Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-03-26 / 11. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM, 2015. március 26. KulTérKép Balaton I Method Rendezte: Szimler Bálint. Kép: Rév Marcell. Látványter­vező: Takács Nóra. Hangmérnök: Lukács Péter Benjá­min, Lente Viktor. 85 perc. Bemutató: március 26. 2011-ben összehajolt két fiatal magyar filmes, hogy létrehozzon valami olyat, ami még nem volt. Kevés pénzből, de annál több lelkesedéssel és fantáziával különleges videoklipeket forgattak, underground körökben, vagy még ott sem ismert zenekarok szá­mára. A koncepció lényege az volt, hogy szokatlan helyszíneken, vágás nélkül rögzítették a szigorúan élőben előadott produkciókat. A sikeres fogadtatáson felbuzdulva Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr úgy döntöttek, emelik a tétet. Egy egészestés filmet szerettek volna összeállítani hasonló videoklipekből, és ehhez „csak" a pénz hiányzott. Ahelyett, hogy állami támogatá­sért folyamodtak volna, inkább a rajongók segítsé­gét kérték, és közösségi finanszírozással össze is kala- pozták a büdzsé nagy részét. A következő lépésben megcélozták a magyar tengert, és 20 zenekar, illetve több száz zenész közreműködésének köszönhetően megszületett a Balaton Method. De miért pont a Balaton? A kész produkciót látva egyértelmű a válasz: mert tele van olyan, mindannyiunk által ismert ikonikus helyszínekkel, amelyeket egy-egy szellemes ötlet segítségével új fénytörésben lehet bemutatni. A siófoki Ezüstpart Hoteltől a csopaki üdülőn át a révfülöpi vasútál­lomásig mindenhol forgatott a stáb, a zenészek pedig vízibiciklin, az éjszakai Balatonban vagy le­pukkant restiben egyaránt dalra fakadtak. Az országosan ismert előadók (Quimby, Akkezdet Phiai, Supernem) mellett ezúttal is fiatal, tehetséges zenészek mutatkoznak be, akikhez néha szimfonikus zenekarok, ütőegyüttesek vagy gyerekkórusok is csat­lakoznak. Kizárt, hogy minden klip alatt ugyanolyan lelkesen bólogassunk - ennyire eklektikus ízlése senki­nek nincs -, a sziporkázóan leleményes képi gegeknek hála viszont unatkozni legalább akkora bravúr lenne, mint amilyen ennek a filmnek az elkészítése volt. B. S. Mátyás király gyerekszemmel Mátyás király álruhában címmel nyílt meg az Ifjúsági Ház rajzpályázatára érkezett müvek­ből összeállított gyefekrajz-kiállítás március 16-án. A megnyitó egyben díjátadó is volt. Dr. Hollósi Antal, a Károlyi Sándor Kórház orvos-igazgatója a rajzok témája kapcsán azt mondta, igazság és álruha összekapcsolódik. Mátyás pont azért járta az országot, hogy a szegények megpróbáltatásait végigélje, olyan élményekhez jusson, amely formáló ereje lehet királyságának. Hozzátette, a téma ma is aktuális, amikor so­kan úgy érezhetik, megsértették az igazságérze­tüket. A fiatal alkotók képeibe azonban fantá­ziavilág is vegyül, színesítve a munkákat. Beszédét követően dr. Hollósi Antal átadta a díjakat. Maga a kiállítás április 7-ig tekinthető meg az Ifjúsági Házban. Kép és szöveg: MOA Nem kell szerepelni A művészetben nem véletlenül van benne a mű szó, mondta egyszer egy tanárom. Elő kell állítani vala­mit, ami nem a valóság, mégis hite­les. Ösztönt, indulatot, érzést elő­hozni valahonnan úgy, hogy külső hatás nem éri az embert. Nem egy­szerű játék. A 3050 gramm című darab, a Káva Kulturális Műhely előadásában, hasonló érzéseket hoz felszínre. A történet a mindennapok igazi folya­matait ábrázolja, a színészek életet játszanak a Mu Színházban. Szeretsz, nem szeretsz, vagyunk-e egymásnak, kivel élsz és én kivel vagyok itt, eb­ben a térben, ahova elvileg ketten jöttünk. Amikor még jól voltunk. Aztán jött 3050 gramm. Egy csecse­mő, és a te akartad én akartam, ki akarta. Mi történt? Életek, kapcsolatok, családok. Ha­sonló problémák, számtalan válaszle­hetőség. Arra, hogy hol rontottuk el, mindenki kíváncsi. Párterápiára nem sokan jutnak el. A színház más. Izgal­mas. A darab közepe felé a meggyötört András főnöke a nézők közé lép. Zsolt egy határozott férfiképet, egy min­tát próbál a beosztottjára rakni, hogy rendbe jöjjön a házassága. Visszaigazo­lást vár. Egy perc alig telik el, már érkez­nek is a válaszok a nézőtérről. A főnök egyszerre kap hideget és meleget, de állja a sarat. Egy férfi legyen férfi. Tartja az álláspontját. A férfi pedig keretezze a nőt, egészíti ki elképzelését felesége, Gitta. Érzések, világképek, elvek kava­rognak, lendületben az egész nézőtér és a színpad. Egon, András nagyon laza barátja is beleszól a vitába, ő a válás mellett érvel. Kinek van igaza? Teljesen mindegy. A válasz min­denkinél más. „Ha az ember képes a képzeletében vagy egy fiktív világban választani és döntéseket hozni, akkor képes erre a való életben is" - vall­ják a társulat tagjai. Nézőként pedig kifejezetten jó érzés azt tapasztalni, hogy ebben az egyedülálló élményt nyújtó, résztvevő színházban, mi is az előadás alkotóelemei leszünk. Kí­váncsiak a véleményünkre, bevonnak a problémamegoldásba. A csoport- munka ereje hatással van az egyénre, a gondolatmenet nem ér véget az előadással. A színházi nevelés játék lesz végül. VG

Next

/
Thumbnails
Contents