Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-02-20 / 7. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM, 2 014. február 20. Köztér Ezerháromszáz új munkahely Jóval több mint ezer munkahelyet teremt néhány éven belül a General Electric (GE) február 18-án át­adott Váci úti szolgáltató központ­ja, amelynek avatásán a miniszter- elnök mondott beszédet. Újpestet dr. Hollósi Antal képviselte, aki a nagyvállalat és az önkormányzat kö­zötti párbeszéd formálója is. Az or­szággyűlési képviselő éppen egy év­vel ezelőtt kezdeményezte, hogy a város visszakaphassa a jelenleg ki­használatlan Tungsram strandot. A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a CE üzletágai számára nyújt integ­rált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinen­sen kívül is. Orbán Viktor miniszterelnök a megnyi­tón elmondta: azzal, hogy a CE-n belül Magyarország nyerte el a központ megépítésének lehetőségét, a kö­vetkező néhány évben 1300 (!) új munkahely jön lét­re. Kiemelte, a CE és Magyarország együttműködé­se sikertörténet, amelynek előfeltétele az itt dolgozó magyarok tehetsége, elkötelezettsége és munkabírá­sa. A miniszterelnök köszönetét mondott azért, hogy a cég huszonöt éve van jelen Magyarországon, és pél­dát ad az együttműködésről - hívta fel a figyelmet. Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke kiemelte: a vállalat magyarországi beruházásai is bizonyítják, hogy a növekedésben partnerek a CE és Magyaror­szág. (A kormány és a General Electric 2011-ben írt alá stratégiai megállapodást.) Újpest ipartörténetének és a város fejlődésének egyaránt új fejezete kezdődött, amikor 1901-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. megho­nosította a Magyarországon addig ismeretlen ipart, az izzólámpagyártást. A cég magas színvonalú ipari kultúrát teremtett, és a várossal szoros kölcsönha­tásban állt és áll már CE-ként is folyamatosan. Az új szolgáltató központ XIII. kerületi megnyitó­ján részt vett dr. Hollósi Antal országgyűlési képvise­lő is. A világcég múltbéli és jelenlegi története egy­aránt a világra figyelő magyar szakemberek tehetsé­gének, helytállásának bizonyítéka. A munkahelybő­vítés pedig az újpestieknek is lehetőséget jelent. Új­pest országgyűlési képviselője az egészségmegőrzés érdekében éppen egy évvel ezelőtt kezdeményezte az új cégvezetésnél, hogy a város visszakaphassa a vállalat által már nem üzemeltetett, jelenleg kihasz­nálatlan Tungsram strandot. MTI/MOA Újpesten a legmodernebb technológiával vizsgálják a fákat A fa hangja Az őszi faültetési programban Újpest Önkormányzata több mint négyszáz facsemetét telepített a közterülete­ken. A lakótelepen átvezető Deák sé­tány friss ültetései például a panel­házak közötti szakaszt szépítik. A gondozott növényzet a jó levegő záloga és üde lát­ványt nyújt a városlakóknak. Az önkormányzat ezért is kiemelt figyelmet fordít a fák, növények ápolásá­ra. A következő két hétben, idősebb, többek között a lakótelep-építések idején telepített kínai nyárfákat és platánokat vizsgálnak műszerrel városszerte. A speci­ális eszköz a fa stabilitását, egészségét is vizsgálja. Rádi Attila alpolgármestertől megtudtuk, az ön- kormányzat több mint száz idős fát jelöjt ki a vizs­gálatra. A fák kiválasztása az eddigi tapasztalatok, a korábban észlelt problémák, illetve a területtel kap­csolatos fejlesztési tervek alapján történt.- Fontos elmondanunk, hogy a vizsgálat a legmo­dernebb technológián alapszik, mellyel roncsolás mentesen mérhetjük fel a fák állapotát. A vizsgálan­dó növényre nyolc érzéke­lőt rögzítenek, majd szá­mítógépes program segít­ségével a nyolc pont kö­zötti relatív hangterjedési sebesség alapján megraj­zolják a fa belső szerkeze­tét. A korhadt felületeken lassabban terjed a hang, az élettelen részek arányából pedig megállapítható, hogy a fa ellenáll-e egy százhúsz kilométeres széllökésnek - ismerjük meg a vizsgálat módját. - Az állapotfelmérés végeztével pontos ismereteink lesznek a növények ál­lapotát illetően. Az élet és balesetveszély megelőzését szem előtt tartva, amennyiben indokolt, a fa kivágásá­ról és utánpótlásáról határozunk, ha pedig elegendő, akkor csak a lombkoronáját alakítjuk. Azért választot­tuk ezt a lehetőséget, mert biztosak akarunk lenni ab­ban, hogy jól döntünk a növény sorsát illetően - tette hozzá az alpolgármester. M. ORBÁN A. A munkálatok öt-nyolc munkanapig, főként a Rózsa utcában, a Tulipánkertben és a Széche­nyi téren zajlanak, emellett platánokat vizsgál­nak a Gyapjúszövő közben, valamint az Árpád út 153. mögötti parkban.

Next

/
Thumbnails
Contents