Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-05-10 / 18. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - VII. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM, 2013. május 10. Sport Emléknap Halassy Olivér tiszteletére Egy esztendővel ezelőtt vette fel az újpesti olimpiai bajnok, Halassy Olivér nevét a Német Tagozatos Általános Iskola. A névfelvétellel egyidejűleg az olimpiai iskolákhoz is csatlakozott. A Halassy a huszonnegyedik olyan iskola, amely egy magyar olimpiai bajnok nevét viseli. Névadójának tiszteletére emléknapot szervezett az iskola vezetése. A nap programja a Halassy Olivér Sportközpontban kezdődött, ahol előbb a létesítmény vezetője, Borsebe Cábor köszöntötte a vendégeket, a hat fővárosi általános iskolából érkezett kosárlabdacsapatokat. A Halassy Olivér Általános Iskola igazgatója, Orbán Ildikó rövid beszédében kiemelte, büszkén viselik az olimpiai bajnok nevét, majd kijelentette, mindent megtesznek, hogy megfeleljenek Halassy Olivér emlékének. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester arról beszélt, hogy a taps és az ünneplés nem a meghívott vendégeknek szól, hanem azoknak a gyerekeknek, akik sporttal, most éppen kosárlabdázással tisztelegnek a fantasztikus sportember, Halassy Olivér előtt. Még mielőtt hullani kezdtek a kosarak, a résztvevők és a vendégek megkoszorúzták az olimpia bajnok mellszobrát a sportcentrum bejáratánál. A kosárlabdatornán részt vevő csapatok: Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskola, Hajós Alfréd Általános Iskola, Szent-Györ- gyi Albert Általános Iskola, Szűcs Sándor Általános Iskola, Németh Imre Általános Iskola és Bene Ferenc Általános Iskola. A torna győztese a Németh Im- re-iskola csapata lett. Az érmeket az olimpiai bajnok lánya, dr. Halassy Ilona adta át a gyerekeknek, s a torna legeredményesebb játékosát, a Bene Ferenc iskola diákját, Szecsei Gergőt egy díszes serleggel ajándékozta meg. A program délután az iskolában folytatódott, ahol a diákok rövid műsorral kedveskedtek a vendégeknek, majd virágot helyeztek el Halassy Olivér emléktáblájánál. (gergely) Isten éltesse, Göröcs János! y Az Újpest FC legendás játékosa május 8-án Ünnepelte 74. születésnapját. Göröcs Titi, azaz Göröcs János tizenöt év alatt öt bajnoki címet ünnepelhetett lila-fehér színekben. Göröcs János, az újpesti labdarúgás történelmének egyik legjobb futballistája briliáns technikai képességeivel, játékintelligenciájával a hatvanas évek kiemelkedő klasszisjátékosa volt. Titi 1957 és 1972 között másfél évtizeden keresztül futballozott a Megyeri úton, ahol 339 bajnoki mérkőzésen 109 gólt szerzett. A válogatottban 62 találkozón 19-szer talált az ellenfelek hálójába. Ötszörös bajnok, kétszeres MNK-győztes. Olimpiai bronzérmes (1960), KEK-gólkirály 8 góllal (1962), VVK-döntős, KEK-elődöntős. 1972-ben Tatabányára igazolt, ahol KK-győztes lett. Edzői karrierjét az Újpest serdülőivel kezdte 1974- ben, majd 1976-ban Kuvaitba igazolt. Az Újpest felnőttcsapatának edzője 1985 és 1988 között, 1987-ben együttesével bajnoki ezüstérmes és MNK-győztes lett. Újpesten 1985-től a klub örökös bajnoka, Újpest díszpolgára, 2012 óta Budapest díszpolgára. Szemüveget a bírónak! Az elmúlt hétvégén az Újpest FC mondhatni lemásolta az őszi Győrben lejátszott mérkőzését. A Megyeri úton - egyébként minden úgy alakult, ahogyan eltervezték a hazaiak. Vezettek, jól játszottak, amikor elérkezett a 93. perc, csakúgy, mint tavaly október 21-én az ETO Parkban. Akkor Kamber fejelt, most Strestik rúgott gólt Balajczának. Vesztett az Újpest. Már ott is kérdések merültek fel a góllal kapcsolatban, sokan vitatták - és nem csak lila-fehér érzelmű- ek - hogy Balajcza Szabolcs a gólvonalon túl fogta meg a labdát, vagy sem. Vasárnap sokkal látványosabb és valljuk be bosszantóbb volt a három pontot eldöntő bírói ítélet. A bajnokságra törő győri együttes szlovák zsoldosa ugyanis bőven lesen állt, amikor indította a társa. A televízió felvételén tisztán látszik, hogy bakizott a játékvezető, amikor nem fújta vissza a támadást. Puhl Sándor, a világ legjobb játékvezetőjének többször is megválasztott egykori futballbíró, talán a mundér becsületét védve, a sporttévé adásában viszont, dicsérte az ítéletet. Minden esetre, a spori döntése vereséget jelentett az ebben az idényben, talán legjobban futballozó újpestieknek. VÉLEMÉNY Fütyülni nehéz, beszélni tilos Tudom, nehéz a dolga a játékvezetőik) nek. Huszonkét futballistát kell kordában tartani a füttyös embernek, és akkor még nem beszéltem az állandóan reklamáló edzőkről és a föl s alá futkáro- zó asszisztensekről, akik vagy segítenek a szerencsétlennek, vagy nem. Az utóbbi időben sajnos kevéssé, pedig lassan már többen vannak a pálya szélén, mint néhány meccsen a szurkolók a nézőtéren. Persze megértem a sporit, hiszen rengeteg dolog elvonhatja a figyelmét a mérkőzés alatt. Először is a focisták állandóan futkároznak, a labda pattog, a nézők meg ordítanak ahelyett, hogy csendben figyelnék az eseményeket. Zajban nehéz koncentrálni. Például szinte képtelenség egy leshelyzetet észrevenni, nem is szólva arról, milyen istentelen feladat futás közben ziháló tüdővel megfújni azt a fránya fütyülőt. Jut eszembe, milyen érdekes, edző, játékos, szertáros és ki tudja, még ki, bátran nyilatkozhat a meccsek után, a bírók egy kukkot sem mondhatnak a történtekről. Állítólag tilos! Hibázni szabad, beszélni nem. Egykoron méltán választották többször is a földkerekség legjobb játékvezetőjének a mi bírónkat, még vb-döntőn is dirigált, mindenki megelégedésére. Ma a legnagyobb szakértő a sporttévében, magyarázza a helyzeteket, a bizonyítványt, és védi a kollégáit. Pedig akár mondhatná, sajnos hibázott a bíró, ítélhetett volna szabadrúgást, adhatott volna sárga vagy piros lapot, esetleg beinthette volna a lest az asszisztens. Nem, ő inkább mismásol, védi a mundér becsületét. Nagy kár! És dicsér. Dicséri a partjelzőt, aki - mert nem állt vonalban, ezért nem látta tisztán a helyzetet - nem intett, pedig a napnál is világosabban látszott, hogy a csatár lesen állt, amikor társa indította. Úgy mondta, jól döntött, mert nem volt biztos a dolgában, és akkor a nemzetközi szövetség előírása szerint nem kell jeleznie. Kérdem én: akkor miért van ott a partvonal mellett? Miért nem követi rendesen a támadást, miért nem mer dönteni? Hja! Úgysem kell megmagyaráznia. Nem beszélhet! Gergely Gábor