Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-10-25 / 37. szám
1 I Vignjevic: Nem vagyok varázsló Wf A Marc Leliévre-Kozma Istm 'TjglJ ván-edzőpáros leváltása után Mh ||| a legutóbb a Vojvodinával 3 bronzérmes, Szerb Kupa; '™* döntőt játszó szerb Nebojsa Vignjevic, és bosnyák segítője, Zoran Campara veszi át a szakmai munka irányítását a kieső helyen álló Újpest FC labdarúgócsapatánál. Vignjevic, az idény végéig kinevezett szakember a kemény munka híve, ígérte, rendet tesz a fejekben. Vignjevic korábban montenegrói bajnoki címet szerzett a Rudar Pljevljával játékosként pedig hét NB I-es bajnokin játszott a Tatabányában.- Sok a fiatal a keretben, úgyhogy nehéz megmondani, meddig juthatunk el. Nem vagyok ugyanakkor varázsló, két nap alatt ne várjanak csodát tőlem - mondta. Az edző arra utalt, hogy az Újpest a hétvégén a szintén kiesés elől menekülő MTK- val játszik.- Édesapám földi maradványait vasárnap hozta haza Nicosiából Gábor, az unokatestvérem - mondta Zsengellér Zsolt. - A család úgy tervezi, hogy Cegléden, november 16-án a Nagytemplomban ravatalozzák fel, és református istentisztelet keretében búcsúzunk tőle. Utána végre magyar fölbe, végső nyughelyére kerül édesapám. (gergely) Zsengellér Gyula (Cegléd, 1915. december 27. - Nicosia, 1999. március 29.) az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. Világszínvonalú csatár volt, technikailag, taktikailag, játékintelligenciában és gól képességében kimagasló játékos - írták róla az Alberttól Zsákig című könyvben. Az ötcsatáros játékrendszerben a belső három poszt bármelyikén megállta helyét. Felépítésiig nem egy erős fizikumú játékos volt, kerülte is a test test elleni játékot, viszont játékostársait rendre jól hozta helyzetbe. Nem mellesleg, a legendás Szusza Ferenc is Ábeltől leste el, tanulta meg az irányítás nehéz tudományát. Nem véletlenül nevezték Zsengellért a futball Paganinijének. Visszavonulása után Zsengellér Gyula edzői pályára állt, ez hosszú és rendkívül sikeres időszaknak bizonyult. Főképp Olaszországban és Cipruson dolgozott. 1954-ben a Pezoporikos Larnacával megnyerte a ciprusi első osztályt, 1976-ban pedig az APOEL FC-t irányítva a Ciprusi Kupát. 1958-ban felkérték a ciprusi válogatott vezetésére, ezt a posztot két évig töltötte be. Magyar földben nyugodhat Zsengellér Gyula A Zsengellér család a napokban haza- hozatta az Újpest egykori zseniális labdarúgójának, Zsengellér Gyulának földi maradványait Ciprusról. Az Ábelként tisztelt futballista a lila-fehérek történetének egyik legeredményesebb csatára volt, tizenkét parádés esztendőt töltött el az újpesti csapatban. 302 bajnoki mérkőzésen 368 gólt szerzett. Négy alkalommal nyert bajnoki címet a lilákkal, és ötször koronázták gólkirállyá. A válogatottban 39 találkozón 32 gólt szerzett. Újpesti évei után az olasz AS Roma csapatában folytatta pályafutását. Tagja volt Ivett felnőttnek még túl fiatal Ha csak a pontszámokon múlna, jövőre már felnőtt-világbajnokságon indulhatna a mindössze 14 éves Tóth Ivett. A honi műkorcsolyázás talán legnagyobb ígérete azonban a fiatal kora miatt nem lehet ott a sportág legjobbjainak vetélkedésén, csak kortársai között bizonyíthat az áprilisi junior-vb-n. A korcsolyázásban szezonális korszámítás létezik: június 30-ig (július 1-jéig) kell betölteni a 15. életévet ahhoz, hogy a következő idényben felnőttek között versenyezhessen valaki. Ezért Ivett, bár a megszerzett pontszámok alapján a felnőtt-vb-n is indulhatna, kora miatt lemarad erről. És a januári budapesti Európa-bajnokságon sem mutathatja meg tudását.- Nagy élmény lett volna, de nem vagyok csalódott, hogy nem indulhatok. Az áprilisi junior-vb-n viszont jól szeretnék szerepelni - mondta. - Később lesz még időm a felnőttek között is bizonyítani. Ivett élete legjobb eredményét néhány nappal ezelőtt érte el a tallinni Junior Grand Prix versenyen. Nemcsak a helyezés, a kapott pontszám is egyéni csúcsa.- Sajnos a rövidprogramban még nem voltam elég összeszedett, ezért kétszer is rontottam - mondta. - A kűrre szerencsére összeszedtem magam, és így sikerült mind a technikai pontszámok, mind a program összetevőit illetően megjavítanom eddigi legjobb eredményemet. Külön öröm, hogy az egész mezőnyből az én tripla lutzomat értékelték a legszebbre és legmagasabbra a pontozók. A kűröm alapján hetedik lettem. Nem ez az első kiugró eredménye a Magyar Atlétikai Club (MAC) versenyzőjének, aki a Karinthy Frigyes Általános Iskola nyolcadik osztályos magántanulója. Ötéves korában kezdett korizni, de már tízévesen háromfordulatos ugrást mutatott be, s ennek eredményeként már akkor bekerült á válogatottba, a felnőttek közé. Edzője, Simon István szerint Ivett már most tud minden technikai elemet és ugrást.- Szerencsésen találkozott minden szükséges tényező Ivettnél: robbanékony, hajlékony, jól koncentrál. Az idény eleji lámpalázat leszámítva nem izgulós típus. Szerintem sok örömet szerez még nekünk - összegzett a mester. (gg)