Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)

2013-01-17 / 2. szám

Gyúrta: Bárcsak köztünk lenne Alexander! A Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti ülé­sén Gyúrta Dánielt utánpótlás kategóriában fair play díjra terjesztették fel. Újpest büszkesége, az immáron UTE-színekben versenyző olimpiai bajnok mellúszó Párizsban, az UNESCO székhá­zában, a Nemzetközi Fair Play Díj ötvenedik át­adásán kapja meg az elismerést áprilisban. A vi­lágbajnok londoni olimpiai győzelme után jelen­tette be, hogy aranyérme másolatának átadásá­val tisztelegni kíván a tavaly április végén, 26 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt riválisa és barátja, Alexander Dale Oen emléke előtt.- A magyar Év Sportolója-díjátadóhoz hasonló eseményen adtam át Alexander testvérének az ér­met - mondta hazaérkezését követően Gyúrta Dá­niel. - Norvégul köszöntöttem a hamari olimpiai amfiteátrumban az ünnepségen megjelenteket. Be­vallom, nagyon meghatódtam, amikor a legalább négyezer ember állva, könnyeivel küszködve perce­kig tapsolt, amikor nyelvükön megszólaltam, és el­mondtam az itthon megtanult szöveget. Kamutijenő, a Magyar és Nemzetközi Fair Play Bi­zottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy az olimpián nemcsak a győzelem a fontos, hanem az emberség és az együttérzés is. Most ezt díjazza a grémium.- Természetesen nagyon jó érzéssel tölt el, hogy megkapom a díjat - jelentette ki Dani. - De, bár­csak ne én volnék a kiválasztott, mert akkor Alexan­der még mindig köztünk lenne, és egymás ellen ver­senyezhetnénk.- Tetted Norvégia-szerte is nagy visszhangot váltott ki. Az újságok külön oldalakat szenteltek Gyúrta Dánielnek.- Igen, magam is tapasztaltam ezt. De higgyék el, különösebb dolgot nem csináltam, csak betartottam augusztusban tett ígéretemet. Remélem, Alexander szüleinek, testvérének tudtam valamelyest enyhíteni azt a hatalmas fájdalmat, amelyet barátom elveszté­se okozott a családnak. GERGELY GÁBOR Szakosztályról szakosztályra Eae*3' Egyre erősebb a röplabdaszakosztály Az Újpesti Dózsa (1956-ig Bp. Dózsa) röplabdaszakosztályát, férfi és női szakágat működtetve, 1948-ban alapították. A csapat több mint negyven­éves története során a lila-fehér klub egyik legeredményesebbje volt. A férfiak az 1955-63, míg a nők az 1963-68 közötti időszakban meg­szakítás nélkül nyerték a bajnoki cí­meket. Az újpestiek mindig megha­tározó szerepet játszottak a hazai röplabdázás életében, éppen ezért a sportkedvelők megdöbbenésé­re 1990-ben a női, majd 1992-ben a férfi szakágat is megszüntették. Ti­zenhat évi hosszú szünet után, 2008. július 15-én azonban felébredt Csip­kerózsika-álmából a szakosztály, de csak a női szakág indult újra.- Szerencsére nem szunnyad­tunk el örökre, mi több, egyre erő­sebbek vagyunk, egyre többen vá­lasztják a röplabdázást a sportol­ni vágyó lányok közül - mond­ta Ancsin Ildikó szakosztályveze­tő. - A felnőttcsapat a hazai első osztályú bajnokságban vitézkedik, a juniorok és a legkisebbek is szép eredményeket érnek el.- Még ejtünk szót a felnőttekről, de előbb az utánpótlásról beszél­jünk. Jönnek a gyerekek az UTE-ba?- Nagyon szoros és gyümölcsö­ző a kapcsolatunk az ÚCSDSE-vel. Náluk is kiváló munka folyik, sok tehetséges, ügyes gyerek bonto­gatja szárnyait az egyesületben. Bátran mondhatom, előbb-utóbb többen bekerülhetnek tőlük az UTE röpisei közé.- A felnőttcsapat hol áll a baj­nokságban?- Szerintem nem álom, hogy bekerüljünk a legjobbak közé, a rájátszásba. Nincs különösebb különbség a csapatok között, egy- egy pont fog dönteni a mérkőzé­seken.- Tavaly még a nemzetközi po­rondon is játszottak. Nem volt túl korai a mély viz?- Jó volt kipróbálni magunkat, hol is állunk a nemzetközi me­zőnyben. Sok tapasztalatot sze­reztünk, amit a hazai bajnokság­ban kamatoztathatunk.- Közvetlen utánpótlás nélkül nem létezik felnőttcsapat. A junio­rokért te vagy a felelős. Milyenek a lányok?- Remélem, hogy lassan kopog­tatnak majd az első csapat ajta­ján. Szóval, szorgalmasak, tehet­ségesek. Lehet rájuk számítani. (gergely) Heidum Berni éremért utazik az Európa' bajnokságra Sűrűre sikeredett az elmúlt év vége a rövid­pályás gyorskorcsolyázó Európa-bajnoknő- nek. Heidum Bernadett előbb Nagoyában, majd Sanghajban szerepelt a világkupán. Mindkét versenyen tisztes eredményt ért el, jószerivel csak ázsiai és tengerentúli versenyzők utasítot­ták maguk mögé a magyar lányt. Berni az el­múlt heteket itthon töltötte, hiszen nagy fel­adat előtt áll, Malmőben a kontinensbajnoksá­gon akar érmet, akár aranyérmet nyerni.- Milyen formában vagy?- Egyre jobban érzem magam. Rengeteg kilo­méter van a lábamban, sokat edzettem, szerintem jó eséllyel lépek jégre az Európa-bajnokságon.- Malmőben nem lesznek kínaiak, koreaiak, „csak" Európa legjobbjai lesznek az ellenfelek. Mi­lyen eredménnyel lennél elégedett?- Nem szeretek ígérni, mert egy versenyen sok minden megtörténhet. Lehetsz a legjobb formá­ban, ha valaki kipenderít a pályáról, vagy vélet­lenül elesel a futamban. De, nem titkolhatom, csalódott lennék, ha érem nélkül érkeznék haza Svédországból.- Ez az érem akár arany is lehet?- Reménykedem benne...- Ugorjunk egy kicsit előre az időben. Tudom, sok verseny van még addig, de azért megállítha­tatlanul közeledik a téli olimpia. Szocsiban bizto­san indulnak az ázsiai korisok. Szerinted mi kell ahhoz, hogy megszorítsd, esetleg legyőzd őket?- Munka, sok munka és egy jó adag szerencse is. Egyébként volt már rá példa, hogy megelőz­tem őket, de persze az olimpia egészen más mű­faj. Ott biztosan csak a világ legjobb versenyzői indulnak majd. Éppen ezért mondom, ha pont­szerző helyen tudok végezni, akkor már elégedet­ten venném le a döntő után a korcsolyámat. De most az Európa-bajnokság a legfontosabb, ott kell jól szerepelnem! (G. G.) j*

Next

/
Thumbnails
Contents