Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-06-27 / 25. szám
12 Mozaik A polgárőrség mint hivatás Míg a legtöbben önkormányzati rendezvényeken, illetve járőrözések során találkoznak a polgárőrökkel vagy látják járművüket, az Újpesti Bűn- megelőzési Polgárőr Egyesület többrétű feladatot lát el: együttműködik a katasztrófavédelemmel, az Áldozatsegítő Hálózat projekt résztvevője és nem utolsósorban eszközeikkel a rendőrség munkáját segítik. Hafner Sándor, az egyesület elnöke a katasztrófavédelemmel való együttműködésre példaként említi a tavalyi rekordárvízi védekezést, amelyből a polgárőrség is aktívan kivette a részét.- A rendőrséggel való együttműködésünk során sok bűnelkövető elfogásában működtünk közre, a rendőri erőt pedig az egy rendőr-egy polgárőr járőrpárossal tudjuk többszörözni. Budapesten a két újpesti polgárőr-egyesület működik együtt legnagyobb óraszámban a rendőrséggel - magyarázza Hafner Sándor. A közös munkát a polgárőrök a birtokukban lévő eszközökkel (például rendszámfelismerő) is segítik, de a rendőrök mellett közösen járőröz- nek a közterület-felügyelettel is, valamint az ön- kormányzati rendezvények biztosításában is részt vesznek. Amikor nincs szükség közös szolgálatra, a polgárőrök önállóan róják Újpest utcáit. Hafner Sándor felhívja a figyelmet, hogy ezt mindenki szabadidejéből vállalja, az aktív létszám egyébként körülbelül negyven fő, új tagok jelentkezését folyamatosan várják. SZOROS EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN AZ ÖNKORMÁNYZATTAL Hafner Sándor külön kiemeli: mindez a sokrétű szolgálat nem valósulhatna meg támogatás nélkül: az éves működési költség jelentős részét az önkormányzat állja, ezenfelül a Nyár utcai szolgálati helyiség biztosításával segítik az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesületet, amelynek egyébként a polgármester és két képviselő is tiszteletbeli tagja. Szintén az önkormányzattal együttműködésben vesz részt az egyesület az Áldozatsegítő Hálózat projektben. A polgárőrök a Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskolában tartanak előadásokat, és nyújtanak segítséget abban, mit tehet az, aki valamilyen erőszakos cselekmény áldozatává vált. M. ORBÁN ANDRÁS Újpesti műsortükör KIÁLLÍTÁS Az első világháború a családi emlékeken, emlékezeteken keresztül. Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság kiállítása. Megtekinthető július 6-ig. Polgár Centrum - Újpest Galéria Kínai festőművészek kiállítása. Megtekinthető július 6-ig. Ifjúsági Ház KONCERT Június 27., péntek, 17.00-18.00: Újpesti Dallam Fesztivál - a Koncertmuzsika Zenekar fellépésével. Károlyi park ZENÉS EST- június 29., vasárnap, 17.00- 21.30: Hétvégi randevú. Ady Endre Művelődési Ház TÁBOR Kormorán-Kobak nyári zenei tábor (június 29. - július 5.), Felvidék. Jelentkezés, infó: info@ haverock.hu, tel.: 06-1 231-7070 Június 30., hétfő, 8.00-16.00: 8-14 éves korig tűzzománckészítő kézművestábor. Ifjúsági Ház. Jelentkezés: tkorsolya@ujkk.hu; tel.: 06-1 231-7070 KLUB Június 30., hétfő, 15.00: Újpesti Nyugdíjasklub. „Második tavasz" - hatvanon túl is aktívan. Polgár Centrum ELŐZETES Július 11., péntek, 17.00-18.00: Újpesti Dallam Fesztivál - Duka Jazz. Károlyi park Lapszámunkban anyagtorlódás miatt több téma kimaradt, többek között az Újpest Kiváló Diáksportolója elismerésben részesülő fiatalok bemutatása. Jövő heti lapszámunkban pótoljuk. A szerkesztőség Gyúrta Gergely nyert Balaton- füreden Magyar-lengyel párharcokat hozott az európai szövetség nyílt vízi úszó-Európa-kupa- sorozatának második, balatonfüredi versenye. A férfiaknál az UTE úszója, Gyúrta Gergely győzött Mateusz Sawrymowicz előtt. A magyar úszás napján megrendezett viadalon ideális körülmények várták az úszókat, hiszen eltérően az elmúlt évi, csaknem 30 fokos vízhőmérséklettől, ezúttal 22 fokos volt a Balaton. Ez leginkább Gyúrta Gergely teljesítményén látszott, míg tavaly a magyar versenyző a viadal során napszúrást kapott, és heveny rosszulléttel küzdött a célba érés után, most szinte végig vezetve, magabiztos győzelmet aratott a férfiak 10 kilométeres számában. Az ezüstérem Mateusz Sawrymowicznak jutott: a lengyelek 1500-as világbajnoka nagyot hajrázott, de 15 másodperccel az ifjabbik Gyúrta mögött ért célba.- Múlt héten Rómában sajnos a vihar miatt elmaradt az ezerötszázas számom, azaz nagyon az volt bennem, hogy most jó iramot szeretnék úszni, és ez sikerült is - mondta Gyúrta Gergely. - Nagyon örülök a győzelemnek, remek verseny volt. Össze sem hasonlítható a tavalyival, hiszen, ilyen vízben sokkal könnyebb a dolgunk. sport365.hu/gg