Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-06-20 / 24. szám
Múltidéző i w/cert' éófacebook XXXI. rész Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. Újpest központja Az István út az Árpád úti kereszteződéséről a felvétel 1930-1931 körül készült, körülbelül a mai villamosmegálló nyugati (korlátos) szélétől. Jól érzékelhető, hogy az úttestet 1987-1989 között milyen mértékben szélesítették ki, átrajzolva ezáltal a városközpont jellegzetes arcát is. A bal oldalon előtérben a sarki Diamant-palota, amely sok kisebb üzletnek adott otthont. A patikát, a borbélyt és az ismert Meinl kávéüzletet az Árpád út túloldalán ruhaüzlet követte. A mai Állami Áruház helyén még földszintes üzletsor volt. A sorból kiemelkedik a Cyklop-ház, amely a képen eltakarja a városházát, míg a háttérben a Postapalota épülete sejlik fel. A bal oldali közlekedésnek megfelelően az úttesten B jelzésű villamos halad Megyer felé. Ez a járat a Nyugati pályaudvartól a Lehel utcán át érkezett Újpestre, és az István utcától a Károlyi és Baross utcán haladt végig. A kétkocsis szerelvény pótkocsija jellegzetes nyitott peronos kivitelű volt, e típus megmaradt példányát a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum városligeti épületének falai őrzik. A villamostól balra, az Árpád úton egy kis Rába autóbusz eleje bukkan fel. Tovább a kereszteződésen túl az István úton a városházáig halad; itt volt a Keleti pályaudvartól érkező korabeli 20-as buszjárat újpesti végállomása. B. K A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Mariannei és Krizsán Sándor helytörténész. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! A 10-es villamos az Újpesti Naplóban - emlékek, történetek Robbantani veszélyes Az Izzó 75-ös épületében kezdődött számomra a nagybetűs Élet, érettségi után, 1964-ben, a Rádiócső Kémiai Laborban. Nekem máig, ha azt hallom, hogy gyár, akkor az a második emelet jut eszembe. A lépcsőháztól balra a labor, szemben a főnökök. Zöldi Miklós az osztályvezető és Magyarné Gáspár Márta vegyészmérnök, a helyettes szobája. Balra a tulajdonképpeni laboratórium, Császár Éva csoportvezetőségével. Józsefi bácsi volt az egész labor művezetője, de Császár Évával szemben ezt a hatalmát nem gyakorolta. Éva technikus volt, és nagyon jó szakember, hihetetlenül okos, hihetetlenül művelt, akihez hasonlóval női kiadásban nem tudom, találkoztam-e valaha. Csak hát, amit a Teremtő adott neki észben, lélekben, műveltségben, intelligenciában, azt megspórolta tőle a külső adottságait illetően. A fontos szakmai kérdések többnyire Császár Éva technikus és Gáspár Márta mérnöknő között dőltek el. Márta ragyogó elméleti szakember volt, az egyetem vegyészmérnöki karát vörös diplomával végezte el, és magabiztosan birtokolta tudását. Éva nem ismerte olyan szinten a kémiát, mint a mérnöknő, viszont hihetetlen érzékkel látta a problémák gyakorlati oldalát. Márta olykor kijött a laborba, vagy átment a Józsefí-részlegbe, és elmondta a magáét, majd, visszament az íróasztala mellé. Nemritkán nyomában ott ellenkezett Éva, olyanokat mondva, hogy „de Mártikám, arra nem gondolsz...", vagy „Márti- kám, azért jusson eszedbe az is...", és már tűntek is el mindketten a főnöki szobában. Hogy ki mit mondott, és ki mit válaszolt, nem tudtuk, de szerintünk sokszor Zöldi döntötte el a vitát, vagy hirdetett „döntetlent". Márta kísérletező típus volt, Éva, ha ideje engedte, inkább cigarettázott és beszélgetett az elszívófülkék valamelyike előtt a magasított széken ülve. Márta, ha valami érdekeset olvasott a szakirodalomban, és neki megtetszett, azt meg akarta valósítani. A sokáig emlékezetes kísérlet egy csendes délutánon történt, amikor Márta ismét talált valami újdonságot valamelyik külföldi folyóiratban, és úgy érezte, ő ezt megpróbálja. De nem pont ugyanúgy, hanem hozzáteszi a saját szakmai fantáziáját is, és variál a folyamaton egy kicsit. Ott állt az elszívófülkék egyikénél, töltött, szórt, mért, melegített, párolt, csepegtetett, amikor „zsupsz, egy pillanat", ott termett Éva, és érkezésének lendületével kiütötte Márta kezéből az általa éppen töltésre emelt mérőpoharat. Csörömpölés, lélegzetek elállnak, szemek kimerednek. Éva törte meg a pillanatnyi csendet:- Márta, az isten áldjon meg, hát felrobbantunk volna! Lassan oldódott a feszültség, Márta némi külső és nagyobb belső remegéssel ment a szobájába, leült az íróasztalához, és két és fél oldalas egyenletben vezette le, hogy miért mentünk volna ripityára. Mert elméletben hibátlanul tudta. Viszont Éva vette észre a pillanatokon múló tragédiát. Ami viszont nagyon is gyakorlati lett volna. RÉTI JÁNOS, T-emlékkönyv, www.tizesvillamos.hu
