Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-11-21 / 41. szám

Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 2013. november 21. Szombattól ismét oltópont November 23-tól ismét négy, egymást követő szom­baton várja az újpestieket a Sanofi Tó utcai oltópontja. A kedvezményes áron, hely­ben megkapható védőoltás mindazok számára ajánlott, akik nem kaphatják meg té­rítésmentesen, de szeretnék biztonságban tudni magu­kat, hozzátartozóikat, mi­közben így nem esnek ki a munkából sem.- Orvosi szempont- bői nem kockáztat az, aki nem oltat- ja be magát, viszont gyermekét, idős hoz­zátartozóját is megfertőzheti, emellett egy hétre kiesik a munkából - magya­rázza dr. Labancz László, a Sanofi Pas­teur magyarországi igazgatója. - A té­rítésmentesen megkapható védőol­tást a háziorvostól kérhetik az érintet­tek. Fia egy aktív dolgozó szeretné be- oltatni magát, először a háziorvosától kell receptet kérnie, azt kiváltania, és újból visszamenni, hogy megkaphassa a vakcinát, amely a beadást nem szá­molva minimum 2000-2500 forintba kerül - teszi hozzá az igazgató. A Sanofi által Újpesten harmadik éve működtetett oltópont azokat cé­lozza, akik nem tartoz­nak a térítésmentes ol­tásra jogosultak kö­igényes lenne utánajárniuk és be­adatniuk a védőoltást. A Sanofi oltó­pontján készleten van az oltóanyag, amelyet helyben, olcsóbban, hosz- szas várakozás nélkül, jóformán ter­melői áron kaphat meg, aki igényli. Dr. Labancz László hozzáteszi: - Új­pest polgármestere jó példával jár elöl, Wintermantel Zsolt családjával együtt mindig az elsők között igényli az influenza elleni védelmet. NÉGY SZOMBATON A november 23-tól négy, egy­mást követő héten át, szomba­tonként 10-14 óra között nyitva lévő Tó utcai oltópontra a 12 év felettieket várják, akik a hagyo­mányos tűvel beadható vakcinát 1500, a korszerűbb, úgynevezett mikrotűs fajtát pedig 2500 forin­tért kaphatják meg. HÁROM VÍRUSTÖRZS ELLENI VÉDELEM Dr. Labancz László szerint a vé­dőoltás a felsorolt szempont­ok mellett az olyan felnőtteknek is ajánlott, akik tudják maguk­ról, hogy fogékonyabbak a légúti fertőzésekre. Az Egészségügyi Vi­lágszervezet (WHO) 2013-2014- re vonatkozó javaslata alapján a Sanofi-oltóponton is igényelhető vakcina a három jelenleg is cirkulá- ló vírustörzs ellen nyújt védelmet. AZ OLTÓPONTRÓL A Sanofi honlapján olvasható: az oltópont olyan, az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat (ÁNTSZ) által jóváhagyott működési engedéllyel rendelkező orvosi rendelő, ahol az influen­za elleni oltás azonnal, időpont­egyeztetés nélkül (is) megkapha­tó. A védőoltások beadása a szokásos járóbeteg-ellátástól elkülönítve történik, amivel az írásunkban vázolt időigé­nyes utánajárás megkerül­hető, mindemellett hely­ben van az oltóanyag. Az újpesti oltópontra több száz embert várnak. Több információt a www.oltopont.hu weboldalon kaphatnak. M. Orbán A. TISZTELT ÚJPESTIEK! Az Újpesti Önkormányzat és a kerületben működő Sanofi gyógyszeripari vállalat idén is megnyitja oltópontját. En­nek keretében az Újpestiek termelői áron juthatnak hozzá az influenza elleni védőoltás hagyományos, illetve mikrotűs változatához. Az oltóponton minden 18 évet betöltött Újpestit szeretettel várunk, aki szeretné megszerezni a védettséget. Nyitvatartási idő az alábbi napokon 10-14 óra között: - november 23.- november 30.- december 7.- december 14. Cím: Budapest, IV. Tó u. 1 -5. (megközelítés a Sanofi előtti parkolóból) A mikrotűs oltás ára beadással: 2500 Ft A hagyományos oltás ára beadással: 1500 Ft Kérjük, látogasson el a www.sanofipasteur.hu weboldalra, ahol további információt kaphat. SANOFI-AVENTIS ZRT. - 1045 Budapest, Tó u. 1-5. Gyógyszerinformációs szolgálat: +36 1 505 0055 - www.sanofipasteur.hu <J ji -i Újpest _ ilfil Önkormányzata SANOFI PASTEUR yß

Next

/
Thumbnails
Contents