Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-10-28 / 38. szám
Köztér Ú] PESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM, 2014. október 28. A szabadsághoz közösség kell Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvennyolcadik évfordulójára emlékezett Újpest Önkormányzata a Szent István téren lévő bronz emléktáblánál, október 23-án este.- Akik ott voltak, azt mondják, semmiért sem adnák, amit akkor együtt átéltek - mondta beszédében Wintermantel Zsolt. Hozzátette: hasonló összefogás zajlott le tavaly az árvízi védekezéskor is, s az elmúlt négy évben pedig az újpesti közösség is megmutatta az összetartozás erejét. (Részletes tudósítás: www.ujpest.hu.) - Közös célunk, hogy Újpest tovább fejlődjön, otthon érezzük benne magunkat, és büszkék lehessünk rá - zárta gondolatait a polgármester. A beszédet követően dr. Hollósi Antallal, az Újpesti Közművelődési Kör ügyvivőjével közösen helyeztek el koszorút a városháza falán lévő emléktáblánál. Ezt követően önkormányzati képviselők, pártok, továbbá civilszervezetek képviselői és számos megemlékező helyezte el a megemlékezés virágait, és gyújtott mécsest, gyertyát az emléktáblánál. MOA Hála és tisztelet A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap, november 2-a a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Általános szokás szerint Mindenszentek délutánján, a „halottak estéjén” a hozzátartozók virágokkal, koszorúkkal díszítik ki a sírokat, gyertyákkal, mécsesekkel világítják ki a sírhelyeket, „hogy az örök világosság fényeskedjék" az elhunytak lelkének. Sok háznál ezen az estén otthon is ég a gyertya, annyi szál, ahány halottja van a családnak. A néphagyományban ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak békében nyugodjanak. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak. Sokféle szokás kapcsolódik ehhez az ünnephez, például egyes területeken a halottak számára megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. S bár Mindenszentek és Halottak Napja keresztény egyházi ünnep, ezeken a napokon hitbéli hovatartozástól függetlenül mindenki elhunyt szeretteire gondol. Mindenki elvesztett már valakit, mindenkinek hiányzik valaki. Ezen a hétvégén halottainkra emlékezünk. Legyen hála minden percért, amelyet együtt tölthettünk velük, míg itt voltak, és tisztelet emléküknek, amelyet ránk hagytak. te V-É-R-HA-R-M7VT O'/s tZ/mr/ /it/t/wc----------mZtvejzeinett /.9.JÓ' m------z árát.///téár. rmr.r rendező: Krizsik Alfonz 2014. november 4. 18 óra Nagyszínpad Emlékműsor díjtalan belépéssel Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezve a nemzeti gyásznapon november 4-én, 18 órától az Újpest Színház művészeinek Vérharmat című, zenés, pró- zás, verses emlékműsorát láthatják az érdeklődők az Ady Endre Művelődési Ház színház- termében. Az előadásra a belépés díjtalan. Megemlékezés A Politikai Foglyok Országos Szövetségének Újpesti Szervezete 2014. november 8-án, szombaton 10 órától tart megemlékezést a Megyeri temető ravatalozójának falán lévő, '56-os mártírok emléktáblájánál.