Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-07-18 / 27. szám
Közbiztonság tizsákkal, a pénztárat megkerülve akart távozni az egyik Garam utcai áruházból július 7-én délután. Az őr megállásra szólította fel a férfit, majd az irodába kísérte, ahol a hátizsákból tíz darab káyé került elő. A rendőrök a helyszínen elfogták a kávétolvajt, aki ellen szabálysértési értékre elkövetett lopás miatt folyik eljárás. KUKÁT RUGDOSOTT, ORDIBÁLT A szemetest rugdosta és ütlegelte, a járókelőkre pedig ordibált egy férfi a napokban késő este Újpest-központban. A kiérkező járőrök a bejelentő által adott személyírás alapján a helyszín közelében elfogták a kukarugdo- só-üvöltöző férfit, akinek garázdaság miatt kell felelnie. MOA Újabb elsőajtós járatok jönnek Július közepén és augusztusban ismét bővül az elsőajtós felszállási rendben közlekedő nappali buszjáratok köre - tudatta a BKK A rendszer egyik sajátossága, hogy az utasok igény esetén a járművezetőnél is vásárolhatnak jegyet. Elsőajtós felszállási rendre áll át a következő hetekben a 25-ös, valamint a Gyálra és Törökbálintra közlekedő összes busz. Mint ismert, a 104-es, a 104A és a 204-es vonalon még június végén bevezették az elsőajtós felszállást. A BKK szerint eredményes a program, amit jól mutat, hogy a BKK jegyárbevétele folyamatosan növekszik, és ennék köszönhetően több forrás jut a járműpark fejlesztésére is. Jelenleg 103 nappali, 31 éjszakai és 2 trolijáraton működik elsőajtós felszállási rendszer. Ezt egyébként „ a járművek megállóiban elhelyezett menetrendtáblákon is feltüntetik. BKK/MOA ÚJPEST I, S AUTÓT AKART FELTÖRNI Megpróbálták feltörni az autóját annak a nőnek, aki erről azonnal értesítette a rendőröket telefonon még június utolsó napjaiban, kora hajnalban. Az érintett a lakásának az ablakából látta, amint két ismeretlen férfi Renault-jának a zárját feszegeti. A nő rákiabált az elkövetőkre, akik a Dugonics utca irányába futottak, azonban a részletes személyleírás után a rendőrök még a környéken intézkedés alá vontak két férfit, akiket a bejelentő egyértelműen felismert. A párost a rendőrök elfogták, ellenük lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. MEGINT LOPNI AKART Gyanúsan viselkedő férfihoz hívtak rendőrt július 8-án hajnalban a Kordován téren. A bejelentő a vegyesbolt közelében figyelt fel a szokatlanul viselkedő férfira, aki időközben bement a lépcsőházba, ahonnan a vegyeskereskedés raktárhelyisége nyílik. A rendőrök átvizsgálták a területet, a hátsó udvarba kiérve egy biztosítékszekrényben elbújva megtalálták a férfit. A rendőrök előtt már jól ismért betörő most épp az üzlet raktárhelyiségének üvegfalát borító szilikontömítést próbálta kifeszíteni az üveg fakeretéből, amiben az egyenruhások megakadályozták. Az elfogott férfinak lopás miatt kell felelnie. A TEMETŐNÉL LOPOTT NYAKLÁNCOT Hátulról odalépve tépte ki idős áldozatának nyakából a láncot egy férfi július 9-én. A sértett a Megyeri úton a temető közelében tartózkodott, amikor hátulról egy férfi kitépte nyakából aranyláncát, és azzal a Baross utca irányába menekült. A rendőrök átfésülték a környéket, azonban a tolvajt nem találták meg. Az elkövető kb. 40 év körüli, 160-170 cm magas, átlagos testalkatú, vöröses rövid hajú, vöröses körszakállat viselő, szeplős arcú férfi. A lopás idején fekete, hosszú nadrágot, szürkés-drapp hosszú ujjú pólót és szürke mellényt viselt, a rendőrség keresi. KÁVÉ A HÁTIZSÁKBAN A biztonsági őr tartotta vissza azt a férfit, aki egy feltűnően nagy háUgyancsak a megállókban találkozhatnak az utasok a BKK Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszerének (FUTÁR) kijelzőivel. Ezek, valamint a járműveken elhelyezett kijelzők a jármű útiránya, indulási ideje mellett valós idejű információkat szolgáltatnak majd nem csak a járatok közlekedéséről, de egy esetleges forgalmi változásról is, megkönnyítve és kiszámíthatóvá téve az utazás tervezését. A rendszer a menetrend és a valós forgalmi helyzet alapján majdnem pontosan képes kiszámítani, melyik járat mikorra ér az útvonalán található megállókba. Sziget Fesztivál zajküszöbökkel, párbeszéddel Tisztelt Újpesti Lakos! Idén augusztus 5-én veszi kezdetét a Sziget Fesztivál, s ugyanúgy, mint korábban, továbbra is komoly hangsúlyt fordítunk arra, hogy minél kevesebb zajterhelést okozzon a rendezvény a környező lakóknak. A szabadtéri színpadokon 23 órakor befejezzük a koncerteket, és ezután hangszigetelt sátrakban folytatjuk a programot, és természetesen a sátrakban éjszaka is működő programhelyszínek hangszintbeállításához idén is lesz hangpróba. A rendezvény alatt végig hangméréseket végeztetünk a Duna mindkét oldalán JÓSZOMSZÉDI VISZONYT ÁPOLVA Nem közömbös nekünk, hogy a környék lakói hogyan élik meg a Szigetet, és ezúton is szeretnénk tudatni Önökkel, mennyire hálásak vagyunk, hogy évről évre egyre megértőbben és segítőkészen állnak a fesztiválhoz. Természetesen nem kívánunk visszaélni a jóindulatukkal, és továbbra is igyekszünk a felmerülő problémákat azonnal orvosolni, hiszen a kialakult jószomszédi viszonyt szeretnénk fenntartani. Amennyiben este 11 óra után is bárhol azt tapasztalják, hogy zavaróan hangosak lennénk, kérjük, jelezzék a 920-0676-os számon, hogy azonnal intézkedhessünk. Ha bármi egyéb zavaró hatást tapasztalnak, kérjük, észrevételeikkel szintén forduljanak bátran a kollégáinkhoz a fenti telefonszámon vagy a lakossagibejelentes@sziget.hu email címen. Még egyszer köszönjük az eddigi türelmüket, s ígérjük, minden tőlünk telhetőt megteszünk idén is azért, hogy az Önök megelégedését is szolgálva, zavarmentes teljen el ez az egy hét. (Bővebben: www.ujpest.hu ) A Sziget Fesztivál szervezői Sziget jegyeket lehet nyerni az Újpest-Káposztásmegyer Facebook oldalon induló játékon. A belépők az önkormányzat és a Sziget megállapodásának köszönhetők.