Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-04-29 / 17. szám
I ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2014. április 29. Köztér Parkoló felújítás a Nyár utcában A Nyár utca 65-71-es számú társasházak a panelház építés első hullámában, a 70-es években épültek, így érthető, hogy az idő vasfoga környezetüket sem kímélte. A város eme részén a parkoló keresése közben nemcsak a legszimpatikusabb hely kiválasztása okoz nehézséget, de a hepehupás aszfalt is, ezért a Hajrá Újpest! városfejlesztési program keretében átépül és megújul a házak közötti régi parkoló.- A Nyár utcai parkoló építése két részből áll. Az első ütemben a jelenleg párhuzamos beállók helyett harmincnégy új, merőleges parkolóhelyet alakítunk ki. A második fázis során a meglévő aszfaltos parkolót újítjuk fel, szintén harmincnégy hellyel - magyarázza a felújítás tervezett menetét Rádi Attila alpolgármester, aki egyben a körzet önkormányzati képviselője is. A területen lévő fákat az előírásnak megfelelő növénykazettákkal védik majd. A felújításnál az esztétikus kialakítás és a parkolóhelyek számának növelése mellett a gyalogosok biztonságának megteremtése is fontos. A területen két, betonlapokból kirakott járda is keresztülfut majd, a megkönnyítve a gyalogosközlekedést.- Igyekszünk az itt élők igényeit figyelembe venni és olyan környezetet kialakítani számukra, ami kényelmesebbé teszi a mindennapjaikat. A parkoló újjáépítése során természetesen nem feledkezünk meg azokról sem, akik mozgásukban korlátozottak. Igény szerint, a lakóközösséggel egyeztetve utólag táblázzuk ki a megfelelő számú, mozgás- korlátozottaknak fenntartott parkolóhelyet - tette hozzá Rádi Attila. D. V. Borkultúra és közösségi tér Újpest Önkormányzata, a Hun- garikum Szövetség és a Police Bor- rend Egyesület Szent Cyörgy-nap alkalmából három napon át, április 25-től 27-ig Hungarikum- és Bormustrával, borkóstolóval várta az érdeklődőket a Szent István téren. Az újpesti borünnep utolsó napján kora délután hagyományőrző dalos-táncos előadással folytatódott a program. A borrendek, felvonulók érkezése és regisztrációja után az Aranypáva díjas Cyöngyöspatai Hagyományőrző Népdalkor állt színpadra. Az 1971-ben alakult csoport a Városi Pincék Egyesülete, a Hétsoros Pincefalva és a Police Borrend meghívásának köszönhetően érkezett Újpestre. Az előadást a borrendek felvonulása követte, majd Wintermantel Zsolt köszöntötte a megjelenteket. Ezután Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke vette át a szót, majd Dutka Antal, a Police Borrend Egyesület elnöke hívta fel a figyelmet az új közösségi hely avatásának fontosságára. A köszöntőbeszédek után tiszteletbeli lovaggá avatták Wintermantel Zsoltot, dr. Telek Zoltánt, és Márton Pétert, majd Újpest polgármestere ünnepélyesen felavatta a Városházi HÚSZ Hungarikumpont nevű új közösségi teret a városháza kávézójának pincéjében. (Bövebben:www.újpest.hu.) T. E. Csodapark két és fél hektáron Megannyi élménnyel várja a családokat a Tarzan Park, amely egy hónap múlva már a nyári nyitva tartással, 9 órai kezdéssel várja a lurkókat és családtagjaikat. A z óriás méretű játszótér már megismert játszó park eszközei és újdonságai hamarosan további készségfejlesztő játékokkal bővülnek. Több Tarzan Parkos ajándéktárgy is emlékeztet az ottlétre. A tavaly megismert Homoktenger, Zengőrét, Felhővárak, Picurvár, Hintarét, Billegliget és Liándzsungel elnevezésű játszóterületek idén újabbakkal bővültek, mintegy 6400 négyzetméteren. A nyár elejéig teljes egészében elkészülő új parkrészen található a nem kevésbé izgalmas nevű Zsi- ványtenger, a Rejtek-erőd, a Homokbányák, a Tornyok tava, a Places placc és a Pattanj domb. A hangzatos Zsiványtenger és Rejtek-erőd közötti területen található új játszóeszközt, az Alagútrendszert már használatba vehették a gyerekek. A bújócskázni szerető apróságokat több méter hosszú alagút várja, amelyek egy domb belsejében elrejtett barlangba vezetnek. A barlangból egy falétrán keresztül mászhatnak ki a gyerekek. Az új játszótér részén, a már korában bemutatott Cölöperőddel szemben található egy valódi indián sátor, amelyet akár Winnetou vagy Csingacsguk is magáénak tudhatna. A vitorlavászonból készült, gyapjúborítású sátorban kedvükre bújócskázhatnak a nagyobbacska gyerekek is. Folytatódhat a kaland, ráadásul az élmények mellett Tarzan Parkos ajándéktárgyak is hazavihe- tők. Az emblémázott bögréknek, kifestőkönyvnek nagy sikerük van. C. R.