a 14-es és a 12-es villamos Görgey úti szakaszán villamospótlásra lesz szükség - mondja Horn Gergely, a BKK divízióvezetője. Az elmúlt két hónapban is jelentős változások történtek a felújítás alatt álló szakaszon. A jobb villamosvágány cseréje és a járdaépítés már a szülőotthonnál tart. A közműépítés és az aknafedők cseréje befejeződött. A fel- sővezeték-tartó oszlopokat az útszakasz egyik oldalán teljesen kicserélték.- Rendben folyik a munka. Nagyon nagy műszaki problémákkal eddig nem szembesültünk, ütemterv szerint halad a kivitelezés és előreláthatólag nem lesz csúszás - teszi hozzá Horn Gergely. D.V. Már a villamos ! V] pálya betonozása ? is megtörtént