Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-12-18 / 45. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM, 2014. december 18. Sport Vb'érmet szeretne Tadissi Martial Tadissi Martial, az UTE karatézója ezüstérmes lett a 67 kilogrammos súlycsoportban a Karatéi Premier League idei szériájában. A pénzdíjas Karatéi-sorozat a világ- és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amelyben 2014-ben nyolc viadal kapott helyet. A pontverseny második helyén, 870 ponttal végzett az UTE versenyzője. A lista élén állni azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobb- jainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Eu- rópa-bajnok angol Jordánt, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemalo lut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is. Tadissi Martial, aki az idei Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett a sorozat korábbi állomásain, a hollandiai és szlovéniai versenyén harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett. Martial idén szeptemberben igazolt át a lila-fehér klubba. Eredményeivel máris meghálálta a bizalmat.- Örülök, hogy egy ilyen patinás egyesület tagja lehetek - mondta. - A fejlődésem érdekében hoztam meg a döntést, és jöttem az UTE-ba. Csak rövid idő telt el a klubcserém óta, de máris érzem, jól döntöttem. Nagyon jó családba kerültem, nincs okom panaszra. Mivel már befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, az államvizsgán is túl vagyok, már csak a nyelvvizsgám van hátra, teljes intenzitással tudok a karatéra koncentrálni. Mindenben segítségemre van a klub, edzőm, Hecker Balázs irányításával már megkezdtem a felkészülést a következő szezonra.- Újdonsággal is szolgáltak a híradások. Személyi edzőt is kaptál.- Igen, Kovács Máté figyel rám, segítségével egyre erősebb leszek. Fizikailag és fejben is érzem már az elvégzett munka jótékony hatását. Szükség is van a fejlődésre, hiszen már januárban tatamira kell lépnem, és utána sorban jönnek a nagy nemzetközi versenyek.- Veled készült egyik interjúban azt panaszoltad, hogy a karate nem ohm- ^ piai sportág.- így igaz. Sajnos, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy én már nem is fogok olimpián versenyezni. A karatéban 25-30 éves kor között van az az időszak, amikorra kiteljesedik, beérik az ember. De világbajnokságot kétévente rendeznek, szeretnék még itt is érmet szerezni az Európa-bajnoki címeim mellé.- A karate egy életstílus. A te életedben az edzőtermen kívül mi az, ami másképp lenne, ha nem ezt a sportágat választod?- Nagyon sok mindent kaptam et- tői a sporttól. Egészen kis koromban megtanultam a fegyelmet, hogy tiszteljük a sporttársainkat, illetve általában az embereket. Ez a két legfontosabb dolog. Lényeges, hogy alázattal forduljunk a másik felé, ne ítéljünk elhamarkodottan. Ismerjük meg őt, azután alkossunk véleményt. Ezek a visel- 3 kedésmódok pedig egy idő után általánossá válnak a hétköznapi életben is. Idén az Év Egyetemi Sportolója címet is elnyerte az UTE versenyzője. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Szövetség a 2014-es egyetemi vb aranyérmesét díjazta. (GC) Újpestiek mindenhol Legtöbb és legjobb passzok, legjobb kulcspasszok, legtöbb labdaszerzés és legjobb védekezés. A lila-fehér szurkolók akár karácsonyi ajándéknak is tekinthetik az idei szezon statisztikáját. Az InStat statisztikai elemzőrendszer segítségével az újpestiek számára örömteli eredmény született. A számok magukért beszélnek. A válogatottban is bemutatkozó, újpesti középpályás, Balogh Balázs passzolt a legtöbbet az egész NB l-ben, Litauszki Róbert passzolt a legjobban és ő nyerte a legtöbb párharcot a védekezésben, Asmir Suljic kulcspasz- szai voltak a legjobbak és ő cselezett a legtöbbet. Még nincs vége! Nagy Gábor szerezte a legtöbb labdát az ellenfél térfelén. A Nemzeti Sport Online által kiírt szurkolói szavazásban is jó helyen végeztek az újpesti srácok. A magyar foci szerelmesei által összeállított álomcsapatban három poszton is viszik a prímet. D. V. Berki tizedszer az év legjobb tornásza A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Idén ötven sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére. A legjobbak között szép számmal találunk újpesti sportolókat. A voksolás történetében az abszolút csúcstartó Portisch Lajos sakknagymester, aki huszonháromszor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik az ebben az évben visszavonuló Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója, aki tizennyolcadik alkalommal nyerte el az Év Legjobbja címet. Szintén kiemelkedik az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász. Berki Krisztián, akit idén már tizedik alkalommal választottak az év tornászának. UTE-sportolók a legjobbak között (zárójelben, hányadik alkalommal győzött): Curling: Palancsa Dorottya (2), Kajak-kenu: Kozák Danuta (4), Karate: Tadissi Yves Martial (1), Sportlövészet: Péni István (1), Torna: Berki Krisztián (10) Az első helyezettek között találhatjuk még a rövidpályás gyorskorcsolyázó Heidum Bernadettet (6), a műkorcsolyázó Tóth Ivettet (1) és Forgó Kristófot (1), akik ma is Újpesten élnek. (GG) 5