Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-10-16 / 37. szám

Hazatért a háromszoros világbajnok Kedden délelőtt negyed kilenckor lan­dolt a most már háromszoros világ­bajnok Berki Krisztián repülőgépe a Liszt Ferenc repülőtéren. Sportolónk hihetetlenül magabiztos, lényegében hibátlan gyakorlattal nyerte harma­dik világbajnoki címét lólengésben a nanningi vb-n. A bajnokot a család­tagokon, barátokon és a sajtón kívül más meglepetés is várta a reptéren. Az UTE tornaszakosztályának legifjabb tagjai ugyanis saját versikével is készültek, hogy meglep­jék a bajnokot. Már kora reggel gyülekeztek a Szi­lágyi úti sportközpont előtt, ahonnan különbusszal indultak a reptérre. Juhász Judit, az UTE tornaszak­osztályának vezetője elmondta: - Krisztián olyan példakép a gyerekek számára, akire nagyon fel le­het nézni. Mindig azt táplálom beléjük, hogy ha van olyan em­ber, akit példaképnek lehet te­kinteni, azt meg kell tisztelni. A kicsik pedig, bár nem először lepték meg a baj­nok sporttársat, hatalmas örömmel keltek koráb­ban ma reggel is. Termé­szetesen nem hiába. Krisz­tiánnak nagy örömet és meglepe­tést okoztak ezzel, aki lapunknak el­mondta:- Sokkal jobban izgultam most is a kapun kijövet, mint a világbajnoksá­gon. Elszoktam tőle az elmúlt időszak­ban, és most, hogy újra visszaszerez­■ «* . tűk ezt a vb-címet, nagyon örülök, tényleg, hogy ilyen sokan jöttek ki, és szur­koltak nekünk. Ezt éreztük kint is folyamatosan, de nagyon jó érzés újra itthon lenni, és érezni, meny­nyi mindenkinek fontos volt ez. A szakosztályvezető szerint kis tehetségek folyamatosan van­nak. Ezért ezúton is külön meg­köszönte az önkormányzatnak a nagymértékű támogatását, a fel­újításait, amelyeknek köszönhe­tően a gyerekek megfelelően fel­készülhetnek, fejlődhetnek, és va­laki közülük később akár hasonló eredményekkel öregbítheti a város hírnevét. R. Zs. Egyre merészebb terveket dédelgetnek a hokisok Az elmúlt évekhez képest alaposan meg­változott az UTE hokicsapata, jó példa erre, hogy az utóbbi hetekben két alka­lommal is két vállra fektették az örök ri­válist, a Ferencváros csapatát. Idén már nem az úgynevezett „futottak még" ka­tegóriájába sorolják a lilákat. Szilasi Zoltán tavasszal vette át a csa­pat irányítását, és a figyelmes szemlélőnek azonnal feltűnt, egy egészen más gárda for­málódik a vezetőedző keze alatt.- Jól sikerült az alapozás, ráadásul sikerült néhány helyen megerősíteni a csapatunkat - mondta az egykori újpesti jégkorongo- zó, aki annak idején Ancsin Jánossal játszott egy sorban. - Mondhatom, hazajöttem, és nagy kihívásnak tekintem a feladatot. Tele vagyunk fiatalokkal, nekik gyorsan be kell épülniük a csapatba, mert a rutinos játéko­saink segítségével rájuk kell szabnunk a já­tékunkat. Nem árulok el titkot, akár soron­ként különböző stílust akarunk a jégre vinni.- Milyen edzőnek tartod magad?- Utálok veszíteni, mindig győzelem­re játszom. Ezért is mondom, hogy mér­ges voltam az Érsekújvárral játszott meccs után, és amit Debrecenben műveltünk, az pedig felháborító volt. Még szerencse, hogy a Fradi elleni első meccs első harmada után összekapták magukat a srácok, igaz, ehhez kellett egy kis hangoskodás a szünetben. Pedig nem az én formám az üvöltözés, de ha ez kell, több Negrót eszem ezután.- Hová juthat a csapat, hol végez a baj­nokságban?- Reményeink szerint be kell jutnunk a rájátszásba, és ott a keresztbe játszás sza­bályainak köszönhetően bármi megtörtén­het. Konkrétan az első négybe várom az UTE-t, mert amióta jégen vagyunk, a mun­kánk jó irányba tart. (gergely) Októberi szülinaposokat köszöntöttek a futballisták Több focicsapatra való régi futballista jött össze a Bánka Kristóf Sportköz­pontban, a régi Cérna-pá­lyán, hogy születésnapju­kon köszöntsék a hetven­éves Zámbó Sándort és a 65. szülinapját a napok­ban ünneplő Nagy Lász­lót. A két ünnepelt jól viselte a kiképzést, bár egyszer-egy- szer meghatottan fogadták a gratulációkat. Az Újpest Baráti Kör gondoskodott a meglepetésről, veze­tőjük, Borsche Gábor riasztotta a régi játszótársakat, akik szép számmal meg is érkeztek a pályára. Egyesek még szerelést is hoztak magukkal, mint kiderült, nem véletlenül, hiszen a kö­szöntőt követően óriási lábteniszcsata kezdődött. Ameddig a fiatalosabbak bűvölték a labdát, a többiek a bogrács körül ser- tepetéltek, türelmetlenül várták már, mikor kerülhet a finom étek a tányérba. Zámbó Sándor és az olimpiai bajnok Nagy László a renge­teg ajándék (borok és egyéb itókák) mellé egy lila-fehér eme­letes tortát is kapott, amelyet pillanatok elpusztított a tár­saság, még szerencse, hogy a harmadik ünnepeknek, Jurácsik Mátyásnak sikerült megmenteni egy szeletet az édességből. Zámbó, Nagy, Jurácsik! Boldog születésnapot! (CG)

Next

/
Thumbnails
Contents