Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-04-29 / 17. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2014. április 29. Kultúra Lokálpatrióta barátok Egy ügyvéd, egy irodalomtörténész és egy helytörténész. Különböző, mégis összefonódó életutak. Három újpesti, akik nemcsak élnek a városban, de tesznek is Újpestért. Mindhárman a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségiztek, idővel mindhárman Újpest díszpolgárai lettek, és mindhárman idén töltik be 75. életévüket. Somos András, Sipos Lajos és Kadlecovits Géza gyerekkoruk óta ismerik egymást, igazi újpesti lokálpatrióták, akik sokra vitték a saját szakmájukban, és sohasem szakadtak el a várostól. Életüknek stabil alapot adott az itt töltött gyermekkor.- A Könyves nagyon jó iskola volt. A mi időnkben, az 1950-es években afféle „büntetőtelepnek" számított. Olyan tanárokat helyeztek ide akkoriban, akik az ország bármely egyetemén taníthattak volna, de nem kaptak munkát. Nagy szerencsénk volt velük, hihetetlenül sokat tanultunk tőlük - meséli dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA doktora.- A Színvonalas oktatás mellett az is fontos volt, hogy nagyon összetartó közösséget alkottak a diákok. sok mellett az alkotó egyre fontosabbá válik. A „mi?" mellett a „ki?" kerül előtérbe, s ennek a megválaszolására törekszik maga az alkotó is. Ez a változás Tamás képeinél is megfigyelhető.- Szokatlanul hangozhat az alkotó szájából, de a művészet iránt kicsit is érdeklődőknek ajánlom a kiállítást, mert nagyon komoly munka van mögötte. Én hiszek a festészetben, és nagyon komolyan veszem - mondta az alkotó, Jónák Tamás - Aki ide belép, annak nem kell értenie a festészethez. Élményt szeretnék átadni azzal, hogy a valóság apró örömeire hívom fel a figyelmet - hangsúlyozta művészetének lényegét a festőművész. (A kiállítás május 3-áig tekinthető meg az Újpest Galériában.) D.V. Jónák Tamás újpesti kötődése cseppet sem elhanyagolható. Nagyapja, Jónák Gyula a hivatalos újpesti tűzoltóság megalapítója volt, aki 1880-ban szüleivel és nagyanyjával, bebstücic Mária honvéd főhadnaggyal költözött Újpestre, a Csokonai utca 4-es számú házba. Jónák Tamás génjeiben hordozta a festészet iránti érdeklődését és tehetségét, hiszen nagyapja is festészetet tanult, mielőtt önkéntesnek állt a tűzőrségnél. Főszerepben a zene A Szent István téri térzenével majd az Egek Királynéja Főplébánia-templomban bemutatott hangversenynyel nyitotta meg sorrendben nyolcadik Zenede-napját az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola április 26-án, szombaton kora délután. A programok a zeneiskolának otthont adó Ifjúsági Házban folytatódtak, 15 órától foglalkozásra várták az ovisokat, volt hangszerbemutató, 19 órától az Operastúdióé a színpad, és a Jazzklub is elkápráztatta a zeneszerető közönséget. A zeneiskola szombati programja a hangszeres zene iránt érdeklődő családoknak is segítséget nyújtott, hiszen április 30-ig, 15-18 óra között lehet felvételizni a klasszikus zenei tagozat, a dzsessztagozat és a népzenei tagozat képzéseire. Az egyes szakok pontos felvételi ideje megtalálható a zeneiskola honlapján: www.zenede.eu. B. Alkotások a fantáziához és értelemhez Nemrégiben nyílt meg Jónák Tamás festőművész festmény- és grafikakiállítása az Újpest Galériában. A tárlatot dr. Feledy Balázs művészeti 'író nyitotta meg, aki egyben a művész régi jó barátja.- Tamás képei nem feltétlenül a szemhez, sokkal inkább a fantáziához és az értelemhez szólnak - hangsúlyozta a tárlatot megnyitó Feledy Balázs. - A mai kortárs művészetben az alkotáA Könyvesnek hagyományosan nagy az összetartó ereje. Gyakorlatilag ebből a közösségből alakult ki az Újpesti Közművelődési Kör és a Városvédő Egyesület is - teszi hozzá dr. Somos András ügyvéd, aki Sipos tanár úrral és Kadlecovits Gézával együtt a nagy hagyományú Újpesti Közművelődési Kör új- raalapítója, amely a város egyik legjelentősebb kulturális és tudományos bázisa, Újpest értelmiségének találkozóhelye.- A gyermekkorunk meghatározta a lokálpatriotizmusunkat. Teljesen természetes volt nekünk, hogy itt él az egész családunk, és ez a város Újpest, és nem Budapest. Úgyhogy magától értetődő, hogy foglalkozunk Újpest történetével és jelenének alakulásával is - mondja Kadlecovits Géza, a város történetének kutatója, az Újpesti Városvédő Egyesület, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány és az Újpesti Helytörténeti Értesítő alapítója. Barátságuk régről datálódik, hiszen mindhárman az egykori Április 4. tér (manapság Tanoda tér) környékén nőttek fel, jártak általános iskolába. Lelkesen mesélnek arról, hogy ez a tér volt számukra a fórum, itt fociztak, innen jártak az Újpesti Dózsa meccseire, itt kapták az útravalókabaz életükhöz. Más-más pályát választottak, teljesen más irányba ment a karrierjük, de „újpestiségük" mindig összetartotta őket.- Azt kell hogy mondjuk, nagyon szerencsések vagyunk. Boldog gyerekeink és unokáink vannak, hetvenöt évesen is aktívak vagyunk, és szeretjük azt a várost, ahol élünk - állítják egybehangzóan. Mi mást is tehetnénk hozzá, mint hogy Isten éltesse a három újpesti barátot a jeles születésnapon! J. M.