Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-06-27 / 25. szám
Köztér Bővülő bölcsőde SZÉCHENYI TERV Wintermantel Zsolt és dr. Molnár Szabolcs alpolgármester június 18-án bejáráson tekintette meg a Homoktövis Bölcsőde bővítési munkálatait, amelyek folyamatosan haladnak. Ősztől ez az intézmény is megnövelt kapacitással fogadja majd a gyerekeket. Ottjártunkkor is folyamatosan (kívül-belül) dolgoztak a Homoktövis Bölcsőde két új épületszárnyán és összekötő folyosóján, hogy ősztől már nagyobb létszámban fogadhassa a kicsiket. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester a bejáráson körbemutatva azt mondta, a külső nyílászárókat már mindenütt felszerelték, és a villanyszerelési munkálatok egy részével is elkészültek, a burkolás, a radiátorok szerelése még hátravan, és a belső nyílászárókat is be kell még építeni. Hozzátette: a munkálatokkal július végére készülnek el. Mint ismert, ennek a szintén nagyrészt uniós forrásból finanszírozott beruházásnak köszönhetően negyven férőhellyel bővül a jelenleg is százszázalékos kihasználtsággal működő bölcsőde. Noha az önkormányzatnak nincs törvényből fakadó kötelezettsége a bölcsődék fenntartására, mégis vállalja az újpesti fiatal családok érdekében - és EU-s forrás felhasználásával - a Homoktövis Bölcsőde bővítését is, aminek a Káposztásmegyeren élő számos kisgyermekes család örül. MOA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 0640638638 A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nyári felújítások a vakáció idején Szigetelés, nyílászárócsere Nyolc intézményben zajlik vagy kezdődik valamilyen felújítás az iskolaszünet idején. Az elmúlt évek sikeres gazdaságpolitikájának köszönhetően nagyobb forrásból gazdálkodhat a város, ezért több pénz jut fejlesztésekre. Káposztásmegyeren, a Budapest IV. Kerületi Babits Mihály Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban többféle rekonstrukció is zajlik. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester a felújításon áteső intézményekről szólva kiemelte, hogy a karinthys iskolaépületen a nyílászárók cseréje mellett tetőszigetelést is végeznek, továbbá az utcára és az udvarra néző oldalfalakat szigetelik. Turnémé Gadó Ágnes, az iskola igazgatója hozzátette, ezekben a napokban is tucatnyian dolgoznak az épületen, a leglátványosabb munka az utcára és az udvarra néző oldalfalak szigetelése.- A külső nyílászárók cseréjével július végére készülnek el, a felújított épületet pedig augusztus közepén át is adják, a szeptemberi tanévkezdésre minden rendben lesz. MOA JÚLIUS 1-JÉN SZÜNETEL AZ ÜGYFÉLFOGADÁS A KORMÁNYHIVATALBAN Budapest Főváros Kormányhivatalának kerületi hivatala tájékoztatja tisztelt ügyfeleit arról, hogy 2014. július 1-jén, a közszolgálati tisztviselők napján Budapest Főváros Kormányhivatala IV. kerületi hivatalában a munkavégzés és az ügyfélfogadás szünetel. Megértésüket köszönjük. Dr. Balogh Szilvia hivatalvezető JÚLIUS 1-JÉN SZÜNETEL AZ ÜGYFÉLFOGADÁS A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzatának jegyzője tájékoztatja tisztelt ügyfeleit arról, hogy 2014. július 1-jén, a közszolgálati tisztviselők napján Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában a munkavégzés és az ügyfélfogadás szünetel. Megértésüket köszönjük. Dr. Tahon Róbert jegyző