Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-08-26 / 30. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM, 2014. augusztus 26. Köztér Új mosdó az Angol Nyelvet Emelt Huszonhat ablakot cseréltek ki a Bajza József Általános Iskolában A Dalos Ovi új nyílászárókkal büszkélkedhet Új burkolat és vízve­zeték csere a Halassy Olivér Német Nyelvet Több ponton történt változás a Szűcs Sándor Általános Iskolában is Megújultak az ovik, sulik A vakáció kezdetével Újpest Önkormányzata saját forrásból nagyszabású intézményfelújításokba kezdett, nyolc iskola szeptemberre teljesen új külsőt ölt. Kisebb-nagyobb felújítá­sok azonban mindenütt zajlottak. Rövid időn belül minden­hol befejeződnek a munkálatok, és számos újdonság vár­ja majd a nyári pihenésből visszaérkező ovisokat, diákokat. A Dalos Óvoda két csoportszobájá­ban például kicserélték a homlokza­ti nyílászárókat, így a tavalyival együtt már három szobában újak az ablakok. Apránként minden elkészül, aminek a gyerekek, a szülők és az ovi munkatár­sai is nagyon örülnek. Szeptemberben a Szűcs Sándor Általános Iskola di­ákjai is csodálkozhatnak majd, mennyi változás történt iskolájukban. A földszinti és a második emeleti mosdók után idén az első emeleten is megújultak a mellékhelyi­ségek. Továbbá másfél évtize­de állt üresen egy főzőkonyha, amely szintén önkormányzati segítséggel új külsőt kapott. Bővítették az ebédlőt, illetve egy foglalkoztatószobát hoz­tak létre. Az Angol Nyelvet Emelt Szinten Ok­tató Általános Iskolában több felújí­tás is zajlott a nyáron. Az elsősök há­rom termében felcsiszolták a parket­tát, az egyik termet pedig ki is festet­ték, csakúgy, mint az alsósok folyo­sóját. A magas létszámra való tekin­tettel az alagsorban kialakítottak egy felnőttmosdót, az első emeleten pedig egy fiú- és egy leánymosdót újítot­tak fel. A tornaterem világí­tását is kicserélték. A Bajza József Álta­lános Iskolában hu­szonhat ablakot cse­réltek ki, mindezt az alsó utcafronton. Na­gyon fontos volt már a nyílászárók cseréje, hi­szen ezeknél ideiglenes javí­tásokra volt eddig lehetőség. A Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolá­ban az első emeleti mosdók vizesblokk­cseréje mellett érzékelős lehúzókat és automata tartályokat szereltek fel, vala­mint teljesen új burkolatot és vezetéke­ket kaptak a helyiségek. D.V., R.Zs. Felújítást felújítás követ Július közepén indult az Újpesti Kul­turális Központ - Ifjúsági Ház föld­szintjének felújítása. Újpest Önkor­mányzata az augusztus 26-áig tartó munkálatok során korszerű radiáto­rokat szereltet a mosdókba, megújul a vizesblokk, valamint a női részle­gen pelenkázót alakítanak ki. Az Ifjúsági Ház épülete hosszú évtizedek óta szol­gálja az újpesti közönséget, folyamatos progra­mokkal, rendezvényekkel pezsdíti fel a város kul­turális életét, így mostanra néhány ponton szüksé­gessé vált a megújulás. Télen, amikor a szabadtéri rendezvények szünetelnek, színház- és kiállítóter­me megannyi élménnyel vár mindenkit, a renge­teg gyermekprogram pedig remek kikapcsolódás a szórakozni vágyó aprónépnek. Mivel a babaszín­ház látogatóiként vagy nagyobb testvérek „kísérő- jeként" a programokra érkező látogatók között a legminibb korosztály is képviselteti magát, a kiala­kítandó pelenkázó nagy segítség lesz az anyukák­nak. Az egyik felújítás még véget sem ér, és máris kez­dődik a másik. Augusztus első hetétől az Újpesti Kulturális Központ - Polgár Centrumban is mun­kálatok zajlanak. Új nyílászárókat kap a tükörterem, valamint a mozgáskorlátozottak számára akadály- mentesen használható mosdó épül. D. V.

Next

/
Thumbnails
Contents