Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-02-14 / 6. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM, 2013. február 14. Kultúra Tanoda, a lehetőség programja Újpest Önkormányzatának segítségével indította el „Tanoda" programját az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A programról február 13-án, a nemzetiségi önkormányzat Tél utcai székhelyén tartottak ismertetőt az oktatás és a sajtó képviselőinek. Újpest Önkormányzata az elmúlt év novemberében döntött arról, hogy erkölcsileg és anyagilag támogatja az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat „Tanoda” programját, amellyel a halmozottan hátrányos helyzetű cigány és nem cigány származású fiatalok iskolai lemorzsolódását kívánják csökkenteni. A munkaerő-piaci felzárkóztatást segítő „Tanoda" programban a képzés heti 26-30 óra keretében, szaktanárok segítségével folyik. Felzárkóztató, tehetséggondozó és pályaorientációs foglalkozásokat szerveznek, amelyek elősegítik, hogy a gyermekeknek a szüleiknél jelentősen nagyobb kitekintésük legyen a munkaerő-piaci lehetőségekre, illetve olyan szakmai tanulmányokat folytassanak, amelyeket be is fejeznek, és munkát is vállalhassanak majd ezzel a képesítéssel. Honismereti jubileum Versenyzőből szervező Már az is a helytörténeti hírek közé való, hogy - a fővárosban egyedülálló módon - húsz éve rendez az Újpesti Helytörténeti Alapítvány Újpesten honismereti vetélkedőt. A vetélkedő kezdeténél számos lokálpatrióta bábáskodott. Segítettek a városvédők, az önkormányzat, a helytörténeti gyűjtemény, több újpesti cég. Máig tartó a gondoskodás. Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Ön- kormányzat elnöke a nyitórendezvényen kiemelte: a programra jelentkező 150 gyerek közül 52 olyan tanulót választottak ki a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök segítségével, akiket az iskolájuk is javasolt, és akiknek a szülei is beleegyezésüket adták. Hétfőtől péntekig, 14 és 20 óra között folyik a felzárkóztatás és a tehetséggondozás: A szakmai munkát olyan tapasztalt pedagógusok látják el, akik az elmúlt, közel 15 évben is azon fáradoztak, hogy a hasonló helyzetben lévő gyermekek eredményes tanulmányokat folytassanak. Wintermantel Zsolt elmondta: „Amikor az Újpesti Párbeszédben arra kérték a polgárokat, hogy válasz- szanak szlogent, akkor a legtöbben az „Újpest, ahol szeretünk élni” verzióra voksoltak. Újpesten valóban A középiskolásokat, majd a rákövetkezőben az általános iskolásokat városukról kérdező versenysorozat február 13-án 14 órakor folytatódott, lapunk nyomdába adása idején, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnáziumban. Az eseményt Wintermantel Zsolt nyitotta meg. A verseny (egyik) szervezője, az iskola tanára, Antos Gábor, húsz éve diákként vett részt az általános iskolások vetélkedőjén. A múltról kérdeztük: jó élni, hiszen itt mindenkire odafigyelünk, mindenki fontos. Szívesen támogatjuk a „Tanodát" is, mert számunkra azok a gyerekek is fontosak, akik itt több esélyt kapnak a továbbjutásukhoz." Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester a nyitórendezvényen kifejtette: - Újpest Önkormányzata készséggel támogatja a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat „Tanoda” programját, hiszen ezzel esélyt adhatnak azoknak a fiataloknak, akik családi helyzetüknél fogva képtelenek lennének a felzárkózásra, a munkaerő-piaci versenyre. - U. N.- A Tanoda téri általános iskola csapatának tagja voltam, a mai napig emlékszem a helytörténeti vetélkedőre. Nagy volt az elvárás, hiszen az első mindenben különleges. Csapatunk Mády Lajost, Újpest első református lelkipásztorát kapta bemutatandó személyiségnek. Elmentünk még a parókiára is, hogy mindent megtudjunk róla - osztja meg velünk a tanár úr az emlékeit. - A versenynek egyéb hozadéka is volt: otthonosan mozogtam Újpesten, tudatosan kerestem az összefüggéseket, érdekeltek a felmenőim, évekkel később családfát is készítettem, régi újpesti család a miénk. Történelem- tanárként lényegesnek tartom a helytörténeti élmények és tudnivalók átadását, ráadásul az iskolánk Újpest alapítójának nevét viseli - fogalmaz Antos Gábor.- Mivel az elmúlt két esztendőben a Károlyi-gimnázium nyerte a vetélkedőket, a versenykiírás értelmében a rendező tisztjét tölti be most is. A diákok már tavaly óta készülnek, az 1920-as évekbeli Újpesti Naplót töltötték meg friss hírekkel. A szóbeli feladatok során személyiségek, épületek és Újpest olimpiai bajnokai kerültek a középpontba. (Bővebben: www.ujpest.hu ) B. K Újra testközelben a természet! Immár 22. alkalommal rendezi meg a Természet Csodái kiállítást és vásárt az Újpesti Kulturális Központ - Ifjúsági Ház. A február 20-tól 24-ig tartó rendezvény számtalan újdonsággal várja a látogatókat. Azok, akik szeretik a kisemlősöket, a törpesünöket és a nyulakat, most megtekinthetik, sőt megsimogathatják őket. Az egzotikus állatok, madarak és rágcsálók mellett szombaton törpemalacshow színesíti a rendezvényt. A kiállítás teljes időtartama alatt ásványok és növények kápráztatják el a látogatókat. A rendezvény idején számos előadással mutatkozik be több újpesti szervezet, biológus és természetőrző. így például az újpesti Állatmentő Liga február 24-én 16 órai kezdettel tartja előadását. Február 23- án 14 órakor Tragor Mirjana Afrikáról szemléltet. Február 23-án 10 órai kezdettel dr. habi!. Kriska György „Rejtett dimenziók a természetben” címmel különleges térhatású képeit mutatja be. Február 21-től 23-ig 10-16 óráig az iskolás csoportokat és a családokat ökosarokkal, valamint kézművesprogramokkal várják. A program belépődíjas. A szervezők azonban most is kedvezményes belépőt biztosítanak az óvodás és iskolás csoportoknak. Bővebb információt az Újpesti Kulturális Központ honlapján, az ujkk.hu oldalon kaphatnak. Sz. E.