Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-04-29 / 17. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2014. április 29. Sport Berki ezüstöt lovazott össze Berki Krisztián, az UTE olimpiai bajnok tornásza Szöulban vett rész meghívásos nemzetközi versenyen, ahová a világ legjobbjait hívták meg a rendezők. A lólengés királya különleges viadalra érkezett, hiszen a londoni olimpia döntője óta először találkozott Louis Smithszel, akit akkor, nagy csatában sikerült legyőznie. A brit tornász az ötkarikás játékok után bejelentette visszavonulását, a legutóbbi világ- bajnokságon már tévékommentátorként volt jelen. De, mindenki meglepetésére, néhány hónapja eldöntötte, visszatér, és újra edzésbe állt.- A közönség és a sajtó számára talán sokkal érdekesebb ez a találkozás, mint nekünk, tornászoknak - mondta az elutazás előtt Berki Krisztián. - Én személy szerint örülök, hogy Smith visszatért, mert szeretek vele versenyezni. Biztosan jó formában van, ha úgy döntött, elindul a versenyen. Jó és színvonalas viadalra számítok Szöulban. A jelek szerint Louis Smith valóban komolyan gondolta a visszatérést, mert a hosszú kihagyás után már első nemzetközi versenyén legyőzte Berki Krisztiánt. Smith 15,850 ponttal nyert, Berki 15,775-tel lett ezüstérmes. Smith gyakorlatának kiinduló pontszáma 6,9, Berkié 6,8 volt, azaz az UTE versenyzője, aki a szerenként magyar bajnokságon már 7,0-es erősségű gyakorlattal állt elő, a Körcsarnokban a rontása ellenére 15,900'pontot kapott, ezúttal a vártnál halová- nyabban teljesített. Smith viszont a kihagyása után sokkal jobban, mint azt talán ő is remélte.- Attól függetlenül, hogy második lettem, nagyon jól éreztem magam Koreában - nyilatkozta az olimpiai bajnok. - A szervezők lesték minden kívánságunkat, a szurkolók nagyon kedvesek voltak, és nekem egyébként is nagyon tetszik a keleti kultúra. Persze, nyilván jó lett volna nyerni, de várható volt, hogy ha Smith erősebb gyakorlatot mutat be, biztosan kihozzák győztesnek. így azután a hétpontos gyakorlatomat akartam bemutatni, de az egyik ollóból nem pontosan jöttem ki, így 6,8 lett belőle. Viszont a legutóbbi bronzérmemhez képest egyet léptem előre, remélhetőleg a következő érem már arany lesz - jelentette ki Berki Krisztián. (SportFM/GG) Bronzérmet nyertek a Megyeri Tigrisek Több száz gyerek rúgta a labdát húsvétkor A szlovák Inter Bratislava meghívásának eleget téve rangos nemzetközi tornán szerepelt a Megyeri Tigrisek KK-fiúk serdü- lő-kosárlabdacsapata. Az ellenfelek egytől egyig élcsapatnak számítanak a saját országuk bajnokságában. A csehek éremesélyesek, a három szlovák csapat pedig első vagy második helyen áll a csoportjában. A Tigrisek a selejtezőben, az úgynevezett csoportkörben két-két győzelemmel és vereséggel zártak úgy, hogy a torna során egyedüliként legyőzték a későbbi győztes Lokomotíva Sered együttesét is. A bronzmérkőzésen ismét a házigazda Inter ellen léptek pályára fiataljaink. A csoportkörben ötpontos vereséget szenvedtek a lila-fehérek, így tehát volt miért visszavágniuk a találkozón. A meccs első három negyedében kissé meg- illetődve játszottak a Megyeri Tigrisek, nem csoda, ha tizenhárom pontos hátrányból várták a befejező játékrészt. Aztán mintha kicserélték volna a fiúkat, pazar játékkal és nagyszerű védekezéssel 18-4 arányban hozták a negyedet, és végül egy ponttal 56-55-re megnyerték a mérkőzést! Az már csak hab a tortán, hogy a Megyeri Tigrisek játékosát, Kertész Györgyöt beválasztották a torna legjobb öt játékosa közé. (GG) EREDMÉNYEK Újpest-MT - BC Prievidza 53-48 Újpest-MT - Inter Bratislava 47-52 Újpest-MT - BK Zdár nad Sázavou 36-62 Újpest-MT - Lokomotíva Sered 47-45 Mérkőzés a 3. helyért Újpest-MT - Inter Bratislava 56-55 AZ INTER CUP 2014 VÉGEREDMÉNYE 1. Lokomotíva Sered (SVK) 2. BK Zdár nad Sázavou (CZE) 3. Újpest - Megyeri Tigrisek 4. BK Inter Bratislava (SVK) 5. BC Prievidza (SVK) Idén már hatodik alkalommal rendezték meg UTE Budapest Kupa elnevezéssel az Újpest FC nemzetközi gyermek-labdarúgótornáját, amelyet hagyományosan a húsvéti ünnepekre időzítenek. A tornán 89 (!) csapat sok száz játékossal képviseltette magát, a hazai egyesületek és focisulik mellett Olaszországból, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából is érkeztek futballisták.- Mivel ilyen sok csapat érkezett, négy helyszínen rúgták a labdát a srácok - mondta Trakperger Árpád, az UTE utánpótlás-igazgatója. - Külön köszönet Újpest Önkormányzatának, az Újpest 1885 Kft.-nek és a Mitre sportszergyártó cégnek a hathatós támogatásukért. A legsportosabb város. Újpest csapatai ezúttal is kitettek magukért, és időnként nagy küzdelemben - a kilenc kategóriából négyben - az 1998-as, 2001-es, 2002-es és 2003-as korosztályokban is első helyen végeztek.- A városvezetés részéről Wintermantel Zsolt polgármester. Nagy István alpolgármester, Hladony Sándor és dr. Szabó Béla képviselők is különdíjakat ajánlottak fel a résztvevőknek - folytatta az utánpótlás-igazgató -, amelyeket az érmekkel együtt többek közt dr. Tabon Róbert jegyző adott át az ifjú focistáknak. Külön jutalmazták a legjobb mezőnyjátékosokat és kapusokat is. A döntő összecsapásokat és a díjátadót a Bánka Kristóf Sportközpont pályáin követhette végig a szépszámú nézősereg. mat/gg