Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-08-14 / 29. szám

J Köztér Új rendelő épül a Kunhalom utcában Az SZTK rekonstrukciója után a helyi egészségügyi megújulás következő lépéseként az önkormányzat a körzeti orvosi rende­lők felújítását végzi. Az elavult Kunhalom utcai felnőtt-házior- J vosi rendelő helyett az ökormányzat újat épít. Erről Nagy 1st- xv ván alpolgármestert kérdeztük.- Mi szól az új rendelő építése mellett, és milyen for­rásból látnak hozzá?'- Az elmúlt négy év tudatos gazdaságpolitiká­jának eredménye, hogy megteremtődött a pénz­ügyi lehetősége annak, hogy a járóbeteg szakren­delő rendbetétele után hozzálássunk a háziorvo­si rendelők felújításához is. A Kunhalom utcai ren­delő esetén azonban mérlegelnünk kellett. A je­lenlegi rendelőt egykoron családi ház egy részén alakították ki. Ennek a felújítása ugyanannyiba ke­rülne, mint egy új felépítése, és megmaradna kö­zös tulajdon is. Ez indokolja döntésünket. Szeren­csés helyzet, hogy csupán apróbb kompromisz- szumokra kényszerülünk, hiszen a rendelő szinte ott marad, ahol most is áll. A patika túloldalára, a meglévő üres telekre épül, így a közelben marad a gyógyszertár is. Az új rendelő tervezésénél nyil­vánvaló szempont, hogy egészségügyi intézményt tervezünk. Esztétikusát, és ami a legfontosabb, a célnak megfelelőt.- Mikor indulhat az építkezés?- A rendelő terve engedélyezési szakaszban van, amit a kivitelező kiválasztása, továbbá majd az épít­kezés követhet. Véleményem szerint ősszel már megkezdődhetnek a munkálatok. A Kunhalom ut­cában működő négy háziorvosi praxis és a betegek szerencsés helyzetben vannak, hiszen nem csupán új rendelőt kapnak, de felépültéig a rendelés a meg­szokott helyen történik. B. K Forgalomkorlátozás Távhővezeték-építés miatt kell forgalomkor­látozásra számítani a Külső Szilágyi úton au­gusztus 14. és szeptember 30. között. Aho­gyan korábban megírtuk, a Főtáv Zrt. 5,3 mii­A bordásfalat is cserélik A vakáció kezdetével Újpest Önkor­mányzata saját forrásból nagyszabá­sú intézményfelújításba kezdett, így a szeptemberi tanévkezdésre nyolc iskola ölt új külsőt. Az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikájának kö­szönhetően nagyobb forrásból gaz­dálkodhat a város, ezért több jut fej­lesztésekre. Az Újpesti Csokonai Vi- táz Mihály Általános Iskola és Gim­náziumban a tornaterem bordásfala­it és mászóköteleit is cserélik. liárd forintos beruházással köti össze az Új Széchenyi terv segítségével is Újpest és Újpalo­ta távhőrendszereit, amihez Káposztásmegyeren a Külső Szilágyi út és a Galopp utca sarkán egy új, földfelszín alatti szivattyúállomás épül. A XV. kerületből ehhez a megépítendő létesítmény­hez fektetik le a távhővezetéket, amely munká­latot csak a Főtáv karbantartási munkáinak ide­jén, illetve a hulladékhasznosító mű leállásának időszakában lehet elvégezni, ezért a fent megje­lölt időszakban folyamatos lesz a munkavégzés. MOA- Nagy öröm számunkra, hogy Újpest Önkormány­zata minden lehetőséget megragad, hogy támogas­sa, fejlessze az oktatási intézményeket - szögezte le Tóthné Nyiszteruk Hilda igazgató. Elmondta: a felújítás keretén belül a teljes nyílászárócserén kívül az épület hőszigetelése is meg­történik, valamint új, színes vakolat fiatalítja meg a műanyag nyílászárókat kapó, 25 éves épületet. Megújulnak a tornaterem elhasználódott bor­dásfalai és mászókötelei is, valamint az udvaron ha­marosan megkezdődik a műfüves focipálya meg­építése. Az igazgatónő hozzátette: a munkálatok a terv szerint, jó tempóban, rendben zajlanak, a kivitelező cég folyamatosan egyeztet az intézménnyel. MOA

Next

/
Thumbnails
Contents