Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-10-16 / 37. szám

1­Egész Budapestet képviselték A Károlyi Sándor Kórház ápolónői képviselték Budapestet az Országos Ápolónőversenyen ok­tóberben. Dr. Hollósi Antal, a kórház orvos igaz­gatója szerint a négy ápolónő teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a nagyobb kórházakhoz ké­pest nehezebb körülmények között készültek és készülnek, ráadásul munka mellett. Keresztesi Etelka, Vacsi Ágnes, Sevella-Tóth Emőke, Mezriczky Anita, a Károlyi Sándor Kórház négy ápo­lónője képviseli Budapestet az országos vetélkedőn. Felkészítőjük, Siposné Tomkovics Ágnes azt mondja, nem volt egyszerű dolguk például az elméleti kér­déseknél, amelyeknél nem csupán a tudás, hanem a gyors reakció is számított.- A feladatban az a lényeg és egyben a nehéz­ség is, hogy nemcsak gyorsan kell reagálni, de a ha­mis, azaz rossz választ kell rávágni a kérdésre, rá­adásul időre. Nem könnyű, főleg egészségügyi kér­désekben, egy szakembernek. Hiszen itt már rutin­ból jönne a jó válasz - mondja. Az országos döntőben komoly gyakorlati felada­tokra is számítani lehet. Ezek között biztosan sze­repel majd az újraélesztés, de olyan mindennapos gyakorlatból is számot kell adniuk az ápolóknak, mint például a betegágy körüli teendők. A Kórház a város szélén nevet viselő újpesti csapat mindeneset­re felkészülten vág neki a megmérettetésnek. Dr. Hollósi .Antal, a Károlyi-kórház orvos igazgató­ja szerint dolgozóik nem mindennapi teljesítményt nyújtottak. Az eddigi kiváló eredményeket több hónapos munka melletti felkészülés előzte meg.- A kórházak között megrendezett szakmai ve­télkedő tulajdonképpen a diákolimpiák rendszere szerint zajlik. Először helyi/térségi, utána fővárosi/ megyei szinten folytatódik, végül pedig a legjob­bak kerülnek be az országos döntőbe - magyaráz­za dr. Hollósi Antal. - A kórház kiválasztotta a leg­felkészültebbnek tartott dolgozóit, akik először az észak-pesti területi, majd a fővárosi versenyt is meg­nyerték. így jutottak az országos döntőbe. A kór­ház mérete, osztályai, akkreditációja, az egyes osz­tályok minősítése egyaránt meghatározó tényezők, de természetesen nagyon sok múlik a gyakorlaton és a felkészítőkön is - emeli ki az orvos igazgató. - A kórház háromszáz szakdolgozója közül harminc­nak van felsőfokú végzettsége. Tíz-tizenkét diplo­más ápoló dolgozik a Károlyiban, nagyobbik részük nem vezető beosztásban, hanem a betegágyak mel­lett tevékenykedik. A megmérettetés azért is fontos, mert szakmai fórum előtt zajlik, saját maguk, azaz az egészség­ügyben dolgozók előtt adnak számot tudásukról. Hollósi doktor szerint dicsőség a kórháznak is, hi­szen javítja a megítélést. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint hogy az Újpesti Közéleti Televízió augusz­tusban forgatott helyszíni riportjából is kiderült, a megkérdezett betegek mind az orvosi, mind pedig az ápolói munkával elégedettek, jó kezekben érzik magukat. M. ORBÁN ANDRÁS Lapzártakor érkezett: a Kórház a város szélén csapata tizenkilenc induló team közül a hete­dik helyen végzett az országos versenyben a fővárosi ápolókat képviselve. A verseny során összesen kétszáz pontot lehetett összegyűjteni. A Károlyi-csapata és a győztes között mindösz- sze tíz pont volt a különbség, ami azért is figye­lemre méltó, mert országos intézmények ápo­lógárdáival vetélkedtek. Keresztesi Etelka, Vacsi Ágnes, Sevella-Tóth Emőke és Mezriczky Anita - a négytagú csapat ban készíteni a krémeket, és ezek nem rom­lanak meg, mert nem tartalmaznak húst, tejterméket, tojást. Zöldségkrémek: olíva, mustár, torma, paradicsom, cukkini, padlizsán, burgo­nya, sárgarépa, cékla, sütőtök, lencse, csi­cseriborsó, szójatofu, sárgaborsó, zeller, karalábé, kukorica. A zöldségeket vegyít­hetjük is, ahogy a gyerek szereti, és a fűsze­rezést is ízlésüknek megfelelően alkalmaz­zuk. Nyersen, illetve megfőzve, sütve hasz­nálhatjuk a zöldségeket. Az alapkrémhez adhatunk kapros túrót, körözöttet, majoránnás to­jást, szerecsendiós sajtot, koriande- res felvágottat, amit felaprítottunk. A szendvicsekbe tehetünk zöldpapri­kát, uborkát, retket. LETTNER ANNAMÁRIA dietetikus szója), magliszt (szezám, tökmag, geszte­nye, mandula, napraforgó, lenmag), víz és fűszerek ( zöldpetrezselyem, oregánó, ba­zsalikom, kapor, zellerzöld, tárkony, lestyán, őrölt babérlevél, kurkuma, szerecsendió, gyömbér, koriander, kömény, kakukkfű, majoránna, bors, fűszerpaprika stb.). Az alapkrémhez adjuk a jellegzetes ízt adó zöldséget, sajtot, túrót, tojást, felvágot­tat. A zöldségekből lehet a legváltozatosab­Mi kell az agy jó működéséhez? A tanu­láshoz szükséges tápanyagokat változa­tosan tudjuk biztosítani a gyerekeinknek az uzsonnacsomagokban. Legpraktiku­sabb módja, hogy különféle krémeket al­kalmazzunk a teljes kiőrlésű pékáruhoz. Mire van szüksége egy diáknak, hogy az iskolában eredményesen tanuljon? Energia, laktató szénhidrátok, fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok, zsírsavak. A teljes kiőrlé­sű pékáruk biztosítják a laktató értéket, a krémekkel pedig kiegészítjük a többi fontos tápanyaggal. Az alapkrém: zabpehelyliszt, búzacsíra, búzakorpa, lenmagpe- _ «■>. T hely, zabkorpa, hide­gen sajtolt olaj (nap- raforgó, olíva, szőlő- mag, repce, tökmag,

Next

/
Thumbnails
Contents