Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-09-26 / 33. szám
Nemzeti Vágta Niki 2013 kishuszára A Nemzeti Vágtán vasárnap újpesti siker született: 2013 kishuszára Szabó Nikolett lett. A Szűcs Sándor Iskola egykori diákja tizenhat éves gimnazista. Szabó Nikolett babérkoszorúval és huszártarsoly- lyal állt fel győztesként a dombra a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű nyújtotta, lenyűgöző háttér előtt. A győzelemért sokat tett a filigrán, mosolygós ifjú hölgy, de mint elmondta: Csilla, a póniló is nagyon akarta.- Nem ez volt az első alkalom, hogy a Nemzeti Vágtára neveztem. Sajnos két évvel ezelőtt, a döntőben nagyot buktam, lemaradtam a helyezésről. De nem adtam fel, hittem abban, hogy egyszer sikerül a győzelem - mondja a tizenhat éves, filigrán lány, aki a versenyzést követően kétnapos szussza- násnyi időt kapott pihenésre középiskolájától, az Ady Endre Gimnáziumtól. A kishuszárok mezőnyében 10-16 éves korú gyermekek, fiatalok nevezhetnek, pónilóval. Miként Niki fogalmaz, ez volt az utolsó alkalom, hogy beleférjen a korosztályi korlátokba.- Sokat edzettem, egy ilyen verseny fizikai erőnlétet, teljes szellemi ráhangolódást kíván - szögezi le. - Csilla, a póniló; „aki" a család saját lova, szintén „ráhangolódott" a vágtára. Hivatalos díjlovas- és díjugrató versenyeken is indulunk, és régóta kóstolgatjuk a galoppversenyeket is. Remek ló, érti minden szavunkat. A harmadik előfutamból győztesként kerültünk a döntőbe, jó volt az időfutam-eredmény is, a döntőben hatan, hárman lányok és hárman fiúk indultunk. Nikinek az 5-ös pálya jutott, és a szürke huszárkabátos lánynak pillanatok alatt csak a hátát látták a többiek. A másfél környi, körülbelül 650 méteres távot 51,40 másodperces idővel tették meg. Átsuhantak a célvonalon.- Gyönyörű, ám nehéz sport a lovaglás, szerencsére zsokéalkatom van. A hét hat napján edzés van, hol Pilisvörösváron, hol Gödön. Anyuék nélkül ezt nem lehetne végigcsinálni. Ezért is örülök a sikernek. Az is biztos, hogy az életem továbbra is a lovak körül forog majd - fűzi hozzá Niki, aki elmondja: nagy lovával, Florentinnel folytatja tovább a díjugrató versenyzést. S hogy mi lesz Csillával? - terelődik a szó a gyönyörű pónira. ‘- Csilla póni visszamegy a ménesbe, tizenöt évesen nyugdíjas lesz. Szeretnénk, ha „anyai örömök" elé nézhetne, mert ez eddig sajnos még nem adatott meg neki - mondja Niki. B. K.- Nehéz eldönteni, mi a lovak iránti vonzalom magyarázata, de tény, hogy Niki mindennapjai a tehetséges kislány és két öccse körül forognak. - A férjemmel két és fél éves korában már a lovak körül sündörgött, háromévesen már lova- azt valljuk, hogy gyermekeink szárnypróbálgatását segítenünk kell. Niki eredmégolt - mondja a tizenhat éves Niki édesanyja, Szabóné Földesi Ágnes, akinek a nyei bennünket is büszkeséggel töltenek el, miként trénerét, Benner Jánost is. Sípálya a Szilas- patak partján! Síiskola nyílik az új családi parkban. Nyár kivételével egész évben működő oktatópályát a testnevelésórák keretében ingyenesen használhatják majd az újpesti iskolások. Újpest az elmúlt időszakban több szabadidős sportlétesítménnyel gazdagodott. A Szilas-patak menti területek megújulásának részeként hamarosan átadják a sí- és szánkódombot, ahol síiskola is várja a téli sport iránt érdeklődőket. A felvonóval és világítással felszerelt korszerű műanyag pálya - amelynek csúszási adottságai megközelítik a havas lejtőkét - az időjárástól függetlenül biztosít lehetőséget a kezdő és haladó tanítványok számára, hogy a helyes technika elsajátítása mellett egész évben készülhessenek a téli szezonra. A Hóbarátok Sport Egyesület által üzemeltetett oktatópályával olyan rendszeres sportolási lehetőséghez jutnak az újpestiek, ahol kellemes, biztonságos környezetben, kedvezményes belépődíj ellenében, képzett szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg a síelés és a snowboardozás alapjaival. A pályán minden újpesti iskolás megtanulhat síelni, és kipróbálhatja, milyen, amikor hó nélkül, tél nélkül is siklik a léc. Az önkormányzat megteremtette a lehetőségét annak, hogy a diákok számára az élmény és az oktatás is ingyenes legyen. Az iskolák szervezésében érkező csoportoknak a jókedven és a kíváncsiságon kívül mást nem kell vinniük magukkal, hiszen a pálya üzemeltetője a felszerelést is biztosítja. A sípálya mellett található és hamarosan elkészülő szánkózódombot mindenki ingyenesen veheti igénybe. A közös csúszkálás az előttünk álló téli hétvégéken remek időtöltés lehet az egész családnak. Rádi Attila alpolgármester a közelgő megnyitó kapcsán lapunknak elmondta, a Szilas Park célja, hogy az egész családnak kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtson. A különböző korosztályoknak tematikus terek épülnek. Tavaszra elkészül a lábtenisz- és tengópálya, a kosárlabdapálya és a közlekedési tanpálya. A BKV-végállo- más melletti részt a kutyások már birtokba is vették. A közel 25 ezer négyzetméteres területen a kutyák szabadon szaladgálhatnak gazdáik felügyelete mellett. U. N.