Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-12-12 / 44. szám
Újpesti Karácsonyi Vásár 7 Örökzöldek és új dalok Jövő vasárnap - két külföldi fellépés között - érkezik hozzánk Újpestre, a karácsonyi vásárra a művész házaspár, Pólyák Lilla és Homonnay Zsolt. Az ő fellépésükkel zárul a rendezvénysorozat. Pólyák Lilla és férje, Homonnay Zsolt neve jól ismert minden hazai operett- és musicalrajongó számára. A házaspár már többször megfordult Újpesten is.- Nemegyszer felléptünk már a városban, többek között a színházban is adtunk műsort. Nagyon kellemes emlékeink vannak Újpestről, annál is inkább, mivel mindig nagyon hálás közönségünk volt - mondja Homonnay Zsolt, aki fiatal kora ellenére már több mint tíz évvel ezelőtt elnyerte az Év Bon- vivánja címet. A művész házaspár azt ígéri: külön erre az alkalomra állítják össze műsorukat, amelyben felcsendülnek musicaldalok, szólók és nagy duettek, saját szerzemények hangzanak el közös lemezeikről, de egy-két nosztalgikus, örökzöld slágert is felidéznek.- Karácsonyi hangulatban szeretnénk tölteni a közönséggel az estét. Eléneklem az eurovíziós dalomat, legutóbbi, rádiók által játszott slágeremet, valamint meglepetésként a mostani Eurovízióra benevezett vadonatúj nótámat is. Zsolt egy olyan karácsonyi örökzölddel készül, amelyet eddig még nem énekelt, de sokan kérték, hogy Újpesten feltétlenül adja elő - meséli a feleség, Pólyák Lilla, akiről musi- calszínészi szerepein túl (legújabb főszerepe a Mary Poppins) az utóbbi években egyre többet hallani önálló énekesnőként is. A művész házaspár elárulja, ünnepi hangulatú, szép estét ígérnek a közönségnek, ahol minden mást elfelejthetnek, és feltöltődnek pozitív érzésekkel, gondolatokkal, hiszen karácsonykor ez a legfonto sabb. Mint megtudtuk, a házaspárnál munkával telik a karácsonyi időszak.- Elég sűrűn tele van írva az idei naptárunk az ünnepek környékén. Először Svájcban, Zürichben lépünk fei a szépség és a p0|yák Lilla és Homonnay Z|olt t December 22., vasájfiap, 18 óra, SzennBBan tér, nagyszínpad callel, közte egy pár napot otthon tölthetünk. Ekkor lesz egy Adagio-koncertem, közben esténként az operettszínházban játszom. Lilla pedig a Madáchban - árulja el Homonnay Zsolt. - December 24-én indulunk Németországba, Essenbe, gyerekeinkkel közösen, ugyanis A Szépség és a Szörnyeteggel ott is fellépünk. A szentestét már ott töltjük - teszi hozzá. Lilla még azt is elárulja, hogy náluk az ünnep megszokott forgatókönyv szerint zajlik. A fát előző éjjel feldíszítve csempészik be a szobába, hogy felébredve már ott találják a gyerekek. Amíg az ajándékok megérkeznek, Zsolt korcsolyázni megy velük. Az ünnepi hangulathoz hozzátartozik a közös sütés és játék is. G.R. Szörnyeteg musi/I a koAxícdmuf! A békés szeretetet sugárzó napokon különleges ételeket adhatunk az ünnepi asztalra. Szenteste legyen ajándék a finom vacsora! Ehhez adunk ötleteket. NARANCSKRÉMLEVES Fél liter víz, nádcukor, narancshéj, citromhéj, fahéj, szegfűszeg. A fűszerekkel szirupot főzünk, majd leszűrjük. Egy kockára vágott almát és három narancsot, fél csomag vaníliás pudingot két dl főzőtejszínnel, egy citrom (evével összefőzzük. Turmixoljuk le, és három apró mandarint gerezdekre szedve még beleteszünk. Tálalhatjuk szép üveg- kelyhekbe, tejszínhabbal díszítve. OLÍVÁS, GOMBÁS RIZS Fél dl olívaolajon 40 dkg gombát, 15 dkg magozott olívát, egy db hagymát, egy csomag zöldpetrezselymet megpárolunk. 40 dkg rizst puhára készítünk, majd összekeverjük a zöldségekkel. Forró vízbe mártott merőkanállal formázva tálaljuk. GÖNGYÖLT PULYKAMELL A pulykamellszeleteket sózzuk, és bepácoljuk fél liter tej, öt dkg reszelt friss gyömbér, öt gerezd zúzott fokhagyma, egy db szeletelt lila hagyma, őrölt bors, szerecsendió, bazsalikom fűszerekkel. Egy padlizsánt héjában megsütünk egészben, ha puha, lehámozzuk, és hosszában szeletekre vágjuk. Minden pulykaszeletre teszünk egyet és egy vékony szelet sajtot, majd felgöngyöljük. Olívaolajjal kikent tepsibe szorosan helyezzük el, és pirosra sütjük. A páclét a fűszerekkel felfőzzük, és a maradék padlizsánnal leturmixoljuk. Ezzel a fűszeres öntettel tálaljuk a húst. CÉKLASALÁTA A céklát megfőzzük, meghámozzuk, leteljük. Hozzáreszelünk kevés nyers sütő tököt, fekete retket. Elkészítjük az ecetes páclevet őrölt köménnyel és három nagy kanál ecetes tormával. Ráöntjük a céklás pfe. keverékre. Egy napig a hűtőben jól összeérnek az ízek. Az ünnepi asztalt díszíthetjük még gyümölcsös, süteményes tállal, dióval, színes szalvétával. LETTNER ANNAMÁRIA dietetikus