Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-04-17 / 15-16. szám
Múltidéző &Ó-W XLVII. ré facebook rész Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. A Béke úti aluljáró építése Újpest felől 1954-ben fogtak hozzá a korban legnagyobbnak számító közúti és villamosvasúti aluljáró építéséhez. Újpest közúti kapcsolata a fővárossal addig a Váci úton volt lehetséges „akadálymentesen", illetve az Újpalotai út, valamint a Szent László út felől, a vasúti forgalmat keresztezve, sorompón át. Az aluljáró korábban is létezett, két villamosvágány szélességében. 1896- ban Újpest első elektromos üzemű vasútja, a Budapest-Újpest-Rákospa- lotai Villamosvasút Lehel utcai vonalát eleve az esztergomi vasút alatt vezették át. Ezt az ötvenes évek derekáig csak villamosok vehették igénybe. A hármas nyílásbeosztással készült vasbeton aluljáró két szélső ágában kapott helyet két-két sávban a közúti és gyalogosforgalom, míg középen továbbra is villamosok haladnak át a két városrész között. A hídon tizenkét vasúti vágány helyezkedett el a MÁV rakodóterületével együtt, angyalföldi oldalán a Balzsam utca „zárta", és ez ma is így van. Építését a Hídépítő Vállalat, a MÁV Hídépítési Főnökség és az ÉM 29/2. Útépítő Vállalat dolgozói végezték. Munkájukat magas talajvíz nehezítette, így a munkaterületet talajvízsüllyesztő kutakkal vették körül, amelyeket állandó szivattyúzással vízteleníteni kellett. Az építés során arra is gondot fordítottak, hogy szünetmentes legyen a villamos- és vasúti forgalom. Ekkor nagykocka burkolattal látták el két úttestét, amelyek a nyolcvanas évek elején kaptak aszfaltborítást. Archív képünk Újpest felől ábrázolja a munkaterületet 1956 nyarán. Középen ideiglenes jelleggel egyetlen sínpáron tartották fenn ekkor a villamosközlekedést. Előtérben a kor építkezéseinek elengedhetetlen kelléke, a Vörös Csillag Traktorgyár Dutra nevű dömpere látható. Őszre járhatóvá vált az aluljáró egyik közúti nyílása is, ám teljesen csak a következő, 1957-es évben fejezték be. Kijáratának Dugonics utcai szélénél a gyalogjáró fölött ez utóbbi dátumot festették fel befejezésekor, amely ma is érintetlenül és igen szerényen hirdeti a maga korában jelentős építkezés elkészültét. Az aluljáró napjainkban is nagy villamos- és gépjárműforgalmat bonyolít íe Újpest és Angyalföld között. (B. IC) A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Tízes villamos - különjárat (13.) Húsvétolás Mindig szerettem a húsvétot. Köszöntötte a tavaszt, volt a feltámadás, és vasárnap valami édességet mindig kaptam, végül hétfőn locsolás. Mondjuk, azt nem értettem, hogy kerül épp a nyúl az ünnepbe, és hogy hoz tojást. Ahogy emberesedtem, a feltámadás tényével nem tudtam feltétlenül azonosulni, mert az nekünk, embereknek tulajdonképpen felfoghatatlan. De ne keressünk mindenben bizonyosságot, hagy legyen az életben némi misztikum, legyen hit és hozzá varázslat a lelkűnkben. A feltámadási körmenet viszont nagy hatással volt rám. A lassan hömpölygő ének előbb távolról hallatszott, majd egyre közeledve hullámzott, rez- gett a tavasz eleji frissességben. Ilyenkor apám a nyakába emelt, hogy jól lássam a zászlókat, a zászlóvivőket, a menetet. Zúgtak a harangok, immár visszatérve Rómából, az arcokat pedig a múlandó jóság és reménykedő áhítat derítette fényessé. Aztán a vonulók oszlopának közepe táján, a baldachin alatt, a tömjén tovalebbenő füstjéből feltűnt Csík József, az újpesti nagytemplom apátplébánosa, díszbe öltözve, az arca elé tartott oltáriszentséggel. Minden évben volt feltámadási körmenet. A hatalom pillantnyi szigorától vagy szeszélyétől függően hol csak a templomkertben, hol kívül, a kertet megkerülve, az esetleges következményektől tartva, a hívek kisebb vagy nagyobb karéjától övezetten. Szállt az ének, és tolongtak a zászlók után azok, akik még azokban az időkben is, félelmek közepette is vállalták hitüket. A feltámadás betilthatatlan volt az ötvenes években is. Hiszen miben bízhatunk leginkább ezen a világon? A feltámadásban. Abban, hogy a Megváltó áldozata nem volt hiábavaló. Másnap aztán jött a nyuszi, csokiból - néha élőben a gyerekek valamelyikének - meg a csokitojások. Valójában a húsvéti nyuszizás a kertes házak műfaja volt, a locsolás meg a bérházaké. Nem sokáig éltem kertes házban, de azok a húsvétok voltak a legszebbek a kertben kora reggel eldugott ajándékokkal, keresgéléssel a bokrok alján, majd a megtalálás örömével. Mindehhez napsütötte reggel, fűvel, fával virággal. Locsolni olyan igazán jót és „bevételest" viszont bérházban lehetett sráckoromban. Menni ajtóról ajtóra az Apolló-házban, elrebegni a versikét, netán csak jókívánságot, és várni a „viszonzást". Aztán a folyosón megkérdezni a másikaktól, hogy hol mit adnak, kikhez érdemes menni, kikhez megfontolandó, és kikhez nem. A piros tojás nem igazán dobott fel bennünket. Talán a süteménnyel kínálás inkább, de legvonzóbb a pénz volt. Kettes, ötös, tízes, netán húszas. Hazaérve összeszámolni és hozzátenni a rolira félretett spórolt pénzhez. A rollert persze megvette anya meg apa, a pénz meg lassan elment. Csak úgy... Mint ahogy azután is. RÉTI JÁNOS
