Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-07-10 / 27. szám
Fotó: Várai Mihály ■ INGYENES! MEGJELENIK MINDEN HÉTEN! • 2014. július 10., Vili. évf., 27. szám UTPESTI NAPLÓ ÚJPEST ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA W W W. UJ PE ST.H U Mesés nyár az Erzsébet~táborban Újpest Önkormányzata idén is nyertese volt az Erzsébet-tábori pályázatnak a Mesés nyár kategóriában, amelynek köszönhetően közel száz újpesti gyermek üdülhetett a magyar tenger partján. Újpest Önkormányzata gondoskodott az önrész kifizetéséről és a lurkók utaztatásáról is. 7. oldal FIATALODÓ VÁROS A nyár a diákoknak az önfeledt vakációt jelenti, miközben az iskolák változáson esnek át a tanévkezdésre. Saját erőből több mint 1,2 milliárd forintot fordít az önkormányzat a felújításokra. Uniós támogatás is segíti a megfiatalodást. 2-3. oldal OTTHON HAJLÉKTALANOKNAK Szociális bérlakásba költözhetnek hajléktalan emberek Újpesten, amelyekből az elsőt már át is adták. Az önkormányzat fontosnak tartja a lakhatási szegénység orvoslását, ezért állt a program mellé, és további négy önkormányzati lakást ad át. 6. oldal BETÖRŐT FOGTAK A mondást, miszerint ha kéményseprőt látok, szerencsét találok, vélhetően nem osztja az a betörő, akit éppen a munkájukat végző kéménytisztítók füleltek le és adtak rendőrkézre. A rendőrkapitány oklevéllel köszönte meg az odafigyelést. 72. oldal LETETTE A NÉVJEGYÉT A 2013-2014-es szezon nemcsak a kupagyőzelemről marad emlékezetes Simon Krisztiánnak, hanem arról is, hogy bemutatkozott a magyar válogatottban. Az Újpest FC szélsője a jövőben is mindent megtesz a felkészülésért és a sikerért. 73. oldal