Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-11-13 / 40. szám

u Don Bosco szellemében Nemrégiben három új plébános kezdte meg szolgálatát Újpesten. Kosinsky Béla után ezúttal Hartai Gábort, az új­pest-megyeri Nagyboldogasszony-plébánia új plébáno­sát kérdeztük, aki, mint mondta, programokra, közös­ségszervezésre is nyitott.- 1969-ben születtem Mosonma­gyaróváron. Don Bosco életrajzának hatására éreztem elhivatottságot a papi pálya iránt, viszont 1989 előtt a szalézi rend nem működhetett az or­szágban - ismerteti életútját Hartai Gábor. 1993 óta a rend tagja, 2001-ben Szombathelyen szentelték pappá. Leg­többet, összesen több mint tíz évet, Balassagyarmaton szolgált.- Elődöm, Szikszay Sándor atya az egészségi állapota miatt kérte felmen­tését, így kerültem a helyére. Jelenleg ismerkedem, barátkozom a közösség­gel, emellett minden önkormányza­ti és kulturális eseményre nyitott va­gyok. Hivatását két mottóval fogalmaz­za meg. Az egyik szerint: „A gyerme­kek szeméből a mennyország sugár­zik." A másik, a túlvilági életre, a meg­világosodásra vezető, ekképpen szól: „Most még csak tükör által homályo­san látunk, akkor majd színről színre." (IKor13,U) Kép és szöveg: M. Orbán A. Előadás a lisztérzékenységről A lisztérzékenység volt a témája a szakorvosi rendelő szervezésében útjára indított Egészségdélután novemberi előadásának a Polgár Centrumban. A szakrendelő ismer- tetősorozata közérdeklődésre számot tartó egészségügyi témákról szól. A lisztérzékenység pontos mibenlétéről Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének elnöke tartott elő­adást. Elhangzott: a tüneteket egy bizonyos fehérjére, a gluténra való érzékenység okozza a genetikailag arra hajlamos embereknél. Az előadást követően a Lisztérzékenyek Új­pesti Klubja tartott rövid prezentációt. Itt az elnök, Székelyhídi Julianna védőnő mutatta be a klub munkáját. A lisztérzékenység sok új­pestit érint, a szervezet az ő életvitelüknek a megkönnyítésére jött létre 2001-ben. Műkö­désüket Újpest Önkormányzata is támogatja. Decemberben dr. Zacher Gábor toxikoló- gus tart ismertetőt Drog és prevenció cím­mel. MOA A Megváltó élete huszonegy képen Jézus élete címmel nyílt festménykiállítás az Éden Vöi- gye Galériában (Görgey u. 10.) november 3-án A tárlaton ef Zámbó István, a Kossuth-díjas Aknay János, valamint Tábori Csaba képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A meg­nyitón dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is rész vett. A november 27-ig látható tárlat három művész huszonegy alkotásán keresztül Jézus életét mutatja be, kapcsolódva a még ott látható bibliakiállításhoz. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármes­ter szerint a képek nyugalmat sugallnak.- A karácsony ma már a kapkodásról szól, nem eredeti lénye­gében éljük meg, éppen ezért időszerű a téma, amellyel átérez­hetjük a képek, a Szentírás által közvetített nyugalmat - mondta. A képek három kortárs művész alkotásai, akik mindenféle megkötöttség nélkül, saját stílusuk és formaviláguk szerint ké­szítették el az általuk választott evangéliumi részleteket. MOA Dr. Molnár Szabolcs kisfiával nézi a képeket MEGHÍVÓ 1 M0' Vona Gábor, Urbán Flórián és Pörzse Sándor taktikai értekezletet tart Új­pest jövőjéről. Lakossági fórumunkra minden ér­deklődőt szeretettel várunk. Helyszín: Újpesti Polgár Centrum, 1042 Buda­pest, Árpád út 66. Időpont: november 19., szer­da, 18 óra. Jobbik Újpesti Szervezete mszp TEADELUTAN Bizonyára van véleménye a körülöt­tünk zajló eseményekről, történések­ről, esetleg szívesen megosztaná velünk javas­latait, észrevételeit. Szeretettel meghívom Önt november 19-én, (szerdán) 17.30 órakor kezdő­dő Teadélutánunkra - egy kötetlen fogadóórá­ra -, a Káposztásmegyeri Közösségi Házba (Ló­verseny tér 6.). Vendégünk lesz Gőgös Zoltán or­szággyűlési képviselő, az MSZP alelnöke. Várjuk Önt egy baráti beszélgetésre! Találkozásunkig is üdvözlettel, Horváth Imre önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselőjelölt Székelyhídi Julianna védőnő szerint a lisztérzékenység sok újpestit érint

Next

/
Thumbnails
Contents