Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-01-16 / 2. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAi M, 2. SZÁM, 2014. január 16. Mozaik Táplálkozzunk a szervezet igénye szerint Fogadalmak, fogyókúra Az ÚKTV Családanya című műsorának idei első adásában egyebek mellett az ünnepek utáni helyes táplálkozásról, az egyik legkedveltebb újévi fogadalomról, a fogyókúráról beszélgettünk. A téma kapcsán vendégünk volt Tóth Gábor táplálkozáskutató, okleveles élelmiszer-ipari mérnök. A z ünnepek után sokan határozzák el, hogy fogyókúrába kezdenek. A táplálkozás- kutató szakembert arról faggattuk, mi a leghelyesebb diéta ilyenkor.- Az a tapasztalat, hogy januárban nem kell külön kérni az embert, hogy kevesebbet egyen, hiszen ezt maga a szervezet is igényli. A test az ünnepi lakomák során telítődik cukorral, zsírokkal és szénhidrátokkal, így ilyenkor, az ünnepek után ösztönösen is jön az igény, hogy kevesebbet együnk. Az emberi test ha néhány napig túl sok ételt kap, akkor ugyanis jelzi azzal, hogy csökken az étvágy. Éppen ezért egy egészséges emberi szervezetben a január a nyugalom ideje. Ilyenkor magában a természetben is nyugalom van. Az emberi szervezet is szeretné feldolgozni azt a sok élményt, kémiai ingert, amit kapott decemberben - tudtuk meg Tóth Gábortól. A szakember hozzátette: ő nem hisz a rövid távú célokban, szerinte a megfelelő táplálkozás a legjobb fogyókúra. Az egészséges ételek között ugyanis rostban gazdag táplálékokat találunk. Tóth Gábor elárulta, nem a kenyeret kell kiiktatni, csupán a friss pékárut. A friss kenyérfélékből ugyanis sokkal többet meg tudunk enni egyszerre, gyorsabb a felszívódása, egészen más az emésztése, ezért jobban hizlal.- A pirítóst tovább tart megenni, és mivel az éhségérzetünk függ a rágások számától, így a jobban megrágott ételből kevesebbet fogunk fogyasztani. Ez a titka annak, hogy a levesek helyett a szilárd ételek jobban segítik az egészséges táplálkozást és a fogyást is. Tehát pusztán csak a rostos gabonák és a pirítós rendszeres fogyasztásával néhány hét, hónap alatt jelentős fogyást eredményezhet - hangsúlyozza a helyes étkezés alapjait az élelmiszer-ipari mérnök. A szakember a helyes táplálékok közé sorolta még ezen túl a lenmagot, a zabpehelylisztet, a zöldségféléket, amelyek mind-mind segítik a fogyást. Tóth Gábor szerint a legfontosabb: figyelni a szervezet igényét, valamint többet rágni, és vízfelvevő rostot tartalmazó tápanyagot enni, ami teltségérzetet tud kiváltani. Ilyenek a pehelyfélék, a köles, a hajdina, a barna rizs, a nyers és félig párolt zöldségfélék. Ezek az ételek még azután is teltséget adnak, amikor már nincsenek a gyomorban. A teljes interjú megnézhető a www.ujpest.hu oldalon, az ÚKTV videói között. G.R. ISSJjL Utcáról utcára Családias lakótelep Újpesten közel háromszáz elnevezett közterületet találunk. Sorozatunkban arról kérdezzük az újpestieket, tudják-e, kiről, miről kapta a nevét az az utca, ahol otthonuk található- Az Izzó utcának olyan a vonzása, mint a Tungsram strandnak. Történetek, legendák övezik, és azt hiszem, mindenki tudja, hol is van Újpesten az Izzó-lakótelep. Az utcánk egyaránt utal az Egyesült Izzóra és a nagyvállalat által hajdanában a dolgozók számára épített lakótelepre is - mondja Rády Judit, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola igazgatóhelyettese. - Majd két évtizede élek itt. Textiles leszármazottként Újpestnek eme részét nem ismertem, kislány voltam, amikor a lakótelep kinőtt a földből. A Magyar Pamutiparhoz közel, a Szent László téri, igazán emberléptékű házak egyikében nőttem fel - tudjuk meg. - Amikor lakást kerestem, a lelkem mélyén hasonlóra vágytam. így jutottam el az Izzó utcába. Megnéztük a lakást és annak környezetét, s mindjárt úgy éreztem, ez kell nekem, és az Izzó utcába költözöm. Ennyi év után megértem azokat, akik tudatosan választják ezt a telepet. Családias a környezet, nálunk például a lakók együtt szépítik védik a környezetet. Virágok, örökzöldek vi- dámítják az utcát, a lépcsőházakhoz vezető szakaszokat. Lakótelep, mégis zöldövezet, kertes. S családias is, kö- zelről-távolról ismerjük egymást. Ha a szomszédokkal összetalálkozunk, mindig találunk egy percet néhány emberi szóra. Azt már nem tudnám megbecsülni, hogy az egykori izzósok vagy az azóta beköltözők vannak-e többségben, hiszen múlnak az évek - hangzik a dicséret egy beköltözőtől. Szalai Anikó a szomszédos utcából megerősíti a tanárnő mondatait, miszerint az Izzó utcának a rendezettség, a sok zöld növény, a jó elrendezésű lakások az erősségei. Ő is beköltöző, nem izzós leszármazott. Egy idős házaspár felfedező sétát tart, nagyobb lakásukat szeretnék kisebbre cserélni.- Kirepültek a gyerekek, ezért nézegetünk. Ma már nem Újpest „vége" ez a környék, a közlekedés is jó, nincsenek innen nézve sem távolságok - mondja István, akinek szavait osztja Marika, a felesége is. Mint megtudjuk, negyedszázada majdnem itt vettek lakást, egy izzós baráti házaspár szomszédságában. - Amit akkor elmulasztottunk, lehet, hogy most bepótoljuk - teszik hozzá. B. K Idézzük az Újpesti utcanévlexikont: Izzó utca (1974) a Baross utcától a Káposztásmegyeri út 19.-ig. Az elnevezés az Egyesült Izzó által épített lakótelepre (1967-1991) emlékeztet.