Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-01-31 / 4. szám
I Köztér Újpest előretekint Idén január 25-én találkoztak először az Újpesti Közművelődési Kör tagjai, akik visszatérő vendéget üdvözölhettek évadnyitó klubestjükön. Míg Wintermantel Zsolt az első, két évvel ezelőtti látogatásán főként tervekről beszélt, most már a város számos eredményétől szólhatott. A megjelentek előtt is újra bizonyossá vált: az újpestiek mernek előretekinteni. Az est házigazdája dr. Kőrös András, a kör ügyvivője volt. Wintermantel Zsolt kérdésre válaszolva felidézte: a párhuzamosságok megszüntetésével, hatékonyabb ellátási, működési formák bevezetésével, szoros gazdálkodással az elmúlt két évben sikerült egyensúlyba hozni a korábban 900 milliós belső hiánnyal terhelt költségvetést. A polgármester példaként említette, hogy a drágább külsős cégek helyett az Újpesti Városgondnokság Kft. vette át a zöldfelületek, illetve a nem fővárosi kezelésű közterületek gondozását. Ugyancsak a szigorú költség- vetési politikának köszönhető, hogy sikerült elkezdeni a szakrendelő felújítását is, illetve Újpest saját uszoda építésébe foghatott - emelte ki Wintermantel Zsolt. Hozzátette, a városvezetés szoros kapcsolatot alakított ki a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelettel, aminek eredményeként javult a közbiztonság is. Az újpestiek egyik legnagyobb vágya a szakrendelő felújítása volt.- Miután a város tulajdonba vette a rendelőt, megkezdődhetett a felújítás. Az energetikai és fűtési rendszer korszerűsítését uniós forrásból, míg a belső terek felújítását és az új orvosi eszközök beszerzését önkormányzati pénzből fedezzük - mondta el Wintermantel Zsolt a tavaly nyáron kezdődött, mintegy félmilliárdos beruházásról. Az Újpesti Párbeszéd kérdőíveiből kiderült, hogy ugyanilyen komoly igény van egy uszoda építésére is.- Örömmel mondhatom, hogy megkezdődtek az építkezések, és október-novemberben végre megnyílhat Újpest saját uszodája - emlékeztette a másik jelentős beruházásra a hallgatóságot a polgármester. Sikeresen megkezdődtek az Újpestet is érintő közigazgatási átalakítások, amire tudatosan készült a város, így az év eleji átállás zökkenőmentesen zajlott le. Az új rendszernek köszönhetően a jövőben valóban csak az önkormányzati feladatkörök maradnak helyben, a többi pedig az államigazgatáshoz kerül majd. Az átalakítások eredményeként ügyfél- és polgárközpontú ügyintézés, illetve szolgáltatások állnak az újpestiek rendelkezésére. A szociális rendszerről szólva Wintermantel Zsolt kiemelte: a szociális bérlakásrendszer felülvizsgálata azt a cél szolgálja, hogy valóban csak azok kapjanak támogatást, és olyan mértékben, akik és amennyire rászorulnak. Minderre azért volt szükség, mert korábban olyanok is szociális bérlakásokban élhettek, akik a valós bevételeik alapján erre nem voltak rászorulva. Újpest vezetése így valóban azokat támogatja, akik szükséget szenvednek. A polgármester beszélt a Babaköszöntő programról, amelynek keretein belül újpesti újszülöttek kapnak egy- egy babakelengyét tartalmazó csomagot a várostól. Várakozáson felüli sikerként értékelte az újpesti elsősöknek ajándékba adott mesekönyv iránti óriási érdeklődést is. Emlékeztetett arra is, hogy az Újpesti Cseriti, az önkormányzat jótékonysági szervezete által szervezett egyik akciónak köszönhetően több mint tíz tonna üdítős kupakot sikerült összegyűjteni azért, hogy ezeknek az árából egy nagybeteg kisfiú járássegítő gépet kaphasson. A találkozón természetesen kikerülhetetlen téma volt a sport is. Erről szólva a polgármester hangsúlyozta: míg az Újpesti Torna Egylet korábban anyagi nehézségekkel küzdött, közös munkával és együttműködéssel sikerült elérni, hogy mára ismét a kiszámíthatóság, a biztonság jellemzi a klub működését, és egymás után igazolnak Újpestre a sikeres olimpikonok. Legutóbb Gyúrta Dániel és Kozák Danuta határoztak úgy, hogy a 2016-os ötkarikás játékokra már lila-fehér színekben készülnek majd. A polgármester Újpest és az újpesti közösség sikerei mellett szólt a nehézségekről is. Az Alkotmány- bíróságnak a hajléktalanokkal kapcsolatos, legutóbbi döntésére utalva azt mondta, biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy ezek az emberek ne az utcán éljenek, ugyanakkor nem engedhető meg, hogy ne tartsák be az együttélés legalapvetőbb szabályait. Újpest parkolási gondjairól elmondta, a megoldás függ a dugódíj bevezetésétől, ami a 4-es metró uniós támogatásának feltétele volt. A megvalósítás mikéntjéről jelenleg is folynak az egyeztetések. Újpest ugyanis a főváros döntésének megszületése után és annak megfelelően alakítja majd át a parkolási rendszerét - fűzte hozzá a városvezető. Az est végén a Közművelődési Kör nevében Bertalan Tivadar, Újpest és a főváros díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia tagja nyújtotta át egyik festményét Wintermantel Zsoltnak. GAZSÓ RITA, M. ORBÁN ANDRÁS Félszázan látogattak a Parlamentbe A zord időjárás sem tartotta vissza a Parlamentbe látogató iskolásokat. Wintermantel Zsolt meghívására január 24-én délelőtt a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola 5. és 6. osztályos diákjai látogatták meg az Országházat. Az idegenvezetéssel egybekötött látogatásra ezúttal is Hladony Sándor önkormányzati képviselő kísérte el a nebulókat. A tanulók elsőként az épületet ábrázoló gyufamakettet nézhették meg, majd a főlépcsőn keresztül a kupolateremben elhelyezett Szent Korona felé folytathatták útjukat. Az iskolások megtekinthették a társalgóban elhelyezett óriásszőnyegeket, amelyeket eme csoport tagjai is ámulattal és csodálva szemléltek. Az ülésterem után a híres szivartartókat szemrevételezhették az iskolások. A látványos séta közben számos érdekes információt hallhattak a vendégek a ház történetéről. Megtudhatták például, hogy az Országház tizenkilenc éven át épült, és a főlépcsőt környező márványoszlopokból pedig a világon mindösszesen egy tucat van. Mint ismert, Wintermantel Zsolt harmadik éve szervez Parlament-látogatásokat az újpestiek, elsősorban iskolás csoportok számára. A következő látogatásra egy hónap múlva kerül sor, amikor ismét ötven diák nyerhet betekintést a világ száz legszebb épülete között számon tartott Parlament csodáiba. SZ. E.