Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-31 / 21. szám
I J I ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM, 2013. május 31. Köztér Városunk nyerte mega Kihívás Napját a 70 ezres lélekszám fölötti települések kategóriájában Újpest a legsportosabb város Rekordszámú résztvevő indult el május 22-én reggel a Kihívás Napjának újpesti rendezvényein, hogy a tavalyi második helyezés után idén a győzelemre törjön. Ennek feltétele az volt, hogy a 15 perces regisztrált sportolások aránya a lakosság lélekszámához képest a legmagasabb legyen. Ú jpest Önkormányzata idén a Sportos Újpest! program- sorozat jegyében új alapokra helyezte a szervezést, és a résztvevőknek sokszínű, egész napos programot kínált, amelynek lebonyolításában az idén 128 esztendős Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC is részt vállalt. Az események 8 órakor kezdődtek a Szent István téren, ahol dr. Tabon Róbert jegyző invitálta humoros reggeli tornára az újpesti önkormányzat dolgozóit, hivatalnokokat, Újpest polgárait. Délután a Szent István téren kiskapus örömfoci kezdődött, amelyen Wintermantel Zsolt polgár- mester, önkormányzati képviselők, az UTE gyermek focistái, valamint az Újpest FC sztárjai: Simon Krisztián csatár és Vermes Krisztián csapatkapitány mérkőztek meg. Az eseményeken részt vett több más közismert újpesti sportoló is, így például Tibolya Péter, az UTE válogatott, világbajnok öttusázója, valamint Palancsa Doroty- tya újsütetű curlingvilágbajnok is. Az egész napos megmérettetés több helyszínen zajlott: bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, sportegyesületekben, edzőtermekben, összesen több mint tíz helyszínen. Az UTE Megyeri úti stadionjában reggel 9 órától 700 második osztályos kisdiák vett részt az Újpesti Sportvarázs versenyein. Május 22-én még soha nem tapasztalt együttműködés valósult meg azért, hogy minél többen sportoljanak, így Újpest nyerte meg a Kihívás Napját a 70 ezres lélekszám fölötti települések kategóriájában. Köszönjük, újpestiek, köszönjük, Újpest! U. N. A díjátadó ünnepséget május 31-én a Magyar Sport Házában tartja a Magyar Szabadidősport Szövetség. A gyermeknevelés művészet ugyanúgy, mint egy kőből kibontani a benne rejlő szobrot, sü I vagy hegedűből előcsalni a muzsikát. A pedagógusok munkája a kapcsolat történelem és a jövő között. E*® I így az Önök munkája igazi hivatás, ajövőbe vetett hit legnemesebb megváltása. r \ Tisztelettel, hálával és megbecsüléssel gondolunk Önökre az idei Pedagógusnapon is. Újpest Önkormányzata Budapest, 2013. június 2. ^ • y U __ _____-—-Tf ^4 _ 1 W intermantel Zsolt polgármester "rar* 1