Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-03-05 / 8. szám
Mozaik Az évszakok királynője Valószínűleg nincs olyan ember, akinek ne jutna eszébe egy kellemes emlék a tavaszról. A fák és bokrok kirügyeznek, az ember kilép az otthonából, és amikor meglátja őket, rögtön jobb kedve lesz. Senkinek sincs igazán kedve otthon ülni, tanulni vagy leckét írni. A friss és jó illatú levegő csábítóbb. Persze első a kötelesség, és miután az megvan, jöhet a szórakozás. A tavasz az évszakok királynője, ilyenkor a fák színes, báli ruhát öltenek. A növények kibújnak a földből, mert már kíváncsiak a külvilágra. A kis vakondok nem tudják mire vélni ezt a hirtelen támadt lelkesedést, és üregeikben nézik a növények gyökereit. Némelyik, ha olyan kedve támad, bele is harap egy kecses viráglábba. A fákon a rügyek nyitogatják szemüket, és várják, hogy szép virággá nőhessenek. A madarak lassan szállva élvezik a hűvös szellőt a tollaikon, és néha csiviteléssel konstatálják, hogy mennyire szeretik a tavaszt. Ha alkalomadtán valamelyik találkozik számukra kitett eleséggel, megáll, csipeget belőle, majd boldogan tovarepül. De nem csak az állatokra és növényekre van ilyen hatással ez az évszak. Az emberek ilyenkor szívesebben kirándulnak, mint télen, amikor inkább otthon ülnek és eszegetik a télire eltett befőtteket. Minden korosztály feléled a téli melankóliából. Ekkor virágoznak az emberi kapcsolatok is, nem is csoda, jó időben könnyebb barátkozni, mert nem kell arra figyelni, hogy lilul a kezed a hidegtől. Megejthető az első szabadtéri kosármeccs vagy focimérkőzés, előkerülnek a bringák. Az idősek kiülnek a parkba kiélvezni az év első napsugarait. Ez az évszak sok felnőttben gyerekkori emlékeket ébreszt, mert a csínyek elkövetésére ez, és a nyár a legalkalmasabb időszak. Ezekre az emlékekre a felnőttek ma már mosolyogva néznek vissza. A gyerekek, hát a gyerekek, ők néha mérgesek a szüleikre, mert nem mehetnek el / \ előbb csavarogni. A szülők ilyenkor visszaemlékeznek gyerekkori önmagukra, és tudják, milyen volt otthon leckét írni, mikor kint is labdázhattak volna a friss levegőn. Úgyhogy mégis elengedik őket. Tavasszal a természet megörvendeztet minket, ezért cserébe nekünk vigyáznunk kell a növényekre, fákra, hogy sokáig lehessen még részünk ebben. Hát mire vársz, menj ki a szabadba! Ha volt, aki eddig nem szerette ezt az évszakot, remélem most kedvet csináltam hozzá. MOLNÁR MÁRTA 8. a; Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola '------f i i i \ ' t __' \ T ízesvillamos - különjárat Kutya^ történet Akinek volt kutyája, vagy van kutyája, annak biztosan van legalább egy kutyatörténete. A felejthetetlen Alexről, az igazi kutyámról nekem is volt, de a történet egy régebbiről szól: To- piról, akinek a „hivatalos" neve Topáz volt, egy drágakőről kapta, és Újpesten, a Tavasz utcában élt, a Szikora házban. Ott lettünk barátok, amikor mi az Apolló házból odaköltöztünk 1956 augusztusában. Topi fekete volt, barna „mandzsettákkal", és fajtájára nézve gordon szetter, azaz egy ír szetter és egy angol szetter szerelméből származott. Mindjárt összebarátkoztunk, mert gyerek és kutya azonnal barátokká válnak, én 11 éves voltam akkor, Topi nem volt fiatal, de öreg kutya sem. Bennem úgy él Topi emléke, hogy a verőfényes októberben ott ül az ajtónk mellett, és vár. Valakit a kapu felől vagy valakit a Szikora lakásból, de a mi ajtónk mellett hevert, akár órákon át. Nyugodt kutya volt, nem az ugatós fajtából. Aztán jött a történelmi október, ami Újpestet is elérte. A Tavasz utcát nem annyira, hiszen túl volt a központon, de mégis, talán minden házban volt valami, ami az „eseményekhez" kapcsolódott. Nálunk Szikora Magdi udvarlója, Lajos beállt nemzetőrnek, nővérének, Hildának a fiúja, Gyurka sajnálta, hogy nincsenek bokszedzések, ahova engem is levitt párszor, hátha lesz belőlem bunyós. Nem lett. Vele nagyon összebarátkoztunk. Lajossal nem annyira, pedig minden este ott voltak Szikoráéknál a forradalom napjaiban. Meg előtte is. Gyurkát nagyon szerettem, olyan 10-12 évvel lehetett idősebb nálam, Hildát és Magdit is, de Lajossal inkább csak elvoltunk, ő nem haverkodott. Amikor országos lett a kalandvágy, egy este bejelentették, hogy disszidálnak. Hívtak minket is, meg is zavart bennünket a gondolat, de nem vállaltuk, maradtunk. A búcsúzásukba belebetegedtem! Azt az estét, indulásuk estéjét, soha nem felejtem el, amíg élek! Gyurka nekem adta az amerikai bicskáját, fogadkoztak, hogy amint tudnak, jelentkeznek, és mindenki sírt. Topi nem tudta mire vélni a dolgokat, de hogy szólhatott volna bele a nagyok dolgába? Azt érezte, hogy baj van. Másnap az élet ment tovább, fájdalom ide, kiborulás oda: anyám levitt a nagyanyámhoz az Árpád útra, én meg onnan mentem iskolába. Illetve Topi kinyitotta a kaput - ez volt az egyetlen mutatványa, mert nem volt egy produkálós kutya - és jött utánunk. Vele villamos szóba sem jöhetett, így végiggyalogoltuk a napsütötte Árpád utat, Topit nem lehetett visszaküldeni. Se szép szóval, se utasítással, jött mellettem rendületlenül! Az Árpád 38-ban aztán kénytelen volt megmaradni, mert rácsuktuk az ajtót, amit már nem tudott kinyitni. De békésen töltötte a délelőttöt, ott feküdt nagyanyám ágya alatt és várt. Aztán megjöttem a suliból és indulás haza. A titok örökre titok maradt: hogy érezte meg a kutya, hogy nekem milyen elmondhatatlan fájdalmat okozott Gyurka, Hilda, Magdi és Lajos disszidálása? De megérezte. Sem azelőtt, sem utána többet nem kísért el az iskolába. RÉTI JÁNOS
