Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-04-10 / 13. szám
Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM, 2015. április 10. Bíztató számok Március közepén kezdte meg munkáját az Újpest 2020 program keretében létrehozott három - gazdasági, humán, környezeti - munkacsoport. A programhoz készített elemzésekből számos olyan adat derült ki, amelyre büszkék lehetünk. Városunkban kiemelkedően erős a helyi identitás, a lokálpatriotizmus, ami jelentősen hozzájárul a közös tervek, majd a közös célok megvalósításához. Ezen az elengedhetetlen tényen kívül az Újpest 2020 programnak köszönhetően számos olyan értékes adat rajzolódott ki, amelyek hozzájárulnak városunk tervezéséhez. A gazdasági felmérésnél megmutatkozott, hogy az újpesti GDP a fővárosi kerületek között az egyik legmagasabb, és budapesti átlag felett van az újpesti vásárlóerő értéke is. D.V. A LAKÓNÉPESSÉG ÉS ÁLLANDÓ NÉPESSÉG NÖVEKEDÉSE nagyrészt annak köszönhető, hogy Újpesten színes és magas színvonalú az oktatási paletta. Az Újpesten letelepedők között nagyon magas a biztos egzisztenciával rendelkező fiatalok aránya, ami jótékony hatással van a lakosság elöregedésével szemben. ■»■ Lakónépesség száma az év végén (fő) ..... Állandó népesség széma (fő) A három munkacsoport a közeljövőben folytatja a munkát. Ilyen biztos, statisztikailag is alátámasztott háttérrel az előzetes célrendszer, az akcióterületek és fejlesztési elképzelések átbe- szélésénél sem lehet probléma. | MitfMnlif | ku4 apait | 8«4a»*rt 04. Lh ■■■ ÚJPESt2020 TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS Fót 923107 Kcfcp prr17. 8 5 81 54,6 isaveg Wte* Staglóo «22171,1 * 21. 749784« 18. 22. 763293 —> jÉ ° , 886046.3 23. 821756.5 jelmagyarázat $75 970.9- 821 756 5 821 756.5- 886 046.3 at vonatkozási éve 2012 , 761836/4 ü 886046.3- 949 371.3 WM 949 371.3- 1 099444 0 2015 LTK Nonprofit Kft Készült a TdRréf" wasít ■|t 099444.0-1 142 569 7 V...... .................—...._J| EGY LAKOSRA JUTÓ NETTÓ JÖVEDELEM: Az egy lakosra jutó nettó belföldi jövedelem Újpesten mind az országos, mind a budapesti átlagot meghaladja. Ez régi sztereotípiákat oszlat el azzal kapcsolatban, hogy egy lesajnált külső kerület vagyunk. Fontos kiemelni továbbá, hogy Újpest gazdaságában egy eddig nem jellemző új elem, az idegenforgalom fellendülése is megmutatkozik. LAKÓTELEPEK ARÁNYA: Újpest beépített területeinek még a negyedét se éri el a lakótelepek aránya. Az újpesti lakótelepek jó minőségűek, az új építésű társasházak kifejezetten magas színvonalúak. (Flalványzöld a szabadon álló, narancssárga a zártsorú beépítés, és piros a lakótelep, vagy sűrűbben, telepszerűen beépített.) A humán munkacsoport által vizsgált adatokból kiderült, hogy a fővárosi kerületek közül Újpestre az egyik legnagyobb a beköl- tözési hajlandóság, a születések száma pedig a budapesti átlagot is meghaladja.