Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-10-17 / 36. szám

Rendőrségi hírek v./ *■ Példakép az országnak Több mint másfél év után október 16-ával ismét szolgálatba áll az a fiatal újpesti rendőr, aki tavaly februárban szenvedett súlyos gerincsérülést, ami­kor az István úton helyszínelés köz­ben belehajtottak. A visszatérő egyen­ruhást kollégái és a polgármester kö­szöntötték a kapitányságon. ««* .......~ r:4 — —st: ——---------­Z sikla Árpád nem számított köszöntésre, mindösz- sze annyit tudott, hogy egyenruhában kell megje­lennie újbóli munkába állásának első napján. A fel­épült rendőr egy amerikai típusú rendőrautóból szállt ki, úgy érkezett a kapitányságra, ahol rendkívüli állo­mánygyűlés keretében dr. Terdik Tamás, Újpest rend­őrkapitánya, valamint Wintermantel Zsolt polgármes­ter köszöntötte. Dr. Terdik Tamás a tavaly februári ese­mények felidézése után úgy fogalmazott, Zsikla Árpád mind a rendőrségnek, mind az országnak példakép, ilyen élni akarásról kevesen tesznek tanúbizonyságot.- A fiatal kolléga számára nem volt kérdés, vissza akar-e térni, végig humoránál volt, és csak pozitív gondolatai voltak - méltatta a visszatérőt. Wintermantel Zsolt azt mondta, a rendőrség ösz- szetartó csapatként, Újpest pedig közösségként ka­pott vissza egy nagyszerű embert. A polgármester bízik abban, hogy sok idő áll még pályája során a fi­atal rendőr előtt. A köszöntő végén a rendőrkapitány köszönetét mondott az önkormányzatnak és az amerikai rend­őrautót biztosító cég vezetőjének. Zsikla Árpád bűnügyi munkakörbe kerül, koráb­ban járőr volt. Dinamikus munka vár rá, olyan fel­adatokat kap, amelyek sem ülő-, sem pedig álló­munkának nem mondhatók. Egészségi állapotát folyamatosan nyomon követik. M. ORBÁN ANDRÁS 2012. február 10., a baleset napja A fiatal járőr az István úton, az Ady Endre Műve­lődési Háznál helyszínel, a sáv szakszerűen lezár­va, a rendőrautó jelzőfénye villog. Zsikla Árpád éppen szolgálati jármüvének csomagtartójából emel ki egy, az intézkedéshez szükséges eszközt, amikor egy autós ötven kilométer per óra sebes­séggel hátulról belehajt, a járművet és a rend­őrt előre löki, utóbbinak a csigolyája szilánkos- ra törik. Életmentő műtétet hajtanak végre raj­ta, kórházi kezelése alatt pedig kollégái és a pol­gármester is meglátogatják. Noha a rendőr szol­gálatra alkalmas, egészsége folytán ebbe a mun­kakörbe többet már nem kerülhet vissza. A bal­esetet okozó autós a mai napig sem kereste meg az érintettet, hogy legalább bocsánatot kérjen... Épül az Áldozatsegítő Hálózat - 2. rész Fiatalokat, időseket egyaránt megszólítanak SZÉCHÉNYI TERV Több ezer újpesti vehet részt megelőző előadásokon, szükség szerint pedig kaphat segítséget az uniós támogatással megvalósuló Áldozatsegítő Hálózat fejlesztése Újpesten elnevezésű projektben. A két leginkább veszélyeztetett korosztály ugyanis az idősek és a 10-18 év közötti fiatalok. Ahogyan előző lapszámunkban beszámoltunk róla, folyamatosan zajlik az áldozatsegítő hálózat építése, jelenleg éppen az újpesti szakemberek célirányos továbbképzésével. Ennek második eleme a program megismertetése és az elérhetőségek minél szélesebb körben történő hirdetése. Ez utóbbival több ezer újpesti fog találkozni a következő hetekben. Majdnem kétszáz újpesti iskolás osztályt, huszonöt tantestületet, valamint a nyugdíjasotthonok lakóit szólítják meg az ismertető és a tájékoztató előadások. Ezek során elsősorban a tipikusnak mondható veszélyhelyzetekre és azok elkerülésére helyezik a hangsúlyt. Emellett az egymásra figyelés erősítését is hangsúlyozzák, hiszen a „személyek hálózata” újabb védőgyűrűt vonhat valamennyi újpesti lakos köré. Kiemelt csoportok A projekt elemeinek elérhetőségét célzó, úgynevezett „csatornaépítő” pillér kifejezetten a 10-18 év közöttieket és az időseket célozza meg, mivel ez a két korosztály az átlagnál gyakrabban válhat bűncselekmény áldozatává. Megelőző jelleggel a projekt együttműködője a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete is, mert fontos a speciális tapasztalataikat is beépíteni a protokollok közé. Az iskolákban - a tanévkezdéshez alkalmazkodva - folyamatosan jelennek meg a trénerek, az időseknek pedig már október végétől lesz lehetőségük találkozni a szakemberekkel. MOA E Újpest I Újpesti Bűnmegelőzési _ ÜS Önkormányzata Polgárőr Egyesület Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyilerv.gov.hu Oé 40 438 438 MAGYARORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Next

/
Thumbnails
Contents