Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-01-30 / 4. szám
M int ismert, az Újpesti Párbeszéd kérdőíveire visszaérkezett korábbi válaszokból kitűnt, a helyiek nagyon szeretnének egy hangulatos kis piacot, ahol otthon feleslegessé váló holmijaikat adnák el. A lakossági kérés nyomán engedélyezte az önkormányzat az újpesti Piac-Placc létrejöttét. A standokon az elmúlt év március végétől a hideg idő beköszöntéig szombatonként minden otthon feleslegessé vált apróságot, használati tárgyat eladhattak az erre vállalkozók, kivéve élelmiszert, vegyi árut, virágot vagy élő állatot. A Piac-Placc a reméltnél is nagyobb sikert aratott. Az új évben, a téli szünet után már készülnek a márciusi folytatásra.- Tavaly már az első hetekben nagy volt az érdeklődés az eladók és a vásárlók oldaláról nézve egyaránt - tér ki a tapasztalatokra Práger Ferenc piacvezető. - Olyannyira, hogy május végén, június elején már akkora volt a túljelentkezés, hogy nem volt üres asztal, türelmet kellett kérnünk az eladni szándékozóktól, miközben várakozói listát is nyitottunk a jelentkezők sorrendjében. Először 40 asztallal indultunk, de hamar 120 férőhelyessé bővítettük a területet a Duna sétányon. Az időjárás is kegyes volt, mindössze egy alkalommal mosta el az eső az árusítást, amely közismerten szabadban, tető nélkül zajlik. Arra a kérdésre, hogy hoz-e az új tavaszi szezon változásokat, Práger Ferenc elmondja: mindenképpen. Március elsejétől ismét Piac-Placc A tavasz eljövetelét a Piac-Placc árusítói és vásárlói egyaránt várják. Ha az időjárás nem szól közbe, március első szombatján - amely idén épp elsejére esik - ismét benépesül a Piac-Placc területe, sőt bővül is az elárusítóhelyek száma. A helyekre már lehet jelentkezni. Az újpestiek népszerű kis piacáról, az újdonságokról Práger Ferenccel, az Újpesti Szent István téri Piac- és Vásárcsarnok vezetőjével beszélgettünk.- A férőhely bővítésén túl új dolog: aki árusításra jelentkezik, regisztrációjával lehetőséget teremt arra is, hogy egy hónapon át áruljon szombatonként. Ha akad olyan elárusító- hely, amelyre reggel 7 óráig nem érkezik ki a bérlő, megkapják azok, akik a várakozói listára kerültek, és ott vannak a helyszínen. A piacfelügyelőség ügyel az átlátható és rendezett sétányképre, csak az általuk rendelkezésre bocsátott asztalon pakolhatnak ki az eladók, külön asztalok, állványok nem hozhatók. Változatlan a bérleti díj - emeli ki a piac vezetője. - Az újpesti árusok 900, a város határán túlról érkezők 1500 forintot fizetnek alkalmanként. Ezért az összegért 6 órától 13.30-ig lehet a Piac-Placcon árulni. B. K JELENTKEZÉS Az árusításra jelentkezni az interneten www.ujpest.hu/piacplacc címen, továbbá a piacfelügyelőségen személyesen lehet minden héten kedden délelőtt 9-12 óráig és csütörtökönként 12-16 óráig. Egy formanyomtatványt kell kitölteni, a névnél és az elérhetőségnél kérik jelezni, hogy a jelentkező mit szeretne árulni. Program a lokálpatriotizmus erősítéséért Rövidesen átvehető az Újpest-kártya Folyamatosan készülnek a névre szóló Újpest-kártyák. Az kártya elkészültéről és az átvétel első lehetséges időpontjáról a korábban megadott címen értesítik a leendő tulajdonost. A városvezetés elsődleges célja az Újpest-kártyával - külföldi és hazai tapasztalatok alapján - a lokálpatriotizmus erősítése. Nemsokára megnyílik a Szent István téren a modern, tágas Újpest-kártya-iroda, ahol majd 10-től 18 óráig már személyesen is leadhatják az igénylőlapokat az itt élők. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt A mutatták: minden várakozást felülmúló érdeklődés övezi az Újpest-kártya-programot. Érthető is, hiszen az ingyenesen igényelhető kártya tulajdonosai kedvezményesen látogathatják az önkormányzati fenntartású kulturális-szabadidős intézményeket, illetve többféle engedményt vehetnek igénybe a rendszerbe belépő kereskedelmi és szolgáltató kártyaelfogadó helyeken. Az elfogadóhelyek pontos listája hamarosan olvasható lesz a városkártya weboldalán, a www.ujpestkartya.hu címen, ahol a helyiek elektronikusan továbbra is igényelhetik az Újpest-kártyát. G.R. MINDENKI JÓL JÁR A kártyaprogram segít abban, hogy az itt élők megismerhessék a helyi vállalkozásokat, üzleteket, boltokat, akik pedig várhatóan komoly vevőkörre, törzsvásárlókra tehetnek szert a program segítségével. A városkártya emellett fontos szerepet játszik abban is, hogy szorosabbra fonja az Újpesten élők, az itt működő - elsősorban kereskedelmi és szolgáltató - vállalkozások, valamint az önkormányzat kapcsolatát, együttműködését. A kártyát a felnőttek és 3-18 éves korú gyermekek, fiatalok igényelhetik. Új pest-kártyaelfogadóhelynek már többféle kereskedelmi és szolgáltató hely jelentkezett, találunk köztük éttermet, cukrászdát, fodrász-, kozmetikai, üzletet, ruházati boltot, optikát és további szolgáltatókat, de számuk folyamatosan bővül. A program minden Újpesten működő cég felé nyitott, az érdeklődők a 06-70 396-5773-as telefonszámon kaphatnak felvilágosítást.