Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-10-09 / 36. szám

1 ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM, 2014. október 9. Köztér Megszépül a Görgey utca Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester, Nagy Ist­ván alpolgármester és Ozsváth Kálmán képvise­lő megtekintette az útfelújítási program során átépítendő Görgey utcát.- A csatornázási munkálatokat már befejezték, most a vízvezetéke­ket cserélik. Hamarosan az újpestiek régi vágya válik valóra. A Gör­gey utcán új úttest, járda, bicikliút és parkolók épülnek, a villamos síneket kicserélik és a közvilágítási rendszer is újjászületik - mond­ja dr. Molnár Szabolcs alpolgármester. KONCEPCIÓTERV 1 .VÁLTOZAT Megújulnak a lakótelepi parkok „Az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola előtti tér a lakótelep megépítése óta szinte alig változott. A 70-es években épített beton­tenger mára elavult, töredezetté vált, megérett a felújításra. A tervek szerint több lesz a zöldfelület, és megújul a közvilágítás is. A koncepcióterv alakítása az itteni közösségre vár. Párbeszéd során kell megtalálnunk közösen, hogy milyen jövőt képzelünk az Aradi házak és a Bene suli közötti térnek." NÉMETH EDIT ÉVA, önkormányzati képviselő „A Szigeti József sétány környé­kén élők hosszú évek óta ta­pasztalják, hogy az állandósult gépkocsiforgalom miatt a gya­logosok számára kialakított sé­tány, nem tud eredeti funkció­jában működni. A szokásokon nehéz változtatni, de a biztonság miatt muszáj, ezért fo­kozatosan visszaadnánk az utcát a gyalogosoknak. Ter­mészetesen mindezt úgy, hogy a gépkocsik közlekedési és parkolási feltételei se romoljanak. Ennek a régi park­nak az átalakítása során a Szigeti iskola előtti szakaszt zárnánk le, hogy a tanulók és a helybeli gyalogosok biz­tonságosan közelíthessék meg az iskolát, és otthonaikat." OZSVÁTH KÁLMÁN, önkormányzati képviselő TÁJÉKOZTATÓ IDŐKÖZI ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKRÓL! iasztókerületében. A választókerület Újpest nagy részét, valamint Angyalföld észa­Tisztelt Választópolgárok! A Nemzeti Választási Bizottság 2014. november 23-ra ki részét foglalja magában. Részletes tájékoztató a www.ujpest.hu weboldalon a Vá- tűzte ki az időközi országgyülésiképviselő-választást Budapest 11-es számú vá- lasztások címszó alatt. DR. TAHON RÓBERT Választási Iroda vezető

Next

/
Thumbnails
Contents