Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-05-16 / 19. szám

1 Köztér Újpesten járt az izraeli nagykövet Párbeszéddel ismerjük meg egymást lián Mór, az Izraeli Állam magyaror­szági nagykövete Újpesten tett lá­togatást május 14-én. A diplomatát Wintermantel Zsolt polgármester és dr. Tahon Róbert jegyző fogadta a városhá­zán. Az épületben lián Mór megismer­kedett Újpest múltjával és jelenével.- Budapesten dolgozó nagykövetként szerintem el­sősorban nem az a dolgom, hogy az irodámban ül­jek, hanem inkább az, hogy megismerjem ennek a gyönyörű városnak a részeit és az itt élő embereket. Nem beszélve arról, hogy a zsidóság múltja és jele­ne is szorosan kötődik Magyarországhoz és a fővá­rosához. Nagyon örülök, hogy közelebbről megis­merhetek egy ilyen nagy múltú helyet, mint Újpest- mondta lián Mór. Koszorúzás a Mártírok utcai emléktáblánál A frissítő elfogyasztása közben a nagykövet meg­hívta Újpest polgármesterét Izraelbe, Wintermantel Zsolt pedig az Újpest FC szurkolójaként a lila-fehér csapat egyik meccsére invitálta a futballkedvelő diplomatát. Ezt követően együtt koszorúzták meg a Mártírok utcai holokauszt-emléktáblát.- Örülök, hogy egy ország nagykövete fontos­nak tartja megismerni a városunkat, és Újpest jó hí­rét viszi a világba. Újpest az alapítása óta egy színes kultúrájú, vegyes összetételű város, ahol a zsidóság mindig is fontos szerepet játszott. A holokauszt Új­pestet is súlyosan érintette, nagyon sok polgártár­sunkat hurcolták el innen. Természetes, hogy az Iz­raeli Állam nagykövetével emlékezünk az áldoza­tokra - mondta a polgármester. A közös főhajtás után lián Mór és vendéglátói meg­tekintették az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményt, majd meglátogatták az Újpesti Zsinagógát. Itt Szerdócz Ervin rabbi fogadta a nagykövetet, aki előbb megnéz­te a templomot és környékét, majd koszorút helye­zett el a zsinagóga melletti Mártírok Falánál, amely a holokauszt újpesti áldozatainak állít emléket. A láto­gatás zárásaként lián Mór diákoknak tartott előadást a Károlyi István 12. Évfolyamos Gimnáziumban.- A legfontosabb a párbeszéd, hiszen így ismer­jük meg egymást, és így tudunk együtt haladni elő­re. Párbeszéd államok között és persze emberek kö­zött. Ez nem egy sprintfutás, hanem egy lassúbb maraton. Fussuk együtt ezt a maratont! - összeg­zett a nagykövet. JUHÁSZ MÁTYÁS Városfejlesztési program Új kutyafuttató a Szabadság parkban Csibész és barátai álma teljesült Boldog kutyusok és gazdáik vehet­ték birtokukba kedden délután a Szabadság parkban az újpesti önkor­mányzat által újonnan kialakított kutyafuttatót. A több mint hatszáz négyzetméteres területen fekvő, ár­nyas fák alatti, füves kutyajátszóte- ret a Közhasznú Foglalkoztató mun­katársai a napokban fejezték be. A Nem Nagy Dolog! kezdeménye­zés egyik elemeként az újpesti önkor­mányzat még több kutyafuttatót épít Újpest több pontján. A napokban a Szabadság parkban fejeződött be egy új kutyajátszótér kialakítása, amelyet kedden délután adott át az önkor­mányzat nevében Wintermantel Zsolt polgármester és Balázs Erzsébet ön- kormányzati képviselő.- Nagyon sok itt élő kutyatulajdo­nos keresett meg korábban azzal a problémával, hogy nem tudják hol sé­táltatni kedvenceiket. Ezért is döntöt­tünk úgy, hogy itt, a Szabadság park­ban hozzuk létre, ahová korábban pó­rázon hozták sétáltatni a négylábúa­kat - tudtuk meg Balázs Erzsébet ön- kormányzati képviselőtől.- Azért kezdeményeztük az önkor­mányzat felé a most elkészült kutya- futtató megépí­tését, mert ide, a Szabadság park­ba sok család, kis­gyermek jár, akik miatt nem akar­tuk szabadon en­gedni a kutyuso- kat - mondta Margittay Anita, annak a Csibésznek a gazdija, aki a közelmúlt­ban szívhez szóló levelet küldött a pol­gármesternek. - Sok kutyás él erre, so­kan írták alá a kérelmet is, mindannyi­an hálásak vagyunk az önkormányzat­nak, hogy meghallgatta a kérésünket - tette hozzá. Az önkormányzat nemcsak a fut­tató létrehozásánál fogadta el az itt élők javaslatát, de annak kialakításá­ban is támaszkodott a kutyatulajdo­nosokra. A helyiek javaslatára így vá­lasztották ki a Szabadság parknak azt részét, amely elég árnyékos és füves, valamint így kerültek ki a játszóeszkö­zök, padok, melyeket az Újpesti Vá­rosgondnokság készített a futtatóba.- Korábban itt, a környéken csak pó­rázon tudtuk sétáltatni a kutyáinkat, most, hogy készen lett az új futtató, sok­kal többet járunk ki. Egész délutánokat töltünk el itt, és ennek köszön­hetően lényegesen kezelhetőb­bé vált a kutya - így Merza Éva, Tracy, a beagle lánykutya gazdája. A gazdik örültek a korábban megkapott kutyapiszok-gyűjtő készleteknek is. Számukra ter­mészetes, hogy felszedik kutyáik után a kutyapiszkot. Csibész és barátai önfeledten vették birtokba az új játszóteret. Nagyokat lo­holtak az árnyas fák alatt, kipróbálták a játékeszközöket, majd segítettek átvág­ni a szalagot a polgármesternek. G. R. EGYÜTT A TISZTÁBB ÚJPESTÉRT Május 18-án reggel 9 órától újabb kutyapiszok-mentesítési akcióra vár mindenkit Újpest Önkormány­zata. Ezúttal a víztorony mellet­ti füves területet szabadítják meg a kutyaürüléktől az Állatmentő li­gával és a Rex alapítvánnyal együtt. Várják az önkénteseket, akik szá­mára meglepetéssel is készülnek. NEM NAGY DOLOG!

Next

/
Thumbnails
Contents