Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-05-23 / 20. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM, 2014. május 22. Gönczi Gáborék hazajárnak Május 24-én, a Családi Napon fellép a Smile zenekar. Számukra ez igazi haza­térés, hiszen az együttes története Újpesten kezdődött. A Smile énekesével, a Fókusz műsorvezetőjével, szerkesztőjével, Gönczi Gáborral beszélgettünk.- Másodikosok voltunk a Babits-gimnáziumban, amikor megalakult a zenekar. Újpesten voltak az első bulijaink, és húsz évig ott is próbáltunk. Szó­val lila vér csörgedezik az ereinkben. Ha Újpestről kapunk felkérést, akkor biztosan szabaddá tesszük magunkat, és nagy lelkesedéssel térünk haza. Rá­adásul mindig nagyon sokan eljönnek a régi ba­rátok közül - kezdi a beszélgetést Gönczi Gábor.- Néhány gimnazista cimbora összeállt, hogy csináljanak egy zenekart, mert az azért elég menő, meg a csajozásban is segíti- Ez pontosan így történt. De, hozzáteszem, azért volt zenei előképzettségünk, kórusokban énekeltünk. Én fanatikus Queen-rajongó voltam, úgyhogy beneveztünk egy versenyre, ahol az ő szá­maikat kellett játszani. Hónapokig próbáltunk a nagymamám szobájában. És ugyan ezen a verse­nyen végül nem indultunk el, de a zenekar bein­dult. Aztán az első koncert után már olyan csa­jok is rám köszöntek, akik addig észre sem vettek. Úgyhogy láttam, hogy ez jó irány - nevet. Smile 20.00- A zenekart leginkább az alapító tagok ba­rátsága tartja összei- A zenélés szeretetén kívül igen. Valahogy kitar­tott a barátságunk. Elképesztően sók időt töltünk együtt, és eszméletlen közös történeteink vannak. És ha nem történik valami hihetetlen dolog, akkor már együtt is maradunk.- Nem ez a fő profilotok, hiszen a zenélés mel­lett a Smile minden tagjának van főfoglalkozá­sa. Ilyen értelemben hobbizenekar.- Igen, hiszen a mai napig leginkább szerelem­ből csináljuk. Ugyanakkor profi zenekar is, hiszen óriási erőfeszítés van mögötte, hogy magas színvo­nalon működjön. És hát az ezzel keresett pénzt ál­talában visszaforgatjuk a zenekarba, így elég profi apparátus van mögöttünk.- Változtatott valamit a Smile életében, hogy te időközben ismert televíziós lettéli- Valószínűleg igen. Bár egy zenekar amúgy is mindig változik. De emiatt nagyobb lett irántunk a médiaérdeklődés, és talán még több helyre hív­nak minket zenélni.- A te életed a televíziózással és a zenéléssel együtt teljesi- Ha a két lábamból bármelyiket elvennék, az nagyon rossz lenne. Ez is ilyen. Imádom a munká­mat, de emellett nagyon szerencsés vagyok, hogy a zenélés a hobbim.- Már majdnem huszonöt éve.- Igen, ez elképesztő. Kezdettől fogva vannak klubjaink, ahol most már megjelentek az első ra­jongóink gyerekei. Ilyenkor azért elkezdünk gon­dolkodni, hogy úristen, tán megöregedtünk. Bár, ha Mick Jaggert nézzük, akkor még van jó negyven évünk. Valószínűleg a rock 'n' roll konzervál. JUHÁSZ MÁTYÁS Részletek: ujpr.t.hu/csaladúiap F Önkormányzata'1 V VÍZTORONY (Árpád út - Laborfalvi Róza utca) £. ÚJPESTI CSALÁDI | május 24. NAP 10.30: Tornázz Czanik Balázzsal! 14.30: ByTheWay 16.30: Szabó Ádám ^ £ 17.00: Puskás Peti 17.30: Irigy Hónaljmirigy 18.30: Kasza Tibi éj 20.00: Smile m * EGYMI * Helen Doron Nyelviskola * Danza Táncstúdió * Nemadomfel Együttes * Nem Adom Fel Alapítvány * Kutya Guru * Rex Állatsziget * PMS Dance Tánciskola * MagicBox játéktár * Kézműves foglalkozás * Gyerekfoglalkoztató programok * j# * Nem babra megy... - Családi csapatjáték * Herman Ottó vándortanösvény - interaktív polihisztor játszóház * Állatmentő Liga A rendezvény ingyenesen látogatható. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents