Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-08-14 / 29. szám
Danuta két aranyat lapátolt össze Az UTE olimpiai bajnoka, Kozák Danuta a moszkvai kajak-kenu világbajnokság egyik legeredményesebb magyar ver- senyzőjeként tért haza a viadalról. Két aranyéremmel járult hozzá a magyar válogatott fantasztikus sikeréhez. Bemelegítésként a női kajak négyesben, majd kedvenc számában a K-1 500 méteren diadalmaskodott. Kétszázon is Danuta képviselte színeinket a döntőben, de ezúttal a sprintszámban nem hozott számára érmet a kirándulás.- A kajak négyes papírforma-győzelem volt - nyilatkozta a bajnoknő.- Hallottam viszont, hogy az egyesben túlzottan is megszorongatott az új-zélan- di Lisa Carrington. Nos, azt gondolom, ha egy világbajnokságon fél hajóhosszal nyer az ember, akkor nem kell magyarázkodnia. Carrington nagyon veszélyes ellenfél, de egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy bárki is veszélyeztetné a győzelmemet. Rengeteget dolgoztam a világbajnokság előtt, és tudtam, hogy az elvégzett munka aranyat ér majd.- Kétszáz méteren viszont a rajtnál mintha beragadt volna. Mi volt a problémai- Az igazság az, hogy a startnál egy picit elméláztam. Én kirándulni mentem arra a távra, és Carrington van annyira tehetséges és jó versenyző, hogy aztán már nem engedett senkit beleszólni a győzelmébe. Okulnom kell a történtekből, mert a pályám nem volt rossz, de a rajtom nagyon megkésett.- Félúton vagy a riói olimpia felé. Gondolsz már rá!- Sok sikert értem el az elmúlt két év során, és remélem, hogy a Rióig hátralévő versenyeken sokat tudok menni az ötszáz méteres távon. Viszont oda kell figyelni az ellenfelekre is, mert a riválisok is egyre többen vannak, és erősebbek is. De nem izgulok különösebben, hiszen az edzőm, aki nem titok, egyben a párom is, már a verseny után közölte velem, hogy újítani kell. Én arra kértem, hogy legalább két nap pihenőt engedélyezzen mondta nevetve.- Csak két napot!- Holnap, azaz pénteken Portugáliában egy kajakgálára vagyok hivatalos, aztán másnap már Szolnokon, az országos bajnokságon akarom megvédeni a címeimet. De azt már tudom az edzőmtől, hogy a jövő héttől egy hónap pihenőt kapok. Rám is fér, hosszú volt ez a nyár. (mol.hu/g) Viszlát, Bajnok Terasz! Hat héten át, a brazíliai labdarúgó-világbajnokság és a Budapesten zajló vízilabda-Európa- bajnokság idején várta a Szent István téren a Bajnok Terasz az újpestieket. Örülnek az ezüstnek is Az újpesti olimpiai bajnok kajakos új párjával ezüstéremmel gazdagodott a moszkvai világbajnokságon. Dombi Rudolf és Boros Gergely jó eséllyel várhatta a K-2500 méteres döntőjét, és 498-499 méternél még vezetett is, ám szlovák ellenfeleik végül 16 ezredmásodperccel megelőzték őket. A londoni olimpián a dobogó legfelső fokára állhatott a Kökény- Dombi-páros. Minden szépnek tűnt, bár már a győzelmük után is hallani lehetett arról, hogy Rióban már nem lapátolnak együtt. Mégis, hónapokkal ezelőtt kisebb vihart kavart a bejelentés, miszerint szétválnak. Rudi és Roland másik partnerrel képzeli el a folytatást. Dombi és edzője, Szilárdi Katalin rövid keresgélés után döntött. Boros Gerely ül Rudival egy hajóba. A közös munka hamar meghozta a gyümölcsét, hiszen az orosz fővárosban csak centimétereken múlott, hogy nem az aranyérem került a nyakukba. A sokat tapasztalt újpesti olimpiai bajnok így nyilatkozott a finálé után: - Sajnos a kétszázas váltóverseny miatt bekerült egy pluszbójasor a pályára, és ez alaposan megtévesztett engem - mondta Dombi. - Ilyen még soha nem történt velem, elnéztem a befutót. Nincs mit szépíteni a dolgon, a kelleténél korábban tettem le a lapátot. Ha még egyet húzok, akkor most aranyérmünk lenne. Bosszant a dolog, de a bosszúság ellenére is nagyon örülünk ennek az eredménynek. Gondolom, nem csak mi érezzük úgy, hogy vannak esélyeink a jövőt illetően - mondta Dombi Rudolf. (gergely) A sport szerelmesei most sem csalódtak: a labdarúgó- és vízipóló-mér- kőzések góljai az óriáskivetítőn még látványosabbak voltak, a finom ha- rapnivalók és a hideg italok a jó hangulatot segítették. A Bajnok Terasz az újpestiek kedvenc találkozó helyévé vált. A sport nyújtotta élmények szintén házhoz jöttek, az önkormányzat pingpongasztalokkal, óriássakkal, malommal, kosárpalánkkal biztatta mozgásra a Szent István téren a leg- sportosabb város lakóit, korosztálytól függetlenül. Szombatonként a tematikus napok biztonságról, az Újpest Kártya-programról, az egészségről, majd zárásként az Újpesti Kulturális Központ új évadának kínálatáról szóltak. A világversenyek végével a Bajnok Terasz is elbúcsúzott, de újabb élmények várnak ránk a Szent István téren. A közösségi játékok, az óriáshomokozó augusztus 19-ig csábítanak, majd rövid szünet után az Újpesti Városnapok programjai várják az újpestieket. B. K