Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-07-18 / 27. szám

Köztér Felejthetetlen napok, sok programmal Színes, szép szünidő Miként legutóbbi lapszámunkban is írtuk, a szünidő beköszöntével immár új helyszínen nyitotta meg kapuit az újpesti önkormányzat által szervezett nyári tábor. A Bródy Imre Gimnázium épületegyüttese 220 diáknak ad ott­hont a nyári szünidőben, akik azonban elsősorban az intézmény falain kí­vül töltik a nyári vakáció napjait: a korábbi évekénél ugyanis több és színe­sebb, izgalmasabb programok várják őket. A nyári napközis tábor elindítása az önkormányzat korántsem kötelező, hanem önként vállalt prog­ramja. A gyerekeket csoportonként különböző elfoglaltságok - gyermekszínházi előadások, kü­lönböző kézműves-, ügyességi és ismeretterjesztő foglalkozások, sport- és sorversenyek, vetélkedők - várják. A nyár folyamán több állandó, kiemelt programon is részt vehetnek, így ellátogathatnak az állatkertbe, a Tarzan Parkba, az Aquaworldbe, a Lepkemúzeumba vagy az Andretti fagyizóba - szá­molt be a napközis táboréletről a Bródy Imre Gim­názium igazgatója, Ciczy Béla. Ottjártunkkor futott be szüleivel a szeptembertől negyedik osztályba készülő Imi. Neki már ez a második hete a nyári táborban. Láthatóan otthon érzi magát.- Nagyon szeretek itt lenni, annyi klassz helyen jár­tunk! Tegnap az Aquaworldben voltunk, ma pedig a veresegyházi Medveparkba megyünk! A pénteket is várom, mert akkor meg fagyizni is fogunk - teszi hoz­zá csillogó szemmel, és már fut is újdonsült barátaihoz. Párakapu kitárva Az idei nyáron is frissítő, hűtő vízpermetre lelünk az Újpesti Piac-és Vásárcsarnok területén. A virágpavilon és a nagycsar­nok között kihelyezett párakaput még a hirtelen beköszön­tő kánikula idején helyezte üzembe az önkormányzat, de jó szolgálatot tesz 30 Celsius-fok alatt is. A hűsítő-párásító kapu ugyanis az újpestiek egyik kedvence, korosztálytól függetle­nül, s ez már a harmadik nyár, hogy élvezhetjük hatását. A me­legben, erős napsütésben szervezetünk naponta vágyik a fel­frissülésre. A párakapu a piac vásárlóinak és az arra közleke­dőknek nyújt felüdülést Nyári színpompa A parkok és sétányok, virág­ágyások növényeinek gon­dozását, a hiányzó egynyá­ri virágok ültetését folyama­tosan végzik az Újpesti Vá­rosgondnokság szakemberei a nyári napokon is. EGY KÉP EGY MONDAT

Next

/
Thumbnails
Contents