Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-02-14 / 6. szám
patával játszottunk felkészülési mérkőzést. Sikerült egy gólpasszal is hozzájárulnom a csapat sikeréhez, és remélem, a későbbiekben is kapok majd meghívót. Rengeteget dolgozom majd azért, hogy újra magamra húzhassam azt a bizonyos 8-as válogatottmezt. Róni édesapja 402 élvonalbeli meccsen 30 gólt szerzett. Természetesen az idősebb Erős büszkén beszélt fiáról.- Két évvel hamarabb sikerült neki profi szerződést kapnia, mint nekem. Óriási előnyt jelent a számára, hogy végig tudta járni a szamárlétrát, és az külön öröm, hogy szeretett csapatomban, az Újpestben lett profi futballista. Biztos vagyok benne, hogy Erős Ronald születésnapjára kapta a válogatott meghívóját Tavaly még az UTE U19-es ificsapat meghatározó játékosa és csapatkapitánya volt Erős Ronald. Mostanra már megkötötte élete első profi szerződését az Újpest FC-vel, ráadásul meghívót kapott az U21-es válogatott keretébe is. Róni édesapja, az egykori magyar válogatott Erős Károly méltán büszke fiára.- Éppen a huszadik születésnapomon kaptam egy telefonhívást az edzőmtől, Víg Pétertől, hogy másnap be kell mennem az U21-es válogatottba - mondta Ronald. - Leírhatatlan érzés volt. Aznap költöztem új lakásba a barátnőmmel, úgyhogy elég sok pozitív élmény jött arra a napra. Másnap délben már úton voltam Telkibe, ahol a Csákvár csaugyanolyan „erős" lesz a pályán, mint pár évvel ezelőtt én voltam, csak fiatalabb kiadásban. Tudom, megtiszteltetés neki a válogatottság, hiszen egy játékosnak ez a csúcs. Bízom benne, hogy a későbbiekben a felnőttek között is szerepet kap a nemzeti tizenegyben. Jelszava legyen az, mint nekem volt: alázat, munka, munka és munka! (gergely) Újpesti olimpiai bajnokok randevúztak az Aquaworldben A Magyar Kajak-Kenu Szövetség tavaly rendezte meg első alkalommal vendégcsalogató, izgalmas és különösen érdekes versenyét az Aquaworld élményfürdőben. Olyan sikert aratott a kezdeményezés, hogy nem volt kérdéses az idei randevú sem. A rendezők alaposan előkészítették a találkozót, hiszen a benevezett versenyzőkön kívül illusztris vendégekkel is kedveskedtek a fürdővendégeknek. O limpiai bajnokok érték egymást a medence partján, úgy mondták a megjelentek, hogy ezúttal Újpesten az egy négyzet- méterre jutó aranyérmesek száma a legmagasabb volt az egész országot tekintve. A legfrissebb Dombi Rudolf, Újpest díszpolgára volt, aki, ugyan csak egy orrhosszal, de megelőzte párját, Kökény Rolandot. Sebtében meg is jegyezte, hogy bemutató sárkányhajózás ide, buli oda, azért megráncigálja egy kicsit bajnok párjának képzeletbeli bajuszát, és legyőzi őt és csapatát a rögtönzött versenyen. Az olimpia bajnok női kajak négyes fele, az UTE versenyzője, Kozák Danuta és Szabó Gabi is megérkezett, és becsületesen állták az autogram-vadászok támadásait. A szövetség is olimpiai bajnokokkal képviseltette magát a rendezvényen, hiszen Storcz Botond szövetségi kapitány és Ábrahám Attila főtitkár egyaránt aranyérmet nyert egykoron a nyári játékokon. És egy rég nem látott, nagy bajnok, a kenus Horváth Csaba is feltűnt a medence partján, izgult fiaiért és lányaiért, akik a sárkányhajóversenyen próbálták ki erejüket. Miközben az olimpikonok tették a dolgukat, készülődtek a bemutatóra, a kajak-ergométeres versenyzők gyür- kőztek egymással és a géppel. A fürdőzők, a bátrabbak ki is próbálták az ergométeres kajakozást, raftingolhattak is, vagy éppen borulhattak a kajakokkal. És találkozhattak a londoni olimpiai aranyérmeseivel. Végül is ez sem kis dolog.- Újpestiként nagyon szeretem az Aquaworld élményfürdőt, örülök, hogy itt kezdjük meg a szezont - mondja az olimpiai bajnok páros vezérevezőse, Dombi Rudolf. - Igaz, egy kicsit fáradt vagyok, most is a futóedzésről érkeztem, de szívesen jöttem, hogy találkozhassak azokkal a szurkolókkal, akik szorítottak értem a londoni olimpia alatt.- Nagy örömmel jöttem - mondta a legújabb UTE-s olimpiai bajnok, Kozák Danuta. - Az még nem dőlt el, hogy kajakozom-e a pádon, ugyanis mára pihenőt kaptam, és ez olyan ritka, hogy illik megbecsülnöm. Danuta végül pár percre azért kezébe vette a lapátot, és a közönség legnagyobb örömére megcsillantott valamit erejéből és utánozhatatlan technikájából. Szilárdi Katalin, a Dombi-Kökény-pá- ros edzője arról szólt, milyen örömteli, hogy a szakma az alapozás alkalmával is találkozik, hiszen a felkészülési időszakban a versenyzők és edzőik saját klubjaikban végzik a munkát, így a múltban nem igazán volt mód arra, hogy eszmét cseréljenek a napi dolgokról. C. C. i i